Vágólapra másolva!
Nem sokon múlt, hogy örökre a múltba vesszen a Michael Schumacher és Damon Hill híres 1994-es ütközését és előbbi első világbajnoki címét hozó adelaide-i versenypálya megmaradt része, ám a helyi lakosok ellenállása egyelőre megmentette.

Greg Mackie, Adelaide városának tanácsosa korábban támogatta lakosok egy csoportjának azon kezdeményezését, amelynek keretein belül felszednék a Forma-1-et 1985 és 1995 között fogadó, megannyi emlékezetes futamnak és bajnokavatásnak otthont adó adelaide-i versenypálya megmaradt részeit, hogy a helyére zöldövezetet létesítsenek. A Forma-1 és az autósport szerelmesei azonban örülhetnek, miután kompromisszumos megoldás született.

Az adelaide-i F1-es pálya egy része ma

A Victoria Parkban található pálya a park „újragondolásának" keretében tűnt volna el, mivel komoly aggályok merültek fel amiatt, hogy a parkban a lombkorona hiánya és az aszfaltréteg miatt nyárról nyárra nagyobb a forróság, Doug Mcevoy professzor a városi tanács ülésén tett javaslata szerint erre pedig az a megoldás, hogy még több fát kell ültetni, és a lehető legtöbb aszfaltfelületet fel kell szedni.

Ez a javaslat a helyiek részéről azonban komoly ellenállásba ütközött, sokan szerint a versenypálya ugyanis a város múltjának szerves részét képezi, ezért nem lenne szabad eltörölni az épített részeit

(a kör nagy része közutakból állt össze).

Ennek hatására Greg Mackie új javaslattal állt elő, amely növelné a lombkoronát, de a pálya meglévő részeit is megtartaná és a városi örökség részévé tenné. „Mindannyian tudjuk, hogy sok értelemben a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj helyezte fel Adelaide-t a világtérképre, és ennek összességében óriási a jelentősége a dél-ausztráliai és adelaide-i emberek számára" – nyilatkozta Alexander Hyde tanácsos.

Az 1992-es Ausztrál Nagydíj rajtja Forrás: Williams

Más tanácsosok kérésére a tervet két részre bontották, az egyik a park zöldebbé tételével, a másik pedig a versenypálya örökséggé nyilvánításával foglalkozik. Utóbbit csak egyetlen szavazattal sikerült megszavazni a tanácsban, miközben számos tanácsos továbbra is azon a véleményen van, hogy a jövőben el kell távolítani a pálya megmaradt részeit, közülük pedig olyan is akadt, aki ezt már csak azért is fontosnak tartja megtenni, hogy a jövőben még véletlenül se tudjanak semmilyen autóversenyt rendezni a parkban, ahová 2020-ig minden évben ellátogatott az ausztrál V8 Supercars mezőnye.

Amennyiben sikerülne elérni, hogy az adelaide-i pálya minden nyomát eltüntessék, egy, a világbajnokságban mindössze 10 éven át szereplő, ám ez idő alatt számos emlékezetes versenynek otthont adó helyszín veszne el. A legemlékezetesebb momentum, ami az 1996 óta Melbourne-ben rendezett Ausztrál Nagydíj ezen időszakához köthető, egyértelműen az 1994-es futam, amelyen Michael Schumacher és Damon Hill vitatott ütközése a német pilóta első világbajnoki címét eredményezte.

Schumacher és Hill találkozása nemcsak az adelaide-i, hanem összességében az Ausztrál Nagydíjak történetének leghíresebb momentuma

De nem utolsó sorban itt aratta utolsó F1-es győzelmét Nigel Mansell és egy évvel korábban Ayrton Senna is, 1985-ben pedig az első Ausztrál Nagydíj volt Niki Lauda utolsó Forma-1-es versenye. Az 1986-os futamon itt kapott defektet közel 300-as tempónál Nigel Mansell és lett világbajnok zsinórban másodszor Alain Prost, 1990-ben itt rendezték az F1 történetének 500. futamát, 1991-ben pedig az idei Belga Nagydíjig a legrövidebbet: a szakadó eső és rengeteg baleset miatt ez a verseny mindössze 14 körön át tartott.