Vágólapra másolva!
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke érdekes célzást tett azzal kapcsolatban, hogy Lewis Hamilton ismét nem hallgatott a csapatra, és a saját feje után ment, ezúttal pedig rajta is vesztett. Az osztrák üzletember a hétszeres világbajnok frusztrált rádióüzeneteiről is elmondta a véleményét.

A Török Nagydíj után az egyik fő beszédtémát Lewis Hamilton és a Mercedes vitája szolgáltatta arról, hogy mi lett volna a helyes stratégia a hétszeres világbajnok számára. Míg Hamilton a futam közben és közvetlenül utána is ragaszkodott ahhoz, hogy meg kellett volna próbálnia kerékcsere nélkül teljesítenie az 58 körös távot, csapata döntésének helyességét – miszerint kihozták kerékcserére – több tényező is alátámasztotta.

Az isztambuli eset a Szocsiban történtek után zsinórban a második alkalom volt, hogy Hamilton megkérdőjelezte a nála jóval több információval rendelkező csapata döntését, miközben utólag kiderült, hogy akárcsak Oroszországban, ezúttal is a Mercedesnek volt igaza. Toto Wolff szerint a jövőben ezért javítaniuk kell a kommunikáción.

Nagyon kockázatos lett volna kint hagyni Hamiltont a kopott gumikon Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Miután Hamilton megejtette a kiállását és az ötödik helyre tért vissza új intermediate gumikon, a rádióban fakadt ki és vonta kérdőre mérnökét, hogy „miért adtuk fel a helyet?", és kijelentette, „nem kellett volna kiállnunk." Ezután igen gorombán letorkolta Peter Bonningtont, amikor ő a Pierre Gaslyval szembeni előnyt mondta a fülére, arra kérve a mérnököt, hogy hagyja őt békén.

Hamilton a verseny utáni hétfőn közzétett Instagram-bejegyzésében többek között azt is elmondta, a jövőben sem lesz udvariasabb a rádióban, mivel a versenyzés hevében előfordulnak az ilyen stílusú párbeszédek. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pedig állítja: „egyáltalán nincs problémánk a kemény párbeszédekkel."

Olykor persze nagy a kontraszt Hamilton versenymérnökének kimért és nyugodt stílusa és a pilóta hevessége között, de Wolff szerint

Elég vastag bőrünk van ahhoz, hogy megértsük, ha egy pilóta az autóban frusztrált a helyzete miatt, és utólag ő is meg fogja érteni a szituációt."

A Mercedesnek nincs baja Hamilton frusztrációjával Forrás: Daimler AG/LAT Images for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd

Andrew Shovlin mérnökigazgató szerint Hamiltontól a bokszfalon ülők „nem is számítottak másra, mint frusztrációra" a harmadik hely feladása miatt, ugyanakkor ő is biztos volt benne, hogy világbajnokuk a verseny utáni megbeszélésen „megérti az okokat."

„Szerintem csak frusztrálttá vált a verseny során, mert voltak szakaszok, amikor azt gondolta, dobogón lesz, és ez végül nem jött össze. Ez egy kissé csalódottá tette – mondta Shovlin. – De ha megnézzük, hogy miként működtünk, volt értelme [a kiállásnak], és egy bajnoki csatában eljön egy pont, amikor fel kell hagyni a kockáztatással és minimalizálni kell a veszteséget. Noha ezeket a döntéseket nehéz meghozni, erősnek kell lenni és meg kell hozni azokat."

Shovlin utólag szintén megerősítette, amit már Wolff is elmondott, azaz hogy az egyetlen jó döntés az volt, hogy Hamilton kereket cserélt. Ezt később a futamot kerékcsere nélkül teljesítő Esteban Ocon köridejeinek romlása is alátámasztotta. A francia versenyzővel kapcsolatban Shovlin elmondta, „öt-hat körrel a vége előtt előzte őt meg Lance [Stroll], majd 17 másodperccel előtte végzett. Ilyen gyorsan romlottak le a gumik. Még le fogjuk ellenőrizni, de eléggé biztosak vagyunk benne, hogy ezt a két helyet mindenképpen elveszítettük volna, és további pozíciók elvesztésének a kockázata is fennállt."

Hamilton ideges rádiózása

Mivel Hamilton friss intermediate gumijainak is át kellett esnie a túlmelegedési fázison, amely során jelentősen visszalassult, a késői kiállás miatt már nem volt lehetősége támadni Leclerc-t és Pérezt, Wolff nem véletlenül mondta, hogy utólag a legjobb döntés az lett volna, ha a többiekhez hasonlóan korábban kereket cserélnek, mert bár akkor is pozíciót veszítenek, még lett volna esélyük visszaszerezni azt.

Hamilton ellenkezése tehát könnyen lehet, hogy pontoktól fosztotta meg őt és a Mercedest, amit a jövőben természetesen szeretnének elkerülni.

„Dolgoznunk kell a kommunikáción, hogy megbízzunk egymásban, és képesek legyünk körülírni, hogy mi a célunk" – tett célzást arra vonatkozóan a csapatfőnök, hogy Hamiltonnak a jövőben talán jobban kellene bíznia a csapatban, mivel nemcsak Törökországban, hanem az Orosz Nagydíjon is azonnal jó döntést hoztak, és Hamilton ott is csak vonakodva hallgatott rájuk. Ott ugyanakkor még időben beadta a derekát ahhoz, hogy ne ezen ússzon el a győzelme.