Vágólapra másolva!
Négy hónappal ezelőtti biciklis balesete után a Török Nagydíjon állt újra munkába Adrian Newey, a Red Bull technikai főigazgatója. A csapatának nagy szüksége van az ötleteire.

Ismét feltűnt az F1-es paddockban Adrian Newey, a Red Bull technikai főigazgatója, aki a sportág történetének egyik legkiemelkedőbb mérnöke. Newey az F1 mellett más projektekkel is foglalkozik, ezért nem utazik el minden versenyre, de a közelmúltban nem lehetett hallani felőle. Legutóbb a Magyar Nagydíjon vett részt, és a Török Nagydíjra ismét elutazott.

Newey baleset miatt kevésbé tudta kivenni a részét a munkából Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Helmut Marko, a Red Bull motorsport tanácsadója az F1-Insider.com-nak elmondta, Newey súlyos kerékpáros balesetet szenvedett, több műtétet is elvégeztek rajta, mostantól viszont újra rendelkezésre áll. „Felkészült a stábunk, de Adrian nyilván a legfőbb inspiráció. Isztambul volt az első alkalom, hogy visszatért a pályára, és máris segített nekünk.”

A Red Bullnak szüksége is van erre, mert az előző versenyen a Mercedes egyértelműen gyorsabbnak tűnt,

a nedves körülmények közepette Valtteri Bottas megnyerte a versenyt, Lewis Hamilton pedig egy ideig veszélyesnek tűnt a 2. helyezett Max Verstappenre is, végül az 5. helyezett lett az elrontott gumitaktikája miatt.

„Nyilván örülünk a törökországi eredménynek, 100 százalékos kármentés volt. Bottas tempója elérhetetlen volt a számunkra, Hamilton akár még előrébb is végezhetett volna a rajtbüntetésével, de Cunoda [Juki] és [Sergio] Pérez mögött időt vesztett és ez a végén hiányzott neki. Ez volt a tervünk” – jelentette ki.

Az egyéni pontversenyben Verstappen révén élen álló istállónál egyelőre nem értik, hogy mivel húzott el mellettük a Mercedes a csúcssebességek révén,

15 km/h-ra becsülték a tempókülönbséget. Marko nem tagadta, „rejtély” a számára, hogy a Mercedes mit talált ki az erőforrások terén a Brit Nagydíjra, és javulást sürgetett.

Pérez feltartotta Hamiltont, de a Mercedes így is gyorsabb volt a Red Bullnál Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Serhat Cagdas

„A Hondának most lépnie kell, különben nekünk kell behoznunk a hátrányt a karosszéria terén” – jelentette ki. – Pillanatnyilag csak két versenyt látok, ahol a tengerszint feletti magasság miatt előnyben vagyunk: Mexikóban és Sao Paulóban. A másik négy pályán jelen helyzet szerint a Mercedes az esélyes.”