Vágólapra másolva!
Mattia Binotto a Haas csapatfőnökére, Günther Steinerre bízza, hogy rendet tartson Mick Schumacher és Nyikita Mazepin konfliktusában. Jövőre előrelépést vár a német fiataltól.

Egyre nagyobb a feszültség a Haas-csapatnál Mick Schumacher és Nyikita Mazepin között, lényegében nem telik el versenyhétvége úgy, hogy a két fiatal ne keveredne egymással valamilyen konfliktusba. Ennek oka, hogy a Haas pilótáinak egymáson kívül idén nincsenek ellenfelei, hiszen a többi csapat jóval versenyképesebb az amerikai istállónál.

A Ferrari nem foglalkozik Schumacher csatározásaival Forrás: Andy Hone / LAT Images/LAT Images/Haas F1 Team/Andy Hone

A helyzetet Schumacher mecénása, a Ferrari egyelőre távolról figyeli. Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke kijelentette, ezt az ügyet „bizonyosan a Haas csapatfőnöke menedzseli, a Ferrari révén nem folyunk bele ilyen részletekbe, nem is nagyon szerzünk tudomást róla.” Hozzátette, elsősorban Schumacher személyes fejlődése érdekli őket.

„Úgy gondolom, Mick jól szerepel, ez az első szezonja, bizonyos, hogy vannak megoldandó és fejleszthető dolgok, de ahhoz képest, hogy az első szezonját futja, jó munkát végez – vélte. – A második évben a tempó és a következetesség terén előrelépést várunk, de egyelőre elégedettek vagyunk. Bármi is történik a Haas-csapaton belül, az nem igazán a mi dolgunk.”

Schumacher mellett a Ferrarinak az Alfa Romeóhoz kihelyezett Antonio Giovinazzi jövőjével is foglalkoznia kell, elsősorban azért, mert az eddigiekkel ellentétben a továbbiakban nincs befolyásuk arra, hogy ki vezesse az egyik autót a svájci istállónál.

Binotto elmondta, egyelőre nem tárgyalnak Giovinazzival arról, hogy másik ferraris csapathoz vigyék az olasz pilótát.

„Sok múlik majd azon, hogy ő mire hajlandó és Antonio mi iránt érdeklődik a jövőben, de úgy gondolom, elsődlegesen azért kell erőfeszítéseket tennünk, hogy találjunk neki ülést az F1-ben, pillanatnyilag teljesen erre összpontosítunk” – jelentette ki.

Giovinazzinak nincs biztosítva a jövője az F1-ben Forrás: Florent Gooden / DPPI/Florent Gooden

Ez lényegében csak azt jelentheti, hogy a Ferrari próbálja megvédeni Giovinazzi helyét az Alfa Romeónál, mert nem valószínű, hogy átirányítják őt a Haashoz. A svájci istállónál viszont várhatóan Csou Kuan-jü érkezik Giovinazzi helyére, de Frédéric Vasseur elmondta, csak szeptember végén döntenek majd Valtteri Bottas csapattársa kilétéről.