Hamilton: Nem hiszem, hogy sokáig maradok az F1-ben

Forma-1, Olasz Nagydíj, csütörtök, Lewis Hamilton, Mercedes
British driver Lewis Hamilton arrives at the Autodromo Nazionale circuit in Monza on September 9, 2021 ahead of the Italian Formula One Grand Prix. (Photo by MIGUEL MEDINA / AFP)
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton elárulta, jelenleg nem jósol magának hosszú jövőt a Forma-1-ben, de úgy vélte, ez megváltozhat. Családot csak a versenyzés után alapítana.

Jövőre az F1-es mezőny második legidősebb tagja lesz Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen visszavonulása után csak korábbi csapattársa, az egyszer már visszavonult Fernando Alonso képviseli majd a brit pilóta előtti versenyzőgenerációt. Hamilton idén további két évre aláírt a Mercedeshez, de a holland Ziggo Sportnak elárulta, nem tervez hosszú távra a Forma-1-ben.

Hamilton gyakran latolgatja, hogy még meddig akar versenyezni Forrás: AFP/Miguel Medina

„Nem tudom elképzelni, hogy már nagyon sokáig [itt leszek], de ez változhat. Az ember minden évben kissé máshogy látja a dolgokat. Talán jövőre már nem lesz világjárvány és megváltozik a helyzet. Azt mondanám, a pandémia talán lerövidítette az elképzeléseimet azzal kapcsolatban, hogy milyen sokáig akarok itt maradni, de a dolgok változhatnak.”

Hamilton már fiatalon, a 30-as évei elején foglalkozott a visszavonulás gondolatával,

elsősorban magánéleti okokból és más dolgok, például a zeneipar vagy a divatvilág is érdekelte, sikerei mellett manapság különböző társadalmi ügyek mellé áll és a nyolcadik világbajnoki címért küzd. „Azt tudom, hogy pillanatnyilag imádom, amit csinálok. Élvezem, hogy még mindig itt lehetek és remélem, hogy ki is érdemlem.”

A brit pilóta 36 éves, korábban hosszú évekig az énekesnő Nicole Scherzinger volt a barátnője, szakításuk óta nem tudni, hogy van-e partnere. A riporter kérdésére azt mondta, amíg versenyez, nem tervez családot alapítani, szerinte elég feladatot ad neki az is, hogy kutyájáról, Roscoe-ról gondoskodjon.

– mondta Hamilton a családalapításról, de úgy vélte, az egyik legjobb tulajdonsága, hogy jól tud bánni a gyerekekkel. „Azt mondanám… Szeretném azt gondolni, hogy nagyon jól kijövök a gyerekekkel. Imádom a gyerekeket és a családot” – jelentette ki.

Hamilton a 100. nagydíjgyőzelmére hajt Forrás: AFP/Adrian Dennis

A legrosszabb tulajdonságai közé azt sorolta, hogy utál veszíteni, de ezen kívül is talált teret az önfejlesztésre. „Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai. Én tényleg nagyon nehezen kommunikálok és nehezen tartom a kapcsolatot az emberekkel. Igencsak rossz a memóriám” – ismerte el a hétszeres világbajnok.