Az FIA elnöke magára vállalta a felelősséget a belgiumi zűrzavarért

Forma-1, Belga Nagydíj, Max Verstappen, George Russell, rajt
Max Verstappen (NLD) Red Bull Racing RB16B and George Russell (GBR) Williams Racing FW43B behind the Mercedes FIA Safety Car. Belgian Grand Prix, Sunday 29th August 2021. Spa-Francorchamps, Belgium.
Vágólapra másolva!
Jean Todt elárulta, hibásnak érzi magát, hogy a Belga Nagydíjon nem alakították ki a megfelelő protokollt arra az esetre, ha szakad az eső. Az FIA elnöke szerint annak ellenére is pontokat kellett osztaniuk, hogy valódi versenyzés egyáltalán nem volt.

Történelmire sikeredett az idei Belga Nagydíj, ám nem olyan értelemben, ahogyan azt az érintettek szerették volna. Másfél héttel ezelőtt ugyanis vasárnap szinte folyamatosan szakadt az eső, ami ellehetetlenítette a versenyzést. Ennek következtében a pilóták csupán a biztonsági autó mögött tettek meg pár kört, ráadásul sokszor még az sem volt világos, hogy mi számít bele a versenytávba, és mi nem.

Sok kritika érte az FIA-t és az F1-et a Belga Nagydíj után Forrás: Williams Racing

Jean Todt pár nappal később kiadott egy közleményt, amiben többek között leszögezte, meg fogják vizsgálni a hétvége tanulságait. Az FIA elnöke most elismerte, részben ő, illetve az általa irányított szervezet is felelős a történtekért.

– utalt arra, hogy napokkal korábban egyértelművé vált, hogy milyen lesz az időjárás a futam napján. – Onnantól kezdve, hogy ezt tudtuk, talán világosabb protokollt kellett volna kialakítanunk. Egyébként viszont miért is történt? Mert az autók szélesebbek, nagyobb leszorítóerővel rendelkeznek, és valószínűleg nem tesztelnek eleget extrém esőgumikon. Emellett ott voltak a [rossz] látási viszonyok.”

A legtöbben egyetértettek abban, hogy a pilótákat nem szabadott hagyni versenyezni, aminek elsődleges oka az volt, amit Todt utolsó mondatában említett. Az 1998-as futam rajtja után hasonló körülmények között történt óriási tömegbaleset, és a francia sportvezető szerint ez most is bekövetkezhetett volna.

„Egy olyan pályán, mint Spa, lehetetlen [a versenyzés ilyen körülmények között] – szögezte le. – El lehet képzelni, mi lett volna, ha azt mondjuk, »rendben, menjünk«. Azt kockáztattuk volna, hogy az első, a második vagy a harmadik körben 15 autó összeütközzön, és ezt nem szeretnénk. Akarunk versenyzést az esőben, de

Sokan azzal vádolták a versenyirányítást, hogy több mint 3 órával a rajt tervezett időpontja után csak azért gurultak ki három kör erejéig, hogy teljesítsék a pontosztáshoz minimálisan szükséges távot. Todt azonban ezt tagadta. „Másodszorra azért próbálkoztunk, mert az időjárás-előrejelzés alapján azt gondoltuk, hogy talán lehetséges.”

Todt szerint muszáj volt pontokat osztaniuk Forrás: AFP/Christian Bruna

Több megszólaló, köztük Sebastian Vettel és Fernando Alonso is amiatt fakadt ki, hogy annak ellenére kapták meg a helyezésükért normál esetben járó pontok felét, hogy vasárnap lényegében semmit nem kellett csinálniuk. A 75 éves sportdiplomata azonban kijelentette, ezen a téren nem lehetett mást tenni, ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy a jövőben változtatnak az előírásokon.

„Ez még mindig egy nagydíjhétvége, ezért pontokat kell osztanunk – magyarázta. – Az a helyzet, hogy az ember követi a szabályokat. Azt talán át kell gondolnunk, hogy ilyen esetben az időmérő végeredményének más következménye legyen, szóval meglátjuk, mit lehet tenni.”

Mások, mint például Lewis Hamilton azért illették kritikával az F1-et, mert nem térítették meg a nézőknek a jegyek árát.

Stefano Domenicali, a sportág elnök-vezérigazgatója nem értett egyet ezzel a felvetéssel, ugyanakkor a legutóbbi tájékoztatás szerint valamilyen módon ki fogják fejezni a hálájukat lelátókon lévőknek az elhivatottságukért. Todt átérzi a helyzetüket, de hangsúlyozta, a versenyzőktől sem lehet mindent elvárni.

„Néztem a tévét, és szurkolóként nagyon csalódott voltam – mondta. – És én kényelmesen elhelyezkedtem, úgyhogy meg tudom érteni azokat a rajongókat, akik kifizették a jegyet. Másfelől viszont érthetetlen lenne, ha a pilótákat arra kérnénk, hogy vezethetetlen körülmények között [versenyezzenek]. Ilyet nem akarunk tenni.”