Vágólapra másolva!
Max Verstappen kiemelte a Holland Nagydíj után, hogy a Red Bull mindig remekül reagált a Mercedes lépéseire. Hamilton túl gyorsnak érezte riválisát, ugyanakkor élvezte a legutolsó körét, amikor vissza kellett szereznie a leggyorsabb körért járó bónuszpontot.

Újabb fordulatot vett a világbajnoki küzdelem Hollandiában, ahol Max Verstappen a győzelmével visszaelőzte Lewis Hamiltont a tabellán. A Red Bull pilótája diktálta az iramot az egész versenyen, de egyszer sem volt kényelmes az előnye, folyamatosan a maximumot kellett nyújtania. A Mercedes kétszer is megpróbálta egy elévágással elé juttatni Hamiltont, Valtteri Bottast is bevetették a feltartására, de minden támadást hárított.

„Nagy elvárások voltak a hétvégére, amiket sosem könnyű teljesíteni. Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy nyertem és átvettem a vezetést a bajnokságban. Lenyűgöző nap volt, hihetetlen közönséggel" – mondta a díjátadás előtt.

Verstappen a Holland Nagydíjon Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Hamilton a táv nagy részében 2-3 másodperces távolságból, nem egyszer annál is közelebbről kergette Verstappent, de rendes támadást nem tudott indítani.

„Max remek munkát végzett, gratulálok neki. Mindent beleadtam ma, nyomtam, amennyire lehetett, de túl gyorsak voltak nekünk" – ismerte el.

A Mercedes majdnem kellemetlen helyzetbe került azzal, hogy Bottast kihívták kerékcserére a leintéshez közeledve, aki a friss gumin megfutotta a leggyorsabb kört, holott a kör közben szóltak neki, hogy legyen szíves lassítani, ne vegye el a bónuszpontot csapattársától.

A csapat szerencséjére még pont volt annyi idejük, hogy a britnek is adjanak egy garnitúra friss abroncsot,

így az utolsó körben 1 ponttal gazdagodott, ez a végén még sokat számíthat.

Hamilton a Holland Nagydíjon Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Az utolsó kör volt az egyik legjobb része a versenyemnek, mert egy körön, kevés benzinnel elképesztő ez a pálya, máris egyike a kedvenceimnek, alig várom, hogy jövőre visszatérjek" – mondta Hamilton.

Bottas arról beszélt, hogy „sajnos meglehetősen eseménytelen" futama volt, és megpróbálták egyetlen kiállással teljesíteni, a végén csak elővigyázatosságból iktattak be egy második kerékcserét.