Vágólapra másolva!
Fernando Alonso úgy véli, az F1-es autók képesek lennének arra, hogy Le Mans-ban versenyezzenek, a pályán viszont változtatni kellene ahhoz, hogy ez megtörténhessen.

A korábbi, sportautós győzelmei után Fernando Alonso F1-es autóval is pályára lépett Le Mans-ban egy bemutató kör erejéig. A kétszeres F1-es világbajnok kétszer már győzött a legendás helyszínen is, ahol F1-es nagydíjat eddig csak egyszer rendeztek 1967-ben.

Az Alpine különböző versenyautói léptek pályára Forrás: Alpine F1 Team

A 24 órás versenyek alkalmával 3:14.79 a körrekord, amit Kobajasi Kamui futott egy Toyotával, Alonso szerint ennél az F1 sokkal gyorsabb is lehetne.

– mondta a Belga Nagydíj előtti sajtótájékoztatón. – A fékpontok trükkösek voltak, mert az első kerekek blokkoltak, úgyhogy elég stresszes lenne igazán gyors kört futni. Bizonyos szempontból örültem, hogy csak bemutatókör volt!”

Franciaország az autósport egyik hazája, a történelem első nagydíját is a legendás pálya térségében rendezték, jelenleg mégis gondokkal küzdenek az F1-ben, mert nincs olyan helyszínük, ami igazán megfelel a világbajnokság mezőnyében. A jelenleg használt Paul Ricard ugyan nagyon fejlett, de elsősorban tesztelésre alkalmas, ezért a legtöbb esetben unalmasak a versenyek.

Alonso szerint lenne realitása annak, hogy az F1 mezőnye pályára lépjen Le Mans-ban,

de nem a jelenlegi formájában. „Biztosan mókás lenne ott versenyezni, mérnöki szempontból és az előkészületek terén nem kellene sok, hogy elmenjünk egy olyan pályára, mint Le Mans" – vélte.

„Nagyon rövid idő alatt felkészítettük az autót arra a demókörre, és elég közel állt egy versenyszituációhoz, viszont a biztonsági standardok és a tempó miatt a pályán talán változtatni kellene. Túl gyors és az egyenesekben túl szűk, úgyhogy változtatni kellene rajta. A pályán inkább, mint az F1-es közösség részéről.”