Vágólapra másolva!
Laurent Rossi nem ragaszkodik bármi áron ahhoz, hogy a Renault az Alpine-on kívül más F1-es csapatnak is szállítson motort, de nem zárkózik el a lehetőségtől, csak megfelelő feltételek kellenek hozzá. Az akadémiai programjukra átalakítás várhat.

Négy motorgyártó látja el a Forma-1 tíz csapatát, ebből a Renault az egyetlen, amelyik kizárólag egynek szállít: a tavalyig a saját nevét viselő, az idei évtől a márkacsoport összefonódása révén Alpine-nak hívott istállónak. Utóbbi márkaigazgatója, Laurent Rossi Budapesten arról beszélt, hogy bár a több adat miatt kétségtelenül előnyös egy motort kettőnél több autóban futtatni, pozitív vonzatot is kínál, hogy ők más helyzetben vannak.

„Ez tulajdonképp jó, mert gyorsabban fejleszthetjük a motort anélkül, hogy mások nyomást helyeznének ránk és igényeket támasztanának" – nyilatkozta az Alpine első hazai kereskedésének megnyitására szervezett ünnepségen, melyen a GPhírek is részt vett. Kifejtette, „aktívan nem keresnek" ügyfelet, de nem zárkóznak el a megkeresésektől.

Laurent Rossi nem tartja problémának, hogy a Renault motorját csak egy csapat használja Fotó: Polyák Attila - Origo

„Ha lehetőségünk adódik egy partnerrel együttműködni, élünk vele, de nem utánpótlás jellegű istállóban gondolkodunk. Mindig hasznos több adattal dolgozni."

„Sok erőforrást leköt egy ügyfél kiszolgálása és a probléma megoldása, ami a saját csapatunktól von el fejlesztési kapacitást."

Ezt a következtetést valós tapasztalatokból vonta le, bár annak idején nem volt részese az együttműködésnek a Red Bull-lal, mert a Renault motorrészlegétől a 2000-es évek végén az autósporton kívülre, menedzseri területre vezetett az útja.

Már nem ugyanattól a gyártótól kapják a motort Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Mint emlékezhetünk rá, a 2010-es évek közepén a Red Bull és a Renault viszonya elmérgesedett, a vezetőik többször üzengettek és beszóltak egymásnak a médián keresztül.

Rossi erre utalva vélte úgy, hogy a Renault-nak „megkönnyebbülést" jelentett a szakítás a kiszolgált ügyféllel és a gyártót segíti a szabadság.

„Egy idő után nem teljesen egyezett meg a motor kialakítása nálunk és az ügyfelünknél. A fejlesztés ezután nem volt egyforma, nem ugyanahhoz a konfigurációhoz optimalizáltuk. Ez szétfeszítette a csapatunkat és az együttműködésbe léket ütött – mondta. – A jövőben jobb lenne, ha több megkötés lenne a motor kialakításával kapcsolatban, kevesebb választási lehetőséggel. Így a miénkhez hasonló, és nem teljesen más erőforrást adnánk az ügyfelünknek."

Bőség zavara az utánpótlásban

Mindazonáltal az Alpine-nak nem jönne rosszul egy motorvásárló, hiszen a Ferrari, a Mercedes és a Honda mintájára így akár F1-es versenyzői ülést adhatnának a Renault által alapított utánpótlásprogramban lévő támogatottjaiknak. Akik jelenleg öten vannak, közülük hárman, Csou Kuan-jü, Christian Lundgaard és Oscar Piastri már az F1 előszobájának tekintett F2-ben versenyeznek.

Oscar Piastri, az Alpine akadémiájának tagja vezeti az F2 bajnokságát Forrás: NurPhoto via AFP/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Esteban Ocon és Fernando Alonso azonban jövőre még biztosan, és talán utána is elviszi a két autót. Rossi elismerte, hogy az akadémia átalakításra szorul, a benne képzett pilóták érdekében is.

„Nem fog összeomlani, de muszáj ésszerűsítenünk az akadémisták számát. Túl sokan vannak. Mindannyian jók, nem panaszkodom, de a bőség zavarával küzdünk, túl sok tehetség harcol túl kevés helyért" – nyilatkozta.

„Nagyon jól vezet, ilyen teljesítményre senki sem számított tőle. Valószínűleg sokan úgy gondolták, marad egy évig aztán viszlát – dicsérte. – Egyszer majd visszavonul, akkor az egyik fiatal előléptetése jó ötlet lehet."

Erre Piastrinak és Kuan-jünek lehet legjobb esélye, ők ketten állnak a Forma-2 tabellája élén pillanatnyilag. Utóbbinak még jobb kilátásokat ad, hogy fontos piacról jön, és kínai versenyző még nem szerepelt az F1-ben.