Vágólapra másolva!
Szokatlan körülményekkel szembesült Lance Stroll a Brit Nagydíj közben, az Aston Martin versenyzőjének kis híján tönkretette a Max Verstappent kórházba szállító mentőhelikopter a versenyét.

A Brit Nagydíj versenyhétvégéje számos dolog miatt maradhat emlékezetes. Többek között debütált a Forma-1-ben a szombati sprintfutam, illetve vasárnap összeütközött egymással Lewis Hamilton és Max Verstappen, ami óriási indulathullámokat korbácsolt az egyébként sem unalmas szezon közben. Ám nem sokon múlt, hogy történjen még egy emlékezetes esemény, Lance Stroll ugyanis kis híján a mentőhelikopter miatt csúszott ki a versenyen.

A helikopterek szerves részét képezik az F1-es nagydíjaknak Forrás: Motorsport Images/Mark Sutton

A helikopterek évtizedek óta megszokott látványt nyújtanak az F1-es futamok közben, hiszen amellett, hogy sok helyszínen hozzák-viszik a fontos vendégeket, a televíziós közvetítésnek is szervez részét képezik, ezért aztán az is mindennaposnak számít, hogy a kamerás helikopter rendkívül közel merészkedik az aszfaltcsíkhoz a minél jobb képek elkészítésének érdekében.

Természetesen a rutinos pilóták pontosan tudják, hogy hol meddig merészkedhetnek el úgy, hogy ne zavarják a versenyzőket, noha korábban volt már rá példa, hogy egyesek panaszkodtak a televíziós helikopter által keltett légörvényre. Olyan azonban még nem igazán fordult elő, hogy az orvosi helikopter zavarjon bele a versenybe.

Silverstone-ban viszont ez is megesett, Lance Stroll ugyanis a futam közben egyszer csak arra kérte a mérnökét, hogy a bokszból ellenőrizzék le, minden rendben van-e az autójával, az ugyanis furcsán beszitált alatta a Brooklands-kanyar féktávján. Miután versenymérnöke, Brad Joyce megerősítette, hogy a gumikkal nincs gond, Stroll a helikopterre kezdett el gyanakodni, amely a Wellington-egyenes végén, a Brooklands-féktávja felett lebegett.

Stroll autójának mozgása remekül szemlélteti, hogy a kifinomult aerodinamikájú F1-es autók mennyire érzékenyek a széllökésekre

Hogy ez a televíziós vagy az orvosi helikopter volt-e, azt az Aston Martin fedélzeti kamerájából nehéz megállapítani,

Alan van der Merwe, az orvosi autó sofőrje a Twitteren azonban megerősítette, hogy ez az orvosi helikopter volt, amely éppen a Hamiltonnal történt balesetben megszédülő Max Verstappent szállította kórházba.

Van der Merwe azt is megerősítette, hogy nem ez volt a helikopter megszokott felszállási útvonala, illetve elmondta, hogy a futam azért folytatódhatott a helikopter távollétében is, mert található a közelben a közúton is kellő időben megközelíthető kórház is.