Vágólapra másolva!
Meglepően jó tempót autózott Charles Leclerc a Ferrarival a Brit Nagydíj sprintfutamán, a monacói pilóta pedig abban bízik, hogy a vasárnapi versenyen is meg tudja ismételni ezt.

Charles Leclerc a negyedik helyről rajtolva a negyedik helyen ért célba a Brit Nagydíj szombati sprintfutamán, ezzel a negyedik rajtkockát szerezve meg a vasárnapi versenyre. A Ferrari monacói pilótájának bejött a rendhagyó lebonyolítás és az 52 körös nagydíjjal kapcsolatban is bizakodó.

Leclerc jól teljesített szombaton Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Colombo Images

„Az elején igen mozgalmas futam volt, utána számomra viszont eléggé magányosan telt, de pozitív módon, hiszen sikerült nagyon közel maradnunk Bottashoz és többé-kevésbé ugyanazt a tempót autóztuk, ami egy kissé meglepett minket. Jól néz ki a helyzet a holnapi futamra" – értékelt Leclerc, aki a Mercedes finn versenyzőjétől mindössze 3,7 másodperccel volt elmaradva a célba éréskor, azt

ugyanakkor fontos kiemelni, hogy Bottas a lágy gumikon teljesítette a 17 kört, amelyek a sprintfutam végére már nem voltak olyan jó állapotban, mint Leclerc közepes abroncsai.

Ezzel együtt érdekes lesz megfigyelni, hogy a gumikezeléssel egyes pályákon hadilábon álló Ferrari egy rendes versenytáv során is tartani tudja-e majd a lépést a Mercedesszel.

Ha változnak is, az mindenkinek ugyanolyan lesz, úgyhogy remélhetőleg képesek leszünk ugyanerre a tempóra" – mondta Leclerc.

Bizakodó a rendes versenyt illetően Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Colombo Images

A monacói pilóta a most debütáló sprintfutamról is elmondta a véleményét. „Én élveztem, és hogy őszinte legyek, sokkal kevésbé unalmas így a péntek, ami jó – utalt arra, hogy már pénteken időmérő edzést rendeztek, majd kitért arra is, hogy sokkal jobb volt könnyű autóval csatázni a rajt után. – Nagy-nagy különbség, de nagyon jó, szeretek vezetni ilyen körülmények között.

Versenyzési szempontból is jobb, mert a gumik sokkal jobb tartományban vannak és jobban nyomhatjuk velük."