Vágólapra másolva!
Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója nem tartja kizártnak, hogy valaki megpróbálja lágy abroncsokon teljesíteni a sprintkvalifikációt. Antonio Giovinazzi szerint az első körben kell pozíciót szerezni, utána viszont már nem érdemes kockáztatni.

A Brit Nagydíjon a Forma-1 történetében először bemutatkozik a sprintkvalifikáció, vagyis egy 100 km-es, jelen esetben 17 körből álló futam, ami a vasárnapi normál verseny rajtsorrendjéről hivatott dönteni. Ezen az eseményen nem kötelező a kerékcsere, emellett pedig a mezőny tagjai szabadon választhatnak gumit.

Elképzelhető, hogy lesznek olyanok, akik lágy abroncsokon csinálják végig a sprintfutamot Forrás: Xpb / James Moy Photography Ltd

Éppen ezért kulcsfontosságú lehet, hogy az egyes pilóták, illetve csapatok melyik keverék mellé teszik le a voksukat. Első ránézésre a sárga oldalfalú C2-es lehet a megoldás, de Mario Isola szerint benne van a pakliban, hogy valaki a C3-asokat favorizálja.

– nyilatkozta a Pirelli sportigazgatója egy sajtóbeszélgetésen. – Tavaly például a második silverstone-i versenyen, amelyen a mostani lágy keverék a közepes volt, néhány pilóta a lágyakon nagy kopás nélkül volt képes a sprintfutamnál hosszabb etapra.”

Az olasz szakember Esteban Ocon, Charles Leclerc, Lance Stroll, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi nevét említette meg. Hozzátette, a sprintversenyen hasonló körülmények várhatóak, mint a 70. Évforduló Nagydíján, ezt figyelembe véve pedig változtatott korábbi álláspontján.

– jelentette ki. – Mostanra viszont már nem vagyok benne biztos: valószínűleg mind lágy, mind közepes keveréket fogunk látni. Ebben az esetben pedig nyilvánvalóan érdekes lesz a [sprintfutam], hiszen [korábban] mindenki azt gondolta, hogy az egész mezőny ugyanazokon a gumikon lesz, de talán mégsem.”

Isola azt is elárulta, hogy az adatok alapján bizonyos versenyzőknek, illetve csapatoknak jóval nagyobb esélyük van arra, hogy a lágy abroncsok végigbírják a 17 kört, mint másoknak. Konkrét neveket nem említett, de úgy véli, az előző futamokból meg lehet állapítani, hogy kik bánnak hatékonyabban a gumikkal. Az olasz szakember elképzelhetőnek tartja, hogy a rajtrács végén indulók közül valaki a piros oldalfalú abroncsokat teszi fel.

Isola szerint bizonyos csapatoknak nagyobb eséllyel válna be a lágygumis stratégia Forrás: 2020 Pool/Motorsport Images

„Nem tartom kizártnak, hogy valaki megpróbál lágyakon menni és az elején támadni, főleg, ha a mezőny végéről rajtol – szögezte le. – Csupán 17 körről van szó, szóval a futam nem lesz nagyon hosszú, vagyis nyomni fogják a gázt, amennyire csak lehetséges. Nem mondom, hogy néhány versenyzőnek hátul nincsen veszítenivalója, de biztosan megpróbálkozhatnak valami mással.”

Többek között a 15. helyről induló Giovinazzinak is érdemes lehet alternatív stratégiát választania. Az olasz pilóta úgy véli, hogy ha valaki javítani szeretne a vasárnapi versenyre, akkor azt a sprintkvalifikáció legelején kell megtennie.

– mondta a Brit Nagydíj előtti sajtótájékoztatón. – Úgy vélem, nehéz lesz előzni, és bokszkiállások sem lesznek, úgyhogy az első körben megszerzett pozíciókat meg lehet tartani a futam hátralévő részében.”