Vágólapra másolva!
Toto Wolff úgy véli, Lewis Hamilton 32 pontos hátránya és az Osztrák Nagydíj eredménye ellenére nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik. A Mercedes csapatfőnöke szerint pilótája hamarosan ismét valódi harcban lehet a végső győzelemért.

Az idei szezon elején még attól volt hangos a közvélemény, hogy Max Verstappen és a Red Bull személyében végre akad valaki, aki megszorongatja Lewis Hamiltont és a Mercedest, izgalmassá téve a világbajnokságot. A két ausztriai futamon azonban a holland pilóta volt az, aki végig vezetve, hatalmas fölénnyel diadalmaskodott, így sokan attól tartanak, hogy innentől kezdve simán felér a csúcsra. A Mercedes ráadásul már csak egyszer, a Brit Nagydíjra fejleszti az autót.

Wolff szerint még van esély visszazárkózni Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Ami az Osztrák Nagydíjat illeti, a 23 éves versenyzőnek még az is belefért, hogy biztonsági okokból kihozzák még egy kerékcserére, aminek köszönhetően a leggyorsabb kört is könnyedén megfutotta. Mindezek ellenére Toto Wolff messze nem látja lefutottnak a küzdelmet.

– nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke a Sky Sportsnak. – Ugyanakkor ez még messze nem dőlt el, nem tudom, [Hamilton] 32 pontos hátrányban van Maxhoz képest? Ezt egy kieséssel el lehet tüntetni és újra lőtávolon belül van. Baku alapján van erre esély, és ha megnézzük a többi versenyt, akkor összességében emelni kell a szintet, kevesebb hibát kell elkövetnünk és jobban meg kell értenünk az autót, ebben az esetben pedig szükségszerűen ott leszünk közvetlen üldözőként.”

Ahogyan arra az osztrák üzletember is utalt, Verstappen eddig egyszer, Bakuban adta fel a futamot, akkor egy defekt vetett véget a futamának. Ám ennek valószínűsége a továbbiakban csökkenni fog, ugyanis a Pirelli a Brit Nagydíjra megerősíti a hátsó gumikat, pont az ilyen esetek elkerülésének érdekében.

A második ausztriai versenyen Hamilton csupán a 4. pozícióban végzett és 14 ponttal kevesebbet gyűjtött be riválisánál. A hétszeres világbajnok azonban vélhetően könnyedén bejött volna a 2. helyre, ha nincs a megsérülő szárnyvéglap. Wolff szerint azonban nem csupán ez a tény torzítja a képet.

– jelentette ki. – Beragadtunk a McLaren mögé, ami rengeteg időbe került, ezt leszámítva viszont jó volt a sebességünk, a győzelemhez talán nem eléggé, de a közvetlen élmezőnyhöz igen, ami előrelépést jelent.”

Az Osztrák Nagydíj második részében Hamilton sérült autóval versenyzett, egyébként vélhetően simán beért volna Verstappen mögött Forrás: AFP/Joe Klamar

A 49 éves csapatfőnök hozzátette, ez a futam leginkább a kármentésről szólt. És hogy mi várható a következő, Brit Nagydíjon? Nos, Wolffnak arról is van elképzelése. „Úgy vélem, Silverstone-ban mindenkit megverünk, az első és a második helyen végzünk, 30 másodperccel mindenki előtt” – mondta, persze természetesen egyáltalán nem gondolta ezt komolyan.