Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy Mick Schumacher és Sebastian Vettel a Haas versenyzőjének ferde üléspozícióját vizslatta a Francia Nagydíj után, minderről pedig Günther Steiner korábban nem is tudott, csak amikor Corinna Schumacher szólt neki. Az amerikai istálló csapatfőnöke szerint mindez azonban nem nagy ügy, ahogyan két pilótája között sincsenek súrlódások.

Az utóbbi időben ahhoz képest nagy figyelem irányult Mick Schumacher és Nyikita Mazepin csatározásaira, hogy a két Haas-pilóta rendre a mezőny végén küzd. Emellett a Stájer Nagydíj előtt a német újonc ülésével kapcsolatos problémák is előtérbe kerültek, miután Sebastian Vettel a Francia Nagydíj leintését követően megvizsgálta a Haas pilótafülkéjét. Günther Steiner szerint egyik dolognak sem kell nagy feneket keríteni.

Így vizsgálgatta Vettel Schumacher autóját a Francia Nagydíj után

Schumachertől a Stájer Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján természetesen megkérdezték, hogy mit mutogatott az őt barátként és mentorként segítő Vettelnek, mire a német pilóta érdekes választ adott.

Valójában erről már beszéltünk korábban, [a Francia Nagydíj után] pedig megragadtam a lehetőséget, hogy megmutassam neki. Beszéltünk az ülésről, és szerintem adott anyukámnak egy tippet, hogy talán el kellene törnie, és így hamarabb kapnék egy újat. De ez végül nem történt meg, úgyhogy egyelőre ugyanaz az ülésem maradt."

A sajtótájékoztatón Schumacher mellett helyet foglaló Vettel viccesen megjegyezte, hogy azért nem mindig kell követni, amit mond. „Nehéz lett volna egy héten belül újat gyártani, úgyhogy ne mindig kövesd a tanácsaimat! – mondta, majd hozzátette, hogy normális kettejük kapcsolatában, hogy ilyen dolgokban is igyekszik segíteni Micknek. – A dolog kulcsa nagyon egyszerű, számos évet eltöltöttem már a versenyzésben, a múlt héten pedig beszéltünk az ülésről, és mindig vannak apróságok, amiken lehet javítani, ezért meg akartam nézni, úgyhogy meg is néztük."

Schumacher és Vettel a Stájer Nagydíj sajtótájékoztatóján

Schumacher ezután igyekezett leszögezni, hogy azért a vezetésben nem zavarja a ferdén ülés, úgyhogy nem sürgős új ülést kapnia. „Dolgoznom kell azon, hogy nem ülök teljesen szimmetrikusan, de rövid idő alatt nehéz ezen változtatni. De vannak tervek arra, hogy a közeljövőben változtatunk az ülésen.

Úgyhogy számunkra ez most másodlagos dolog, a fontosabb az, hogy megpróbáljunk mindennel készen állni a versenyhétvégékre, felkészültek legyünk és más dolgokra koncentráljunk valami olyasmi helyett, ami talán nincs akkor hatással rám jelenleg. De ahogy mondtam, tervben van, a nyári szünet után pedig majd előállunk valamivel, ami jobban középen van" – mondta Schumacher, majd hozzátette, hogy a szezon eleje óta elég sokat foglalkoztak már a kérdéssel, és olyan megoldást találtak, ami elég kényelmes neki ahhoz, hogy már ne zavarja.

Nem teljesen komfortos a Haas pilótafülkéje Schumachernek Forrás: AFP/Joe Klamar

Hogy mennyire nem tragikus az üléspozíciója, azt leginkább Günther Steiner szavain lehet lemérni, akit a csapat vélhetően nem is terhelt eddig ezzel a problémával, így csak Mick anyukájától, Corinna Schumachertől hallott róla először.

Utána pedig eszkalálódott a dolog, mert új ülést akar, de ő maga is mondta, hogy ez nem sürgős. Azt hiszem, nem ül teljesen egyenesen, ami azt jelenti, hogy valahol nyomja az ülés vagy ilyesmi. De nem 45 fokban ül, nincs teljesen kifacsarodva vagy ilyesmi. Sebastian belenézett az autóba, ezért lett ebből ekkora sztori, amivel nincs bajom, de nem is tudtam róla addig, amíg az anyukája nem mondta, úgyhogy olyan rossz nem lehet. Amint akar egy új ülést és úgy gondolja, hogy a megfelelő helyzetben vagyunk ehhez, csinálni fogunk neki egyet" – szögezte le a csapatfőnök.

Mazepin és Schumacher között sincs probléma

Az utóbbi versenyeken a Haas két újoncának útja többször is keresztezte egymást. Bakuban az orosz pilóta felbőszítette csapattársát, amikor a célegyenesben rálegyezett, majd Franciaországban olyan agresszíven előzte meg, hogy Schumachernek le kellett menekülnie a bukótérbe. Noha a verseny után a német pilóta ezzel kapcsolatban kifejezte nemtetszését, főnöke szerint utána már úgy vélte, Mazepin nem volt inkorrekt vele szemben. „Nem aggódom. Nem láttam olyan drámainak a franciaországi esetet, mint amilyennek ti [újságírók] megpróbáljátok beállítani. Megnéztük, beszéltem róla Mick-kel, és ő is azt mondta, hogy kemény volt, de nem volt unfair."

Steiner szerint pilótái között normális a viszony Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

Steiner ezután feltette a kérdést, hogy mégis ki mással harcolna a két pilótája, ha nem egymással, hiszen rendszerint a mezőny végén szerepelnek. „Szeretnénk Lewis Hamiltonnal csatázni az élen, de nem tudunk, úgyhogy végső soron próbálják a legjobbat nyújtani.

„Nehéz helyzetben vagyunk, de ez is a része, én pedig próbálom a lehető legjobban menedzselni a dolgot. De nem fogom azt mondani nekik, hogy álljanak fel úgy, ahogy az időmérőn végeznek és vezessenek egymás mögött, mert akkor nem tanulnak semmit."

Steiner azokra a pletykákra is válaszolt, amelyek szerint a két pilóta kapcsolata a monacói verseny után romlott meg, miután Schumacher agresszívan bevetődött a futam elején Mazepin mellé. „Nagyon világosan beszéltünk a megtorlásról, és szerintem nincs szó ilyesmiről" – oszlatta el ezeket a feltevéseket a csapatfőnök, majd hozzátette, szerinte pilótái már nem is emlékeznek erre az esetre.