Vágólapra másolva!
A nagy tempó ellenére szerencsésen zárult Max Verstappen bakui ütközése, de egy animáció megmutatja, ennél sokkal veszélyesebb helyzet is kialakulhatott volna.

Két defekt okozott baleseteket igen nagy tempónál a két héttel ezelőtt megrendezett Azeri Nagydíjon, az autók kedvező helyzetének köszönhetően a becsapódások során egyik esetben sem volt komoly sérülésveszély, de Max Verstappen bukásakor nagyon másként is alakulhatott volna a helyzet.

Verstappen nagyobb baj nélkül átvészelte a bukást, de lehetett volna sokkal vészesebb is a helyzet Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Francois Nel

Erre a versenyzők és a 2016-os világbajnok Nico Rosberg is rámutatott: amennyiben a Red Bull a bal hátsó defekt után nem jobbra, hanem balra kezd csúszni, jó eséllyel pont eltalálta volna a bokszbejárat falát, ami jelentősen megnövelte volna egy súlyos sérülés kockázatát és

a versenyző mellett a sportbírókra is veszélyt jelenthetett volna.

Ezt a balesetekről animált elemzéseket készítő Crashalong videóján is jól kivehető. A rekonstrukció készítője lényegében tükrözte a Red Bull pályáját, és bemutatott egy lehetséges forgatókönyvet a várható becsapódásról kapcsolatban. Ezek szerint az autó majdnem a lehető legrosszabb szögben ütközött volna a falnak, ahol kevesebb az ütközéselnyelő zóna.

Utána ráadásul egy második becsapódásra is lehetett volna számítani a bokszbejáraton túl, közel a megnyitáshoz, ahol a sportbírók és technikai mentők egyébként eltávolíthatják a pályáról a bajba jutott autókat. Ezúttal sikerült elkerülni a katasztrofális végkimenetelt, de

nem lenne meglepő, ha az FIA-nál is megvizsgálnák, hogy kell-e változtatni a bokszbejárat kialakításán.

A baleset körülményei továbbra is beszédtémát adnak a sportágban, a Pirelli új technikai direktívát adott ki az FIA-val együttműködve, ebben szigorúbban szabályozzák a guminyomásokat és az abroncsok üzemeltetését, mert felmerült a gyanú, hogy a bajba jutott csapatok nem megfelelően használták a gumikat.

Ezen kívül a pilóták számon kérték Michael Masit, az F1 versenyigazgatóját is, aki sajtóértesülések szerint elismerte, hogy Verstappen balesete után túlságosan későn küldte a pályára a biztonsági autót, közben a holland pilóta autója mellett versenytempóban száguldottak el az ellenfelek.