Vágólapra másolva!
Az Aston Martin szerződtette az Alfa Romeo főtervezőjét, Luca Furbattót, a csapat eddigi technikai igazgatója pedig más pozíciót kapott. Utóbbi szerint ez csupán egy folyamat kezdete.

Az Aston Martin F1-es istállója bejelentette, hogy leigazolta Luca Furbattót, aki 2022-től mérnökigazgatóként tevékenykedik majd a csapatnál. Az olasz és brit állampolgársággal is rendelkező szakember több mint húsz éves F1-es tapasztalattal rendelkezik, ennek során pedig világbajnokokkal is együtt dolgozhatott.

Az Alfa Romeótól igazolt mérnököt az Aston Martin Forrás: Florent Gooden / DPPI/Florent Gooden

Ezzel párhuzamosan a silverstone-i alakulat technikai igazgatójának, Andrew Greennek új pozícióban kell helytállnia, hiszen a továbbiakban a márka és az F1-es istálló technikai csúcsvezetője lesz.

Furbatto kinevezésével ellentétben mindez azonnali hatállyal érvénybe lép.

Furbatto Torinóban és Leedsben végezte mérnöki tanulmányait, majd a BAR csapatánál kezdte meg pályafutását, ahol teljesítménymérnökként dolgozott, mielőtt 2000-ben a Toyotához igazolt. Az ottani szerepvállalása nem tartott sokáig, hiszen már 2001-ben, vagyis egy évvel a japánok F1-es bemutatkozása előtt a McLarennél kötött ki.

Itt olyan világbajnokokkal dolgozhatott együtt, mint Mika Häkkinen, Kimi Räikkönen, Fernando Alonso, Lewis Hamilton vagy Jenson Button. 2009-ben nevezték ki a tervezőrészleg élére, így Paddy Lowe felügyelete alatt nagy szerepe volt a 2010-es és a 2011-es autóban, amelyekkel mindkét brit pilóta futamokat tudott nyerni.

2011-ben a Toro Rossóhoz igazolt, ahol három éven keresztül volt főtervező.

Ezt követően rövid időre visszatért a McLarenhez, ahol GT-részlegen dolgozott, majd 2015-ben a Manor szerződtette, ahol hasonló pozíciót töltött be, mint a faenzaiaknál. A 2016-os autó sokkal jobban sikerült, mint elődje, ám a csapat az év végén csődbe ment. A következő idényre a Sauber főtervezője lett, és egészen eddig a jelenleg Alfa Romeo néven induló alakulatnál tevékenykedett, ahol ismét Räikkönennel dolgozott együtt.

Furbatto többek között a Toro Rossónál is megfordult Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Peter Fox

„Nagyon izgalmas, hogy mérnökigazgatóként csatlakozhatok az Aston Martinhoz – nyilatkozta Furbatto. – Ez olyan projekt, amelyben minden összetevő adott, hogy sikeressé váljon: elkötelezett vezetés, tehetséges munkaerő, valamint friss befektetések. Nagyon várom, hogy kivegyem a részem abban, hogy az istállót a szűk élmezőnybe repítsük.”

Otmar Szafnauer, az Aston Martin csapatfőnöke üdvözölte az 50 éves szakember érkezését.

„Folytatjuk a technikai csapatunk megerősítését, és ennek kapcsán nagyon izgatottak vagyunk, hogy Luca Furbattóra esett a választás, hogy csatlakozzon az Aston Martinhoz – jelentette ki. – A már meglévő mérnöki gárdával dolgozva értékes nézőpontot és tudást fog hozni, ezzel segítve szemléletünk formálását rövid- és középtávon.”

Szafnauer hozzátette, Green új szerepkört (Chief Technical Officer) kap, és ezentúl az egész vállalat közép- és hosszú távú technikai stratégiájáért lesz felelős. Ugyanezt a pozíciót tölti be Adrian Newey a Red Bullnál, és július 1-től ez lesz a titulusa James Allisonnak a Mercedesnél.

– mondta Green. – Óriási, több mint két évtizedes tapasztalatot hoz magával, aminek során számos Forma-1-es istállónál megfordult. Ez az első fontos kinevezésünk a sok közül, melyekkel az a célunk, hogy az Aston Martinból élcsapatot csináljunk.”