Vágólapra másolva!
Lando Norris a sportfelügyelőket kritizálta az Azeri Nagydíj időmérő edzése után, a versenyt követően Michael Masi versenyigazgató pedig reagált a McLaren pilótájának szavaira. 

Manapság szinte már nem múlhat el Forma-1-es versenyhétvége anélkül, hogy ne kritizálná valamelyik pilóta a sportfelügyelőket. Az Azeri Nagydíjon Lando Norris volt az első, de nem az utolsó, aki nemtetszését fejezte ki az irányukba. A McLaren versenyzője azt kifogásolta, hogy büntetést kapott az időmérő edzés után, amiért a Q1-ben Antonio Giovinazzi balesete miatt megjelenő piros zászlónál nem hajtott egyből a bokszba, hanem ment még egy kört. Michael Masi versenyigazgató szerint azonban már egy hatéves is tisztában van vele, hogy ilyenkor mi a teendő.

Norris, ahogy a bokszbejárat előtt megkapja a piros jelzést Forrás: F1 TV

„Véleményem szerint semmi rosszat nem tettem – jelentette ki a futamot az elért hatodik rajthelyénél a büntetés miatt három hellyel hátrébbról kezdő pilóta, aki közvetlenül a bokszbejárat előtt haladt, amikor megjelent a piros jelzés. – Annál a sebességnél, amivel haladunk, nagyon gyors döntést kell hoznunk arról, hogy mi a legjobb és legbiztonságosabb, amit tehetünk.

Akár el is lehetett volna zárva a bokszutca bejárata, és akkor az ember nem hajthat be. Akkor teljesen más lett volna a történet és azt mondanák, »miért hajtottál be a bokszba? Nem kellett volna ezt tenned.« Úgyhogy nehéz kérdés."

Norris a nyilatkozatában tulajdonképpen megfedte a sportfelügyelőket, mivel szerinte nem képzelik magukat a pilóták helyébe, amikor döntést hoznak. „Nem volt idő arra, hogy beszéljek a mérnökömmel és megkérdezzem, hogy félbeszakítsam-e a körömet vagy sem. Mindent megtettem, amiről azt gondoltam, hogy meg kell tennem, de ez szívás, mert végső soron van egy szabály. Ugyanakkor bizonyos szituációkban olykor elnézőbbek, amikor a pilóta az adott helyzetben a lehető legjobb döntést hozta. Nem érzem úgy, hogy igazságos döntés született, de ez van."

Egyes területeken egy kicsit jobban kellene érteniük a dolgokat és képesnek kell lenniük felülírni a szabályt és végiggondolni, hogy mi az igazságos a pilótának."

Norris nem tarotta fairnek a büntetést Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

Norris a hátrasorolásos büntetés mellett azzal sem értett egyet, hogy három büntetőpontot kapott a superlicencére. „Senkit sem sodortam veszélybe, sőt, a biztonságosabb megoldást választottam a két opció közül, hogy bemenjek a bokszba vagy ne. És ez még rosszabbá teszi a dolgot.

Tudom, hogy mik a szabályok. Nem arról van szó, hogy nem érteném meg azokat, vagy bármi ilyesmi. Egyes helyzetekben valójában végig kéne gondolniuk, hogy csinált-e bármi rosszat a pilóta. Ebben a helyzetben nem igazán."

A verseny után Michael Masi versenyigazgató szokás szerint a média rendelkezésére állt, így szembesítették Norris szavaival is. „Igazság szerint a dolog első része az, hogy a gokarttól a Forma-1-ig mindenhol nagyon világos a piros zászló jelentése, azaz hogy egyből lassíts le és rögtön gyere be a bokszba. Egy hatévestől kezdve, aki az első gokartversenyén vesz részt, a Forma-1-ig mindenhol egyértelmű és konzisztens a piros zászló jelentése a pályaversenyzésben" – szögezte le az ausztrál szakember.

Michael Masi határozottan reagált Norris véleményére Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

Ezután Masi elárulta, hogy Norris valójában még hálás is lehet a felügyelőknek, akik figyelembe vették az enyhítő körülményeket, és enyhébb büntetést adtak a versenyzőnek. „A büntetőpontokat és a valós büntetést tekintve a felügyelők bármilyen szükségesnek vélt szankciót alkalmazhatnak, és igen, van egy irányelvük, amely szerint döntenek.

Ami a büntetőpontokat illeti, helyénvalónak érezték azokat, mivel piros zászlós kihágásról beszélünk."

Norris végül az ötödik helyen fejezte be a futamot.