Vágólapra másolva!
Lando Norris már a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzései előtt üzent korábbi csapattársának arról, hogy mit vár a Ferraritól ezen a hétvégén, így a Red Bull-lal és a Mercedesszel ellentétben a McLarent nem érte meglepetésként a vörös autók tempója.

A Mercedes és a Red Bull csatájába is belekavarhat a Monacói Nagydíj csütörtöki edzésnapját az első két helyen záró Ferrari, de hosszú távon az igazán nagy fejtörést nem a két élcsapatnak, hanem a McLarennek okozhatják, velük csatáznak ugyanis a konstruktőri világbajnokság harmadik helyéért, egy erős monacói pontszerző hétvége pedig lépéselőnybe hozhatja őket. Lando Norris elmondása szerint ugyanakkor őket a legkevésbé sem lepte meg a vörös autók tempója a Hercegségben.

A Ferrari gyorsasága többeket meglepett, de a McLarent nem Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

A csütörtöki második szabadedzést az élen záró Charles Leclerc a harmadik helyen álló Lewis Hamiltonnak is közel 4 tizedmásodpercet adott, a hatodik helyezett Lando Norrist pedig már 7 tizeddel előzte meg. A szabadedzések után a Red Bullnál és a Mercedesnél is meglepve konstatálták a maranellóiak tempóját, Norris elmondása szerint a McLaren azonban az eddigi versenyek adatai alapján számított erre.

Talán a nézőknek az, mert ők nem látnak mindent, amit mi, az összes fedélzeti kamerás felvételt, az adatokat és a többit. Mi viszont tudtuk, hogy nagyon gyorsak lesznek" – mondta Norris.

És hogy a McLarennel a monacói versenyhétvége előtt szerződést hosszabbító brit pilóta nem csak a levegőbe beszél, azt a korábbi csapattársának, a csütörtöki napot a második helyen záró Carlos Sainznak küldött szöveges üzenetével is alá tudja támasztani.

Nagyon erősnek tűnnek, ami nem jó nekünk, de megteszünk minden tőlünk telhetőt, csütörtökön pedig ott voltunk, ahol a tempónk alapján lennünk kellett."

Norris szerint a McLaren sem rossz, noha a Ferrari tempóját most nem tudja hozni Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Clive Rose

A másik McLarennel Daniel Ricciardo csupán 15. lett, úgyhogy inkább Norris hatodik helye adhat okot a bizakodásra a wokingiaknak, miközben utóbbi pilóta szerint is javulniuk kell szombatra, ha az időmérőn is jól akarnak szerepelni. „Teljesítmény szempontjából elégedett voltam. Jól éreztem magam az autóban, ami itt nagyon fontos.

A hegy tetején levő 3-as kanyarban például olykor idegessé vált az autó, versenyzőként ez pedig nem a legjobb érzés. A kanyarbejáratokon is hiányzik némi magabiztosság ahhoz, hogy igazán nyomhassuk neki, ami alapvetően nem olyan nagyon fontos, de az időmérőn, amikor az ember egy kicsit jobban nyomja, könnyű átlépni a határt és mindent eldobni. De rendben van, nem borzasztó a helyzet, és úgy tűnik, hogy mások is hasonló problémákkal küzdenek. Ha sikerül ezeken javítanunk szombatra, akkor jók leszünk."