Vágólapra másolva!
Az egyéni pontversenyt vezető Lewis Hamilton és a McLaren is kifogásolja, hogy az FIA nem lép azonnal a hajlékony hátsó szárnyak ügyében. A Mercedes pilótája a Red Bullra célzott, Andreas Seidl szerint azonban több csapat is kijátssza a jelenlegi szabályokat.

Az idei F1-es szezon sem múlik el műszaki jellegű vita nélkül, ezúttal Lewis Hamilton bírálta a Red Bullt azért, mert a Spanyol Nagydíj szombati napjától olyan hátsó szárnyat használnak, ami ugyan megfelelt a teszteken, de a fedélzeti kamera felvételei szerint nagy sebességnél hajlékonnyá válik, ezzel segíti a csúcssebesség fokozását.

Hamilton lépésre sarkallja az FIA-t Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Az FIA bejelentette, az Azeri Nagydíj után szigorítják a tesztelési módszereket, ezzel biztosítva, hogy minden csapat szabályos módszereket használ, de Hamilton a Sky Sportsnak azt mondta, szerinte nem ez az egyetlen terület, ahol a szövetség kedvez a Red Bullnak, és úgy vélte, a szabályváltozás időzítése miatt Bakuban a Red Bull előnybe kerül.

– mondta a brit pilóta, de arra nem tért ki, hogy a Red Bull a Spanyol Nagydíj pénteki és szombati napján nem csupán a hátsó szárny specifikációján, hanem a leszorítóerő mértékén is változtatott, a hajlékonynak tartott változat eleve kisebb leszorítóerőt generál, így gyorsabb az egyenesben.

„Szerintem továbbra is nyomást kell helyeznünk az FIA-ra, hogy jobban kontrollálják a dolgokat – jelentette ki, és kifogásolta, hogy a Red Bull a barcelonai időmérőn nem használta a gumimelegítő paplanokat, a többi csapatnak viszont fent kellett hagynia az autókon. – Mindenkivel következetesen kell eljárni.”

Hamilton mellett a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl is bírálta a szövetséget, elsősorban azért, mert csak később szigorítják a szabályokat. A német szakember szerint több csapat is érintett, problémásnak tartja, hogy ezek az istállók már eddig is előnyt szereztek, és ezt az Azeri Nagydíjra is fenntarthatják.

Elsősorban a Red Bull hátsó szárnya miatt áll a bál, de más csapatok is érintettek lehetnek Forrás: AFP/Valery Hache

„Már eddig is számos versenyen előnyt élvezhettek, és ennek nem örülünk. Most pedig további néhány versenyre is előnyt kapnak, amit nyilvánvalóan nagyon ellenzünk, és egyeztetünk erről az FIA-val. Világos, hogy a hajlékony szárnyak nagy előnyt jelentenek különösen olyan pályákon, mint Baku. Egyszerűen nagyobb leszorítóerővel lehet menni a csúcssebesség csökkenése nélkül.”

„Ezért bukkan fel ez a téma újra meg újra, de a szabályok adottak és minden autóval meg kell felelni ezeknek. Ilyen egyszerű – szögezte le a német mérnök, aki úgy vélte, az FIA tesztjei csupán egyszerűsített eljárások a szabályosság ellenőrzésére, szerinte attól, hogy egy autó átmegy a teszteken, még nem feltétlenül szabályos.

„A Barcelonában rögzített felvételek alapján szerintem elég nyilvánvaló, hogy mi folyik itt és egyszerűen azt reméljük, hogy az FIA nagyon erős kézzel fog fellépni, mert a mi álláspontunk szerint ez a helyzet egyszerűen elfogadhatatlan, mert nagy hátrányba hozza azokat a csapatokat, amelyek betartják a szabályokat.”