A Mercedes felfedte, honnan vette elő ismét a budapesti trükkjét - videó

Forma-1, Lewis Hamilton, Spanyol Nagydíj, Mercedes, bokszkiállás
BARCELONA, SPAIN - MAY 09: Lewis Hamilton of Great Britain driving the (44) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W12 makes his second pitstop during the F1 Grand Prix of Spain at Circuit de Barcelona-Catalunya on May 09, 2021 in Barcelona, Spain. (Photo by Joe Portlock - Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Vágólapra másolva!
Szenzációs, minden eddiginél mélyebb betekintést nyújtó videóból tudhatjuk meg, hogy miként hozta meg a Mercedes azt a taktikai döntést, amellyel a 2019-es Magyar Nagydíj után az idei Spanyol Nagydíjat is sikerült megnyernie.

Mióta megjelent az F1 TV és vele a bárki számára elérhető rádiókommunikáció pilóta és mérnöke között, már hozzászokhattunk, hogy semmilyen, e két résztvevő között zajló párbeszéd nem maradhat titokban még akkor sem, ha azt nem játsszák be a közvetítésbe. Az igazán lényeges stratégiai döntéseket azonban legtöbbször nem a versenymérnök és a pilóta vitatja meg, hanem a bokszfalon ülők és a csapat gyárában dolgozó háttérstáb. Ebbe, a kívülállók számára eddig csak a helyszínen, az adott csapat garázsában vendégként egy fülhallgató segítségével hallható kommunikációba engedett most betekintést a Mercedes a Spanyol Nagydíjon alkalmazott taktikai húzáson keresztül.

Verstappen a rajtnál Hamilton elé került, a Mercedes azonban nem esett kétségbe, és kitalálta a nyerő taktikát Forrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Az F1 TV-n megjelent videó nem mindennapi felvételeket tár elénk arról, hogy a versenyben sokáig Max Verstappen mögött a második helyen autózó Hamiltonnal miként döntött úgy a Mercedes, hogy másodszor is kihívja őt kerékcserére a holland egy kiállásával szemben, azzal gyakorlatilag megpecsételve a Red Bull esélyeit.

A hétszeres világbajnok hosszabb első etapot teljesített a korábban kereket cserélő Red Bullnál, majd az első cseréje után Verstappen mögé tért vissza, ám a jóval frissebb gumik ellenére sem tudta megelőzni riválisát. A Mercedes végül a 66 körös verseny 42. körének végén másodszor is kihívta Hamiltont, amivel mindenkit meglepett. A döntést menet közben hozták meg.

A videóból kiderül, hogy Leonardo da Silva stratégiai mérnök Hamilton második etapja során bejelentkezett a rádión a bokszfalon ülő James Vowles vezető stratégánál, hogy van egy tervük a két kiállásra. Vowles erre azt válaszolta, hogy a két kiállás sikere nagyban függ attól, hogy Verstappennek a verseny végére jelentősen elkopnak-e az abroncsai.

Da Silva erre felelve felhozta példának a 2019-es Magyar Nagydíjat, amelyen a Mercedes tulajdonképpen ugyanazt játszotta el Verstappennel, mint amit az idén Barcelonában,

azaz közvetlenül mögüle kihívta Hamiltont, ezzel megfosztva a Red Bullt a választási lehetőségtől (mindkét esetben pozícióvesztéssel járt volna, ha Verstappent rögtön ezután kerékcserére hívják).

A Mercedesnél mindenki csak "Budapestként" hivatkozott a 2019-es Magyar Nagydíjra a barcelonai futam közben, azaz egyből tudták, hogy mire utalgatnak Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Verstappen azzal a dilemmával fog szembesülni, hogy óvja a gumikat, vagy nyomja neki, hogy előnyt építsen ki. Úgy hiszem, hogy ez a verseny jelenleg nagyon hasonlít a budapestire" – mondta da Silva Vowles-nak, majd felvázolta, hogy leghamarabb a 44. körben hozhatnák ki Hamiltont, amikor Verstappen lekörözötteket ér utol.

Hogy mekkora matekozás zajlott a főhadiszállás és a barcelonai pálya között, azt Rosie Wait, a versenystratégia felelősének utóbbi helyszínről küldött üzenete is mutatja, amelyben a da Silva által javasolt stratégia ellenérveként azt hozta fel, hogy Hamilton mindenkinél újabb gumikon megy jelenleg, és nem is nyomja neki annyira, azaz bőven lehet még benne tartalék a futam végén Verstappen megtámadásához.

A videóból azt is megtudhattuk, hogy Toto Wolff csapatfőnök is belefolyt a párbeszédbe,

és egy ponton megkérte Vowles-t, hogy magyarázza el neki, miért lenne jó a két kiállásos stratégia, majd miután a vezető stratéga ezt megtette, Wolff azt javasolta, hogy várják meg, miként alakulnak a dolgok a következő 10 körben.

James Vowles nem egymaga találja ki futam közben, hogy mi legyen a stratégia, hanem hatalmas háttérstáb segíti a munkáját Forrás: Picture-Alliance/AFP

Ahogy közeledtek a da Silva által megjelölt 44. körhöz, a Mercedes főhadiszállásán ülő szakember továbbra is azon a véleményen volt, hogy a két kiállás a legjobb stratégia. Wolff itt ismét közbeszólt és jelezte, hogy ha végül így döntenek, az utolsó pillanatban kell reagálniuk. Ezzel nyilván arra célzott, hogy

a szerelőknek akkor kell majd kirohannia, amikor Verstappen és a közvetlenül a nyomában haladó Hamilton a bokszbejárathoz érnek, hogy a Red Bullnak már ne legyen ideje behívni a versenyben vezető pilótát,

illetve Hamiltonnak is az utolsó pillanatban kell a fülére szólni, miután a riválisok is hallgatják a versenymérnök és a pilóta közötti rádiózást.

Vowles ezután azt közölte, hogy most kell meglépniük, ha meglépik, így végül nem vártak a 44. körig, hanem már a 42. körben behívták Hamiltont. „Most vagy soha. Meg fogjuk lépni, Toto, meg fogjuk lépni"– mondta a csapatfőnöknek, majd Peter Bonnington versenymérnöknek is vázolta a tervet: „Boksz, boksz, csináljátok az ellenkezőjét, amit Verstappen! Hihetetlenül későn kell majd szólnod, a boksz készen fog állni!"

Kivonat az F1 TV videójából: Vowles meghozza a döntést, majd értesíti Wolffot és Bonningtont, illetve a szerelők is megkapják a jelzést

A szerelők főnöke ezután mindenkinek a fülére szólt, aki a Hamilton gárdáját jelentő piros csapat tagja, hogy legyenek készenlétben, de még maradjanak ülve, majd az utolsó pillanatban megadta a jelet, és már mindenki rohant is a kerékcseréhez. Bonnington eközben jelezte Hamiltonnak, hogy hajtson ki a bokszba. Miután megtörtént a kiállás, már a Red Bullnál is tudták, hogy megismétlődhet a 2019-es magyarországi futam forgatókönyve, és csak reménykedtek benne, hogy Verstappen kitart a végéig, de mint azóta már tudjuk, nem volt mit tenni, Hamilton simán utolérte és levadászta őt, ezzel megnyerve a versenyt.