Vágólapra másolva!
Az idei F1-es pilóták többsége kétéves kihagyással tér vissza a Monacói Nagydíjra, az Alpine-nál viszont furcsa helyzet állt elő, Esteban Ocon és Fernando Alonso is hosszabb böjt után versenyez újra a városi pályán.

Tavaly a koronavírus miatt nem rendezték meg a Monacói Nagydíjat, így a mezőny tagjai legutóbb 2019-ben versenyezhettek a hercegség szűk utcáin, akad viszont köztük egy kivételes pilótapáros: az Alpine-t erősítő Esteban Ocon és Fernando Alonso sem volt a mezőnyben 2019-ben, ők legutóbb 2018-ban léphettek pályára a miniállamban.

Alonso és Ocon is rég versenyzett már Monacóban Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Ocon 2019-ben éppen kispados volt, a Mercedes tartalékpilótájaként alkalmazták, Alonso pedig akkoriban nem volt a mezőny tagja, miután 2018 végén elhagyta az F1-et. Sőt, a spanyol pilóta az előző, 2017-es versenyt is elkerülte, mert a McLaren-Honda esélytelensége miatt inkább az Indianapolis 500-on próbált szerencsét.

– mutatott rá Ocon. – Egy kis időre lesz szükségünk, hogy felvegyük a ritmust és megtaláljuk a határokat a szabadedzésen. A versenyzőknek ez az év legnagyobb kihívása, magabiztosnak kell lennünk az autóban” – nyilatkozta a francia pilóta.

Bár Alonso az elmúlt évek során kerülte az autósportok egyik koronaékszerének számító Monacót és elsősorban Indianapolisban, Le Mans-ban és Daytonában próbálkozott, várakozással tekint arra, hogy a két győzelme után újabb sikereket érjen el a városi versenyen.

– nyilatkozta Alonso. – Élvezem azt is, hogy vasárnap taktikázni kell. Az időmérő nagyon fontos lesz, ahogy Spanyolországban is az volt, úgyhogy mindent ki kell hoznunk az egykörös tempónkból ahhoz, hogy szombaton mindkét autónk jól szerepeljen.”

Alonso 2018-ban még a McLaren, Ocon pedig a Force India színeiben versenyzett Monacóban Forrás: AFP/Valery Hache

„A forgalom kezelése is kulcsfontosságú. Alig várom már, hogy újra belevessem magam a hétvégébe. Nagy kihívást jelent a pálya, a korlátok folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy itt nem lehet hibázni, és az egész versenytáv során nagyon oda kell figyelni. Viszont, Forma-1-es pilótaként mi ezért élünk és élvezem, hogy az éles kanyarok, valamint a bukkanók minden kanyart izgalmassá tesznek.”

Az Alpine egyelőre a konstruktőri világbajnokság 5. helyezettje 15 ponttal, elsősorban a 6. helyezett, 10 pontos Alpha Taurival küzdenek, mert a Ferrari a 4. helyen már 60 pontot gyűjtött, ami négy futam alapján jelentős, de nem behozhatatlan különbség, egy jól sikerült hétvégével még a francia márka csapata is felzárkózhat az olaszok mögé.