Vágólapra másolva!
Egyszerű trükkel szorította sarokba a Mercedes a Red Bullt a Spanyol Nagydíjon, de Max Verstappen szerint még egyszerűbb a megoldás arra, hogy legközelebb ne kerüljenek ilyen helyzetbe.

Max Verstappen a táv nagy része során vezette a Spanyol Nagydíjat, de Lewis Hamilton végül könnyedén megelőzte őt, miután a Mercedes átállította őt kétkiállásos boksztaktikára. A trükköt már a 2019-es Magyar Nagydíjon is alkalmazták, és ahogy a Hungaroringen, úgy Barcelonában is bevált.

Verstappen szerint gyorsabb autóra van szüksége Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

Verstappen nem sokáig spekulált a vereség okairól, szerinte egyértelmű, hogy mire lett volna szüksége. „Csak egy gyorsabb autóra van szükségünk. Ez nagyon egyszerű. Így nem kerülnénk ilyen helyzetbe. Erre kell összpontosítanunk” – üzent a holland pilóta a Red Bullnak.

A holland tehetség az idei négy futamból hármat vezetett az első körben,

viszont ezek közül csak egyet tudott megnyerni, összesen három versenyen Hamilton győzött. A Mercedes látszólag Bahreinben és Barcelonában is a taktikával került előnybe, de Christian Horner csapatfőnök is máshol keresi a vereség okait.

„Nem hiszem, hogy bármit is másként csinálhattunk volna – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak. – A Mercedes egyszerűen gyorsabb volt nálunk. Az első két etap során nagyon szorosan követtek minket, csodálkoztunk, hogy nem próbáltak elénk vágni, így megtartottuk a pozíciónkat a pályán. Az a gond, hogy az üldözők megint leszakadtak, így Lewisnak volt egy ingyen kerékcseréje.”

Horner arra utalt, hogy Sergio Pérez nem tudott a dobogós helyek közelébe kerülni,

Pierre Gasly vagy Alexander Albon példájához hasonlóan ő sem volt egy bokszkiállásnyi időn belül az éllovasokhoz képest. Horner szerint ez, valamint a Mercedes gyorsabb autója és jobb gumikezelése volt a sikerük kulcsa, de ő talált pozitívumokat is a helyzetben.

A Mercedes a pályán általában nem tudja megelőzni a Red Bullt, de a stratégia révén nyerő helyzetbe tudnak kerülni Forrás: Getty Images/Eric Alonso/Eric Alonso

„Nagyszerű, hogy előrelépést tettünk és megszorítjuk ezeket a srácokat. Az elmúlt 5-7 évben túl könnyű dolguk volt. Nagyon igyekszünk, Lewis és a [Mercedes] csapat státusza megkérdőjelezhetetlen, úgyhogy [a küzdelem] jót tesz a Forma-1-nek. Nem adjuk fel, ígéretes, hogy ezen a pályán is sikerült ilyen közel kerülni hozzájuk.”

A Mercedes 2013 óta csak 2016-ban nem nyerte meg a Spanyol Nagydíjat, akkor pont Verstappen győzött, mivel Hamilton a rajt után nekiment Nico Rosbergnek, így mindkét Ezüstnyíl kiesett. A soron következő, Monacói Nagydíjon is hasonló a mérleg, a Red Bull 2010-2012 között ugyan folyamatosan nyert, de 2013 óta csak egyszer, 2018-ban ünnepelhették Daniel Ricciardo győzelmét.