Vágólapra másolva!
Jos Verstappen szerint lehetséges, hogy elmérgesedik Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelme az idei szezon során, ennek egyik jele lehet, hogy Imolában meglökték egymást az időmérő után.

Eseménydúsan alakult a Forma-1 előző, imolai versenye, olyannyira, hogy a nagyközönség számára valószínűleg észrevétlen maradt egy apró jelenet, amely során Max Verstappen vállal meglökte Lewis Hamiltont az időmérő utáni interjúk szünetében. A holland pilóta éppen távozott, Hamilton pedig megindult a mikrofon felé, amikor egymással szemben sétálva összekoccant a válluk.

Verstappen és Hamilton válla az imolai időmérő után koccant Forrás: F1 TV

Hamiltont láthatóan meglepte a mozdulat, vissza is fordult a holland versenyző felé, aki zavartalanul sétált tovább. Mivel a televíziós közvetítésben az ő arcát nem lehetett látni, nehéz megállapítani, hogy az ő részéről szándékos volt-e a lökés, édesapja, Jos Verstappen viszont úgy véli, ez megmutatja, hogy később feszültebb lehet a küzdelem a világbajnoki címért.

– utalt az egykori F1-es pilóta a két versenyző közötti esetleges konfliktusra a Ziggo Sport műsorában. – Mindketten férfiak és nem akarnak kikapni a másiktól. Egyik sem hagyja majd, hogy a másik kiszorítsa őt, különösen akkor, amikor már egyre inkább a világbajnoki címért megy a harc. Szerintem feszült és remek év lesz.”

A Red Bull versenyzője a Portugál Nagydíj előtt elárulta, más hangulatban készülhet idén a hétvégékre, mert tudja, hogy győzelemre esélyes autója van, édesapja is megnyugtatónak nevezte, hogy „elméletileg minden egyes versenyt megnyerhetünk.” Jos Verstappen szerint Max jó helyen van a Red Bullnál, de arra számít, hogy fokozódik majd rajta a nyomás.

– utalt az autók teljesítményére. – Toto Wolff azt hajtogatja, hogy a Red Bull jobb autó, Christian Horner meg azt, hogy a Mercedes jobb, de szerintem az igazság valahol félúton van. Minden pályán változik, hogy ki a favorit attól függően, hogy mi passzol az adott autóhoz, ez is további nyomást jelent.”

Jos Verstappen reméli, hogy fia idén világbajnok lehet Forrás: Getty Images/Mark Thompson

Verstappen édesapja nem tagadta, szívesen látná, ha fia a holland motorsport történetében először vezetné az F1-es világbajnokságot, de a részeredménynek nem tulajdonít különösebb jelentőséget. „Nyilvánvalóan a győzelemre hajtunk, de a legfontosabb az, hogy Max a 23 verseny után álljon az élen. Régóta vártunk már egy olyan autóra, amivel a világbajnoki címért küzdhet. Max most megkapta, és remélhetőleg az év végén lesz a csúcson. Erre törekszünk” – jelentette ki.