Vágólapra másolva!
Rengeteget tanult az Emilia Romagna Nagydíjon az újonc Mick Schumacher, aki nehezen emésztette meg a biztonsági autó mögött elkövetett hibáját, ami még jóval azután is hatással volt a vezetésére.

Mick Schumachernek élete második Forma-1-es futama sem alakult zökkenőmentesen, ami miatt a Haas versenyzője csalódott magában. Az Emilia Romagna Nagydíjat jól kezdő, majd a biztonsági autós fázis során megpördülő és autója elejét összetörő újonc ugyanakkor saját elmondása szerint rengeteget tanult Imolában, és a hiba ellenére pozitívumokkal is gazdagodott.

Schumacher megforgása a biztonsági autós fázis alatt

„Ez volt az első alkalom, hogy esőben vezettem Forma-1-es autót és egyértelműen nem volt könnyű. Őszintén szólva nem igazán tudom, hogy mi történt a megpördülésemnél. Nem tudom, hogy túl gyorsan mentem-e, vagy esetleg túl agresszíven melegítettem a gumit, vagy csak rámentem egy tócsára.

Addig jó pozícióban voltunk. Összességében szerintem pozitív verseny volt, tizenhatodikak lettünk és jó volt a tempónk. Megláttuk a kockás zászlót és tulajdonképpen ez volt a cél" – értékelt Schumacher a verseny után.

A megforgás azért is volt különösen fájdalmas, mert a Haas bokszkijáratban hagyott első szárnya miatt lezárták a bokszutcát, és Schumachernek egy extra kört kellett megtennie, hogy kiállhasson lecseréltetni az elemet. „Kitört az autó hátulja, azt szerintem még megfogtam, de utána teljesen elveszítettem felette az uralmat. Nagyon dühítő, de az ilyesmi megtörténhet, amikor az ember igyekszik a lehető legmagasabb üzemi hőmérsékleten tartani a gumikat. Tudtam, hogy az egyetlen esélyem nyerni még néhány helyet a biztonsági autós újraindítás után lesz, mert az ígérkezett a verseny legvizesebb szakaszának, mielőtt kimentünk volna interekért."

Szerencséjére csak az első szárnyat hagyta el Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Bryn Lennon

Schumacher a The-Race.com kérdésére elmondta, mennyire nehéz dolga van a Pirelli F1-es abroncsaival, amelyeknek vizes aszfaltra való változatát most először vezette. „Kívülállóként nagyon nehéz megérteni, hogy mekkora hatással vannak a tapadásra. Nem olyan, mint egy utcai autóval vezetni száraz, majd vizes aszfalton, hanem amikor vizes lesz a pálya, hirtelen olyan, mintha az ember jégen menne. Egyáltalán nincs tapadás. Nagyon kemény, és ezt még meg kell tanulnom. A csapat teljes mértékben támogat és minden információt megad a tanuláshoz, de végső soron ez olyasmi, amire rá kell érezni."

A német versenyző a jövőben bizonyára óvatosabban fogja majd melegíteni az abroncsokat ilyen körülmények között, noha Gary Gannon versenymérnök szerint most is mindent jól csinált.

Nemcsak ebben kell még fejlődnie azonban, hanem abban is, hogy ne zökkentse ki egy-egy ilyen hiba

. A közvetítésbe is bejátszották, amint a bokszba igyekezve Gannon arról érdeklődött nála, hogy milyen a pálya állapota, mire Schumacher először nem is igazán tudott válaszolni a kérdésre, helyette arról kezdett beszélni, hogy mennyire bosszantja az elkövetett hiba.

Gary Gannonnak kulcsszerepe van a fiatal német fejlődésében Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Lars Baron

Az atyáskodó versenymérnöknek végül sikerült visszaterelnie Schumacher gondolatait a futam köré, a pilóta azonban utólag elárulta, hogy az újraindítást követően is dühítette még a dolog, és túlságosan igyekezett utolérni az időközben elrajtoló mezőnyt.

Szerintem csak olyan gyorsan fel akartam zárkózni, amennyire csak lehet."

Ez végül nem sikerült neki, de a verseny további részében is szerzett hasznos tapasztalatokat. Miután a teljes mezőny lecserélte az intermediate gumikat (előtte még, már C4-es gumin másodszor is megelőzte az akkor éppen a kopott köztes gumikon küszködő Alonsót), néhány körön át Kimi Räikkönen sarkában haladt, aki George Russellt és Valtteri Bottas követte szintén körhátrányban, mígnem a Williams és a Mercedes össze nem akadt. „Jó volt velük menni és megérezni, hogy milyen másokat követni. Egy ponton, már a C4-es keveréken a piros zászló előtt nagyon kényelmesen éreztem magam és közel álltam hozzá, hogy megelőzzem Kimit. Összességében szerintem sokat tanultunk és nagyon pozitív hétvége volt."

Körhátrányban ugyan, de a mezőnyben autózást is megtapasztalhatta Forrás: Mark Sutton / LAT Images/Motorsport Images

A futamot végül két körös hátrányban (a csapat arra utasította, hogy az autójával felmerült probléma miatt vegyen vissza és hagyja, hogy Verstappen másodszor is lekörözze, így egy körrel lerövidítve a versenyét) több mint egy perccel csapattársa előtt befejező Schumachert versenymérnöke sem győzte dicsérni „kiváló tempója" és a verseny „jó menedzselése" miatt.