Vágólapra másolva!
A hétvégén ismét rajthoz áll Romain Grosjean a tengerentúli IndyCar mezőnyében. A francia pilóta életveszélyes balesete után a szimulátor is segítette a gyógykezelését.

Négy hónappal az életveszélyes bahreini balesete után ismét versenyezni fog Romain Grosjean, a hétvégén kezdődő IndyCar mezőnyében áll rajthoz a tengerentúlon. Grosjean korábban már tesztelt a mezőnyben, ehhez viszont az kellett, hogy a súlyos égési sérüléseiből felépülve ismét vezetni tudjon. Elárulta, ebben az otthoni szimulátor is segített neki.

Grosjean számára honfitársa, Sébastien Bourdais is minta lehet, hiszen ő még 42 évesen is versenyez az IndyCarban Forrás: Joe Skibinski - 2021/Joe Skibinski

„Örültem, hogy van otthon szimulátorom, mert ez volt az első dolog, amivel újrakezdhettem a versenyzést a baleset után. Elég sokat használtam, hogy a bal kezem biztosan tudjam mozgatni és ezt a bőröm is elviselje. Azon kívül, hogy elég menő játék ez otthon, a rehabilitációban is igencsak hasznos volt” – nyilatkozta a Racinggames.gg-nek.

A francia pilóta a videojátékos portálnak elmondta,

már a kórházi ágyán azon gondolkodott, hogyan tudna visszatérni a versenypályákra,

és sohasem merült fel benne az, hogy teljesen visszavonuljon. Egy másik interjúban viszont kijelentette, bár tíz élvezetes évet töltött a Forma-1-ben, már nem motiválja, hogy a mezőny végén küzdjön.

„A Forma-1 csodálatos, nagyszerű, de fogadni mernék, hogy Lewis [Hamilton] idén nyolcszoros világbajnok lesz. Nagyon élveztem az ott töltött időszakomat, remek pályafutásom volt, de elértem a végére. Az már nem igazán mókás, hogy ha minden szenzációs, akkor küzdhetek azért, hogy a Haasszal kijussak a Q1-ből. Ebből elegem lett.”

Grosjean ezért a Dale Coyne Racing színeiben az IndyCarba szerződött, a hétvégén a Barber Motorsports Parkban rajthoz is áll az idénynyitón. Azt viszont egyelőre nem tudja biztosan, hogy meddig tart majd a tengerentúli pályafutása. Bár úgy érzi, 35 évesen még vannak jó évei a sportágban, arról még nem döntött, hogy az USA-ban akarja-e folyatni.

A hétvégén már az IndyCar szezonja is megkezdődik Forrás: Joe Skibinski - 2021/Joe Skibinski

„Ha élvezem az USA-ban töltött időmet, jó munkát végezhetek és úgy érzem, ezt akarom csinálni, akkor biztosan maradni akarok. Pillanatnyilag ez egy sokrétű kihívás, új a kategória és sokat is utazom. A családom Európában marad. Néha egy hónapig sem látom őket, ami apaként eléggé megterhelő, de kész vagyok megpróbálni. Ha minden jól meg és jó lehetőségek nyílnak itt a jövőre, akkor örömmel áthozom a családomat, hogy eltöltsünk itt néhány évet.”