Vágólapra másolva!
Meglepő módon az F1-es Mercedes-istálló négy kulcsembere közül egyik sem Lewis Hamiltont tartja a kedvencének azok közül a pilóták közül, akikkel valaha együtt dolgozott. Négyből hárman ugyanakkor így is egy hétszeres világbajnok nevét mondták.

Kétségtelen, hogy Lewis Hamilton mostanra a Forma-1 legnagyobbjai közé emelkedett, csak az eredményeit nézve pedig ő minden idők legsikeresebb versenyzője a királykategóriában, hiszen ugyanannyi világbajnoki címe, de több futamgyőzelme és pole pozíciója van, mint Michael Schumachernek. A Mercedes kulcsfiguráinak azonban mégsem a 36 esztendős brit a kedvence.

Hamiltonnak többek szívébe sem sikerült annyira belopnia magát, mint Schumachernek Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

A Beyond the Grid podcastban Tom Clarkson vendége volt a Mercedes jelenlegi gárdájának négy kiemelkedő alakja: Andrew Shovlin mérnökigazgató, James Vowles vezető stratéga, Simon Cole vezető versenymérnök és Ron Meadows sportigazgató. A négyes tagjai többek között felelevenítették, hogy milyen volt együtt dolgozni a csapatnál 2010 és 2012 között versenyző Michael Schumacherrel, majd a beszélgetés végén arra a kérdésre is válaszoltak, hogy ki a kedvenc pilótájuk azok közül a versenyzők közül, akikkel valaha együtt dolgoztak.

Hiába van mindegyikük már legalább a 2000-es évek eleje óta az akkor még BAR néven futó istállónál, és hiába nyert az utóbbi években hat világbajnoki címet Lewis Hamiltonnal, a jelenleg is a csapatnál versenyző britet egyikük sem nevezte meg.

„Michael Schumacher – vágta rá egyből a kérdésre Ron Meadows. – Főként azért, mert áhítattal viseltettem iránta, mielőtt megérkezett, azután pedig, hogy elhagyta a csapatot, még inkább így éreztem csupán amiatt, hogy miként viselkedett és kezelte az összes csapattagot."

„Lewis hallgat minket? Hallgatja a podcastodat? – kérdezett vissza először viccesen Simon Cole, majd ő is a német hétszeres világbajnok nevét mondta. – Én is Michael Schumachert mondanám. Nem azért, mert ez a szokás, hanem mert őszintén lenyűgöző volt vele dolgozni."

Hiába nem nyert velük semmit, Schumachert imádták a Mercedesnél Forrás: Getty Images/Peter J Fox Photography/Peter J Fox

James Vowles szintén próbált belevinni egy kis humort a válaszába, és Toto Wolffot, az istálló versenyzői múlttal rendelkező csapatfőnökét mondta, majd komolyra fordítva a szót ő is Michael Schumachert jelölte meg, mint mindenkori kedvencét. „Én is Michaelt választanám, mert teljesen tévesen ítéltem őt meg, mielőtt csatlakozott hozzánk.

A nagysága igazán megmutatkozott abban az időszakban, amikor velünk volt, és sokat tanultunk tőle."

Egyedül Andrew Shovlinnak nem Schumacherre esett a választása, ám ő sem Hamiltont nevezte meg, hanem azt a Jenson Buttont, akinek a versenymérnökeként pályafutása során először nyert világbajnoki címet még a Brawn GP-vel 2009-ben. „Nem hagyhatom ki Jensont, igaz? Mérnökként nagyon sokat tanultam vele erről a munkáról és rengeteg boldog emlék és vicces pillanat fűz hozzá. Hosszú kapcsolat volt a miénk, amit igazán élveztem, 2009-ben pedig óriási volt végignézni, ahogy világbajnok lesz."