Vágólapra másolva!
Miről is szól valójában egy Forma-1-es forgatási nap? Milyen egy autóbemutató a színfalak mögött? A McLaren most mindezt megmutatta a 2021-es autójának első napjáról készült kisfilmmel.

A kulisszák mögé kalauzoló videóval kedveskedett rajongóinak a McLaren-istálló. Az autóját a mezőnyből elsőként bemutató wokingi alakulat közel 20 perces kisfilmben foglalta össze, hogy mi történt az MCL35M leleplezésének és silverstone-i bejáratásának kulisszái mögött. Kiderült, hogy milyen apróságokat figyelnek ilyenkor a csapatok, illetve megláthattuk, hogy a pilóták jóformán jobban izgulnak egy-egy nyilvános szereplés előtt, mint akkor, amikor versenyezniük kell.

A történet fonalát a bemutató előtti estén veszi fel a film, amikor Lando Norris és Daniel Ricciardo a McLaren Technology Centre-ben megkapta az utolsó instrukciókat arról, hogy másnap miként kell majd leparkolnia utcai McLarenjével a díszlet mellett. A bemutató napján még a két pilóta, valamint a másik két főszereplő, Andreas Seidl csapatfőnök és Zak Brown ügyvezető igazgató is bejárta a helyszínt az esemény házigazdájával, Natalie Pinkhammel, majd jött az online bemutató, aminek a legérdekesebb, a közvetítésben nem látott jelenete az volt, hogy

Ricciardo szemmel láthatóan izgult, amikor rajta volt a sor, hogy begördüljön az MTC-be.

Ja és persze kiderült, hogy Norris a Twitch-en is közvetített a rajongóinak, ami nagyjából plusz 30 ezres nézettséget hozott a csapatnak.

A kisfilm érdekesebb része azonban nem a Wokingban, hanem a Silverstone-ban játszódó jelenetek, azok által ugyanis némi képet kaphatunk arról, hogy mit is csinál egy istálló az úgynevezett filmes napon. A legkisebb hangsúly ilyenkor természetesen a filmezésen van, azt egy külön stáb szinte észrevétlenül végzi. Persze a versenyzőket tájékoztatják arról, hogy a kamerás autó mikor fog előttük haladni, és hogy nem mehet ki a pályára, a legnagyobb figyelmet azonban nem ez kapja.

Ricciardo az MC35M bejáratásán Forrás: McLaren

A csapat természetesen az autóra és a rendszerek ellenőrzésére figyelt, a pilótáknak pedig az elsődleges az üléspozíció, a kormány és a pedálok távolságának csekkolása volt. Még a McLarennel harmadik idényét kezdő Norrist is hallhatjuk, amint az ezzel kapcsolatos érzéseit osztotta meg a mérnökökkel a saját menete után, a Renault-tól érkező Ricciardo esetében pedig még inkább lényeges volt ez, hiszen ő most először vezethetett McLarent, azaz most derült ki, hogy megfelelően sikerült-e rá szabni mindent.

Az ausztrálnak persze más dolgok is újdonságot jelentettek, érdekes volt például, ahogy Paul James, a McLaren csapatmenedzsere már arról is kikérte a véleményét, hogy a kerékcserénél a pontos megállás helyét mutató táblákon megfelelőek-e neki a zöld színű nyilak, vagy inkább más színt szeretne. Ennyire fontosak a legapróbb részletek.