Vágólapra másolva!
Gary Connelly, a tavalyi Olasz Nagydíj egyik sportfelügyelője felidézte az esetet, amikor Lewis Hamilton a futam megszakítása után személyesen felkereste őket, hogy megkérdezze, miért kapott büntetést.

Ritkán kaphatunk betekintés abba, ami egy Forma-1-es hétvégén a színfalak mögött zajlik,. Ritkán beszélnek az érintettek arról is, hogy milyen párbeszédek folynak a sportfelügyelők és a versenyzők között egy-egy büntetés miatti meghallgatás során. Gary Connelly, a tavalyi Olasz Nagydíj egyik sportfelügyelője azonban most elárulta, miként viselkedett Lewis Hamilton, amikor Monzában felkereste őket, magyarázatot kérve szigorú büntetésére.

Hamilton először nem értette, hogy miért büntették meg Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Mario Renzi

Connelly egy sportfelügyelőknek tartott internetes konferencián beszélt arról, hogy a felügyelők többsége nem ért egyet azokkal a helyzetekkel, amikor nincs mérlegelési lehetősége, és a körülményektől függetlenül köteles kiszabni az adott kihágásért a szabálykönyv szerint kiszabandó büntetést.

A felügyelő Hamilton monzai esetét hozta fel példaként. A Mercedes pilótája vezette a versenyt, amikor Kevin Magnussen autója megállt a Parabolica-kanyar és a bokszutca bejárata között, a pálya belső részén. Beküldték a Safety Cart, a bokszutcát pedig lezárták, a Mercedes azonban kihívta kerékcserére Hamiltont, aki később emiatt stop and go büntetést kapott, azaz nem elég, hogy ki kellett hajtania a bokszutcába, 10 másodpercre meg is kellett állnia ott.

– mondta Connelly. – Nem szeretjük a kötelező büntetéseket. Tulajdonképpen az FIA sportfelügyelőinek szinte összes elnöke az F1-ben és a legtöbb más felügyelő sem ért egyet a kötelezően kiszabandó büntetésekkel, de szerepelnek a szabálykönyvben, főként a csapatok kérésére. Ezért a kihágásért pedig áthajtásos büntetést kellett adnunk Lerwis-nak."

Hamiltonnak 10 másodpercen át kellett várakoznia a Mercedes garázsa előtt Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Később a futamot Charles Leclerc hatalmas balesete miatt félbeszakították, Hamilton pedig kihasználta az alkalmat és elment a sportfelügyelők szobájába megtudakolni, hogy miért is büntették meg. Connelly részletesen elmesélte, hogy miként viselkedett a Mercedes világbajnoka. „Lewis felpattant a rollerére a futam megszakítása alatt, elrollerezett a bokszutca végére, majd feljött meglátogatni minket.

„Megmutattuk neki a visszajátszást és a fedélzeti kamera felvételét is. Közvetlenül előtte ott volt az első led-panel a figyelmeztető jelzéssel, majd utána a második is. »Oh, rendben, elfogadom, de miért ilyen kemény a büntetés?«, kérdezte. Ezután elmagyaráztuk neki, hogy »sajnos, Lewis, ez egy kötelező büntetés, nincs más választásunk, mint ezt a fajta büntetést kiszabni rád.« És miközben egyáltalán nem volt elragadtatva ettől, elfogadta a dolgot és hihetetlenül udvarias volt, mint ahogy mindig is az, majd elhagyta a szobát és visszament az autójához."

Hamilton kihasználta az alkalmat, és rollerre pattanva elgurult a felügyelőkhöz Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

„Kétségtelen, hogy volt néhány megjegyzése a csapatához, amiért nem figyelmeztették őt a rádión, de azt hiszem, hogy ez tökéletes példa – folytatta Connelly. – Bármennyire is fájdalmas volt a döntés, Lewis és a csapat is elfogadta. Ez megmutatja, hogy ha el tudsz magyarázni valamit, akkor egy nehéz döntést is elfogadhatóvá tudsz tenni azoknak, akikre vonatkozik, és a szélesebb közönségnek is."

Nem Hamilton volt egyébként az egyedüli, aki behajtott a bokszutcába, Antonio Giovinazzi is ugyanígy tett. Mentségükre legyen mondva, hogy az egész mezőnyből George Russell volt az egyetlen, aki magától rájött, hogy miért is villognak nagy piros keresztek a fényjelző paneleken, így ő tudott szólni a csapatának, hogy ne hívják ki, mert zárva van a bokszutca.