Vágólapra másolva!
Lewis Hamiltont egy Porsche volánja mögött fényképezték le az Egyesült Államokban. A hétszeres világbajnok még mindig nem írt alá a Mercedesszel, de Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója reméli, hogy ez hamarosan megtörténik.

Lewis Hamilton egyelőre még nem hosszabbított szerződést a Mercedesszel, ráadásul a napokban a rivális márka autójában, egy Porsche volánja mögött kapták lencsevégre. A 36 éves pilóta egy elektromos Taycan Turbo S-sel érkezett meg egy ékszerboltba Beverly Hillsben, ahol pár nappal ezelőtt egy Grace Lindley nevű modellel töltötte az éjszakát.

Hamilton ezúttal egy Porschéval közlekedett

Hozzá kell tenni, hogy Hamilton nem csak Mercedest szokott vezetni, hiszen a tulajdonában lévő gépek között számos márka képviselteti magát. Többek között a Ferrari is, aminek egyik darabjával pár évvel ezelőtt szintén lefotózták.

Azt nem tudjuk, hogy a Mercedesnél mennyire örülnek ennek, ugyanakkor tény, hogy a felek jelenleg hivatalosan nem állnak szerződésben egymással.

Ezzel kapcsolatban szólalt meg Stefano Domenicali, aki az idei évtől a sportág elnök-vezérigazgatójaként tevékenykedik. Az olasz szakember bízik benne, hogy a felek minél hamarabb megállapodnak.

„Nem látok bele Lewis fejébe, és még csak Toto pozíciójában sem vagyok, de [Hamiltonnak] fontos döntést kell meghoznia az élete szempontjából – idézi a Racefans. – Nagyon remélem, hogy hamarosan érkezik a bejelentés, hiszen idén olyasmiért fog harcolni, ami sportszakmai szempontból egészen hihetetlen. El tudom képzelni, hogy mekkora nyomás nehezedik rá, és mennyire el akarja érni ezt a rekordot, hiszen ez egy elképesztő történet lenne.”

A Forma-1-es sajtóban elterjedt, hogy Hamilton és a Mercedes már majdnem mindenben megállapodtak, csupán a hétszeres világbajnok fizetésében nem tudnak megegyezni.

Domenicali szerint azonban a helyzet nem ennyire egyszerű.

„Úgy vélem sok mindent átbeszélnek, és nem hiszem, hogy csak a fizetéséről esik szó – jelentette ki. – Szerintem inkább azzal kapcsolatos, hogy mit gondolnak a jövőbeli közös tervekről. Úgy gondolom, valójában ez az oka [a késlekedésnek]. Ugyanakkor talán nem is sietik el [a bejelentést], mivel már döntöttek, ezt nem lehet tudni. A magam részéről viszont örülnék, ha Lewist azzal az energiával látnám, amit mindig beletett az F1-be, amint megvan a bejelentés. Biztos vagyok benne, hogy így lesz.”

Domenicali várja a bejelentést Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

Hamilton 2008-ban szerezte első világbajnoki címét, amikor Domenicali még a konstruktőri elsőséget elhódító Ferrari csapatfőnöke volt. Az 55 esztendős szakember elárulta, jól emlékszik erre az időszakra, amit még hat végső győzelem követett, így a brit pilótának idén lehetősége lesz nyolcadszor is felérni a csúcsra, amivel megdöntené Michael Schumacher rekordját.

„Ő egy elképesztő pilóta, egy elképesztő ember és egy elképesztő sportoló. Másik dimenziót adott a Forme-1-nek, ami szerintem már túlmutat a sporton.

Ha Hamilton esetleg mégsem írna alá a Mercedesszel, akkor minden bizonnyal George Russell kap lehetőséget a csapatnál, aki a Szahíri Nagydíjon remekül helyettesítette őt. Domenicali méltatta a Williams versenyzőjét, ám leszögezte, a hétszeres világbajnok egyelőre külön kategóriát képvisel. „George megmutatta a benne rejlő potenciált, és nem kétséges, hogy világbajnok lesz. Lewis és ő egyaránt nagyszerű dolgokat tesznek az F1 számára, azonban Lewis már az F1 nagykövetévé vált.”