Vágólapra másolva!
Még manapság is kísért a 2007-es Magyar Nagydíj emléke, a visszatérésre készülő Fernando Alonso továbbra is emlegeti az időmérő ominózus pillanatait. A McLaren egykori szerelője felidézte, hogyan élték meg a történteket.

Fernando Alonso visszatérése apropóján óhatatlanul előkerülnek ismét olyan történetek, amelyekben a kétszeres F1-es világbajnoknak nagy szerepe volt, és a spanyol versenyző pályafutásában több olyan alkalom is akad, ami nem feltétlenül sikerekhez, hanem valamilyen visszássághoz köthető.

A mosoly egyikük részéről sem volt őszinte a 2007-es Magyar Nagydíj időmérője után Forrás: AFP

Ilyen a 2007-es Magyar Nagydíj is, amit Alonso végül a 4. helyen zárt: az időmérőn ő volt a leggyorsabb, de öthelyes rajtbüntetést kapott, így csapattársa, és addigra már ádáz ellenfele, Lewis Hamilton örökölte meg a pole pozíciót, amit könnyedén győzelemre is váltott. Alonso a napokban elmondta, máig sportszerűtlennek tartja, hogy a büntetést kapott az időmérő után.

A történteket a koronavírus miatti kényszerszünetben Marc Priestley, a McLaren egykori szerelője is felidézte

YouTube-csatornáján az általa jegyzett, The Mechanic című könyv alapján. A brit szakember több mulatságos és emlékezetes sztorit feldolgozott már a sorozatában, a Hungaroringen látott események alkalmával éppen egyik pilótához sem volt beosztva, hanem mindkét szerelőgárda munkáját koordinálta.

Ez számára kedvező helyzetnek bizonyult, mert mire a Magyar Nagydíjhoz ért a szezon, az újonc Hamilton már a világbajnokság esélyese volt az egyre frusztráltabb Alonso oldalán, és egyre feszültebb lett a hangulat a McLarennél. A húr aztán az időmérőn el is pattant.

A történet az érintett szemszögéből

A történtek megértéséhez fontos, hogy akkoriban furcsa lebonyolítású volt a Q3, az autókat annyi üzemanyaggal kellett feltankolni, amennyivel végül el akart rajtolni az adott pilóta, ezért az utolsó harmad nagy részét azzal töltötték a versenyzők, hogy elfogyasszák a benzint a tankból, és a végén új gumikkal, a lehető legkönnyebb autóval teljesíthessék a mért köreiket.

– magyarázta Priestley. – A Hungaroringen ez lehetséges volt. A helyzet sportszerű kezelése érdekében a McLarennél nagyon világos és nyitott rendszert vezettünk be, versenyről versenyre váltogattuk, hogy melyik pilótánk megy ki elsőként a bokszutca végére, és kap lehetőséget, hogy szabad legyen előtte a pálya a Q3-ban, és mehessen egy extra kört."

Priestley a könyvéből felolvasva felidézte, hogy Hamilton a mérnökei és szerelői segítségével felrúgta a megállapodást, és Alonso előtt hajtott ki a bokszutca végére. „Fernando csapata dühös volt és zavarodott, de nem volt idő megbeszélni, hogy mi történik, inkább követték a példát és felsorakoztak [Hamilton] mögött a bokszutca végén, és várták az edzés kezdetét jelző zöld lámpát.”

A visszaemlékezés szerint Priestley mindkét szerelőgárda rádióforgalmát hallhatta, a helyzetet „elszabadult őrületként” írta le. „Fernando csapata üvöltött a rádión, hogy mi a pokol volt ez és szemmel verték a garázs másik oldalán dolgozókat, Lewis mérnökei viszont megvonták a vállukat, és [mondták, hogy] nem tudják, mi folyik itt. Nyilvánvaló, hogy Lewis és a mérnökei összejátszottak, hogy korán ki tudják küldeni az autót, de biztosan nem ez volt [a csapat] terve, és óriási viszályt szított, már az időmérő elején.”

Hamilton kihúzta a gyufát azzal, hogy előre tolakodott az időmérőn Forrás: Darren Heath/Getty Images

A McLarennél először arra számítottak, hogy Hamilton majd elengedi Alonsót, de Priestley szerint a brit pilóta „zsivány” volt, és szótlanul elhúzott, miközben Alonso a rádión „kiabált és szitkozódott”, és mindenki megkérdőjelezte az eseményeket.

Priestley felidézte, a korszaknak megfelelően azt tervezték, hogy elégetik az üzemanyag nagy részét, majd kereket cserélnek, éles kört futnak, ismét kereket cserélnek és az utolsó pillanatban még egyszer próbálkoznak időmérős körrel, amikor az autó a legkönnyebb és a pálya is a legjobb állapotú.

Alonso viszont meglátta a lehetőséget a törlesztésre, és kihasználta, hogy a helyzetéből adódóan ő állt ki előbb kereket cserélni. Priestley akkoriban a jobb hátsó keréknél dolgozott a bokszkiállások során, visszaemlékezése szerint gyorsan elvégezték a szervizt, és a terveknek megfelelően további 20 másodpercig vártak, hogy Alonso ne a forgalomba térjen vissza a pályára.

Először senki sem értette, hogy Alonso miért nem hajt ki a bokszból Forrás: Getty Images/2007 Getty Images/Mark Thompson

A kétszeres világbajnok viszont nem száguldott ki, amikor már engedték volna, hanem további 10 másodpercig várt. Ekkor fordult a kocka, mert Alonso borította fel a mérnökök által kidolgozott forgatókönyvet.

– tette hozzá a volt csapattag, aki eleinte az alapjáraton is hangosan morgó és forróságot árasztó autó mellett térdelt. – Lewis is megérkezett, elkezdte túráztatni a motorját, mint egy dühös kölyök a piros lámpánál. Most már ő kiabált, hogy mi folyik itt, mert mennünk kell tovább. Teljes fejetlenség volt, minden téren. Én is csak 4-5 másodperc után jöttem rá, hogy Fernando ezt direkt csinálja.”

Hamilton ezzel vert helyzetbe került, mert hiába végezték el az ő autóján is hibátlanul a kerékcserét, igyekeznie kellett, hogy még időben megkezdhesse az utolsó mért körét.

Ez 2,5 másodperc híján nem sikerült, de ha fel is ért volna időben, akkor sem tudta volna ideálisan melegíteni az abroncsait és fékjeit, így Alonso mindenképpen előnyben lett volna. A spanyol pilóta volt a leggyorsabb a leintés előtt 1 másodperccel megkezdett körével, de végül öthelyes rajtbüntetést kapott, így csak a 6. helyről indulhatott, és a futamon esélye sem maradt Hamilton legyőzésére. A felügyelők ítéletét máig sportszerűtlennek tartja.

Késő estig tanácskoztak a sportfelügyelők a Hungaroringen, végül megbüntették Alonsót Forrás: Getty Images/2007 Getty Images/Mark Thompson

„Aznap megcsömörlöttem mindkét versenyzőnktől, mert méltatlanul viselkedtek és ennél is fontosabb, hogy cserben hagyták a csapatot. Lewis azzal tette ezt, hogy elkezdte ezt az egész folyamatot, és zsivány módon felrúgta a tervet, amiben szó szerint néhány órával korábban állapodtunk meg, Fernando pedig azzal, ahogy visszavágott. Ez bizonyosan a lehető legnyilvánosabb visszavágás volt a részéről, úgyhogy ő vitte el a balhét, de mindketten benne voltak.”

miközben minden forgott körülötte, és másodperces pontossággal kiszámolta, hogy mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy körbeérjen, befejezze a körét, de megakadályozza, hogy Lewis is megkezdhesse az övét. Hihetetlenül okos, kiszámított, rendkívül csintalan, és végtére is, nagyon-nagyon elkeserítő tett volt Fernandótól, amit Lewis kezdett el.”

Abban az évben már nem volt visszaút

Priestley erre nem tért ki, de Alonso a történtek után megfenyegette Dennist, hogy kitálal az FIA-nak a kémbotránnyal kapcsolatban, ezért Dennis maga tájékoztatta a fejleményekről Max Mosley-t, a szövetség akkori elnökét. Ennek folyományaként az FIA végül 100 millió dollárra büntette a McLarent, kizárta a csapatot a 2007-es és 2008-as konstruktőri világbajnokságból. Egyértelművé vált, hogy Alonso kijátszotta magát a McLarentől és csak évekkel később ásta el Dennisszel a csatabárdot.

Alonso büntetése után Hamilton kezdhette a pole-ból a 2007-es Magyar Nagydíjat, pályafutása első hungaroringi nagydíjgyőzelmét érte el Forrás: Getty Images/2007 Getty Images/Mark Thompson

„Aznap mindkét pilóta rengeteget vesztett a becsületéből a csapatnál, és nagyon sokáig tartott, amíg elkezdték azt visszanyerni – mondta Priestley. – A 2007-es szezon több okból is teljes katasztrófába fordult [a McLarennek], de sokat vissza lehet erre vezetni: hogy nem nyertük meg a világbajnokságot, hogy Lewis a kavicságyban kötött ki Kínában, mert jóval tovább maradt egy gumiszetten, mint kellett volna. Ez is azért volt, mert

Lewis túl sokáig kint maradt, majd a kavicságyban landolt, a többi pedig már történelem, elvesztettük a bajnoki címet, legalább részben ezért.”

„Magyarországon elindult egy láncreakció, ami nem csak ahhoz vezetett, hogy a versenyzők kiábrándultak egymásból, de a garázsunk két fele is egymás ellen fordult – mondta. – Csapatként több szempontból is csalódást okoztunk abban az évben, de minden aznap kezdődött, a Magyar Nagydíj időmérőjén, amikor Lewis ellenszegült, aztán Fernando a legőrültebb, bizarr módon reagált.”