Hamilton: A McLarennél nem tudtam volna hozzátenni a történetükhöz

Forma-1, Lewis Hamilton, Jenson Button, McLaren, Török Nagydíj 2010
ISTANBUL, TURKEY - MAY 30: Lewis Hamilton of Great Britain and McLaren Mercedes leads from team mate Jenson Button of Great Britain and McLaren Mercedes on his way to winning the Turkish Formula One Grand Prix at Istanbul Park on May 30, 2010, in Istanbul, Turkey. (Photo by Malcolm Griffiths/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton elmondta, nagyon hálás Ross Brawnnak és Niki Laudának, hogy elcsábították őt a McLarentől, mert ha maradt volna, nem nyert volna további vb-címeket.

Minden idők legsikeresebb versenyzőjévé vált Lewis Hamilton a Forma-1-ben, de pályafutása első szakasza után úgy tűnt, bár világbajnok tudott lenni, a sportág történelemkönyvét nem fogja átírni. Ma már tudjuk, hogy remek döntést hozott azzal, hogy 2012 végén elhagyta nevelőistállóját, a McLarent és az akkor még kockázatosnak tűnő Mercedeshez igazolt.

Hamilton a McLarennél is szép sikereket ért el, de nem tudott volna a legendák közé emelkedni Forrás: Getty Images/2010 Getty Images/Malcolm Griffiths

Hamilton már az első évében, 2013-ban futamot nyert az Ezüstnyíllal, 2014 óta pedig csupán 2016-ban nem lett világbajnok, amikor szoros csatában csapattársa, Nico Rosberg győzött. Noha

Hamiltonnak egyelőre nincs szerződése a folytatásról, valószínűleg marad a Mercedesnél, ezt támasztja alá, hogy a csapat partnerei számára továbbra is vállal szerepléseket.

Legutóbb a Crowdstrike podcastjában beszélt a pályafutásáról, és a ma már sorsdöntőnek tekinthető csapatváltás körülményeiről. Felidézte, hogy 13 éves kora óta a McLaren (és a Mercedes) támogatását élvezte, ezért családtagnak érezte magát, mert gondoskodtak a pályafutásáról. Később azonban úgy vélte, ki kell lépnie ebből a körből.

„A McLarennek csodálatos története van, számos világbajnoki címet nyertek, rendkívül sikeresek voltak és úgy éreztem, hogy én nem feltétlenül teszek hozzá ahhoz, hogy épüljön valami. Már akkor is egy előkelő csapat volt, sikereket ért át, hatalmas trófeagyűjteményük volt, és egy olyan helyre akartam kerülni, ahol nagy szerepet játszhatok valami új felépítésében.”

Hamilton elsősorban Brawn hívó szavára hallgatott Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Hoch Zwei

„Amikor csatlakoztam ehhez a csapathoz, nem volt sok trófeájuk, de felfelé tartottak, gyarapodtak, épültek. Egyre több szakember érkezett és úgy voltam vele, hogy megnézem, hasznosítani tudom-e mindazt, amit megtanultam az évek alatt a kiváltság révén, hogy a McLarennél dolgozhattam, és alkalmazhatom-e ezt a tudást egy addig nem túl sikeres csapatnál, hogy azzá váljon.”

Hamiltont akkoriban sokan bírálták, mert a világbajnoki címért küzdő, de akkoriban rendre elbukó McLarent elhagyta a sztárfizetést ajánló, de addig mindössze egy futamgyőzelmet szerző Mercedesért. Ő maga is elismerte, hogy kockázatos volt a döntés, de mára számára is egyértelmű, hogy jól választott.

„Az biztos, hogy voltak olyan pillanatok, amikor nem tudtam, hogy mikor fogok újra győzni. Nagyon ki kellett értékelnem az érveket és az ellenérveket, de nekem ez arról szólt, hogy vállalom a kockázatot. [Ayrton] Senna mondta régen, hogy aki nem hajt rá egy résre, az többé nem autóversenyző. Én úgy gondolom, hogy ha az ember nem vállal kockázatokat az életben, akkor egyhelyben toporog.”

„Úgyhogy, maradhattam volna. Visszatekintve, ha ott maradtam volna, akkor nem lennének további világbajnoki címek a nevem mellett. Még mindig egyszeres világbajnok lennék 14 év elteltével is.”

Lauda és Hamilton a Mercedesnél elért második világbajnoki cím alkalmával Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Hoch Zwei

Hamilton sikereit manapság elsősorban a csapatfőnök Toto Wolffhoz, valamint a remek autókat építő Mercedes-csapathoz szokás kötni, de a brit pilótát elsősorban honfitársa, Ross Brawn és a fizetésére fedezetet szerző Niki Lauda csábította el a McLarentől.

„A dolgok okkal történnek így vagy úgy, és én nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy elszántam magam és megtettem ezt a lépést. Ez olyan embereknek köszönhető, mint Niki – nyugodjék békében – és Ross, valamint a Mercedesnek, mert igazán hittek bennem.”