Vágólapra másolva!
Helmut Marko elismerte, eleinte arra számítottak, hogy Alexander Albon versenyez majd a Red Bullnál 2021-ben is, majd amikor kiderült, hogy a thai pilótát le kell cserélni, Sebastian Vettel már leszerződött az Aston Martinnal.

Sebastian Vettel sorsa volt a Forma-1 2020-as szezonjának egyik legérdekesebb mellékszála, a négyszeres világbajnokkal a Ferrari csapatfőnöke már májusban közölte, hogy nem hosszabbítják meg az év végén lejáró szerződését, majd a német pilóta jövője hetekig ködbe burkolózott.

Vettel kész lett volna visszatérni a Red Bullhoz, de Markóval nem jutott közös nevezőre Forrás: Picture-Alliance via AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Gyorsan felmerült, hogy Vettel visszatérhet legnagyobb sikerei helyszínére, a Red Bullhoz, de Christian Horner többször is kizárta ezt a lehetőséget, azt hangoztatva, hogy Alexander Albon lesz Max Verstappen csapattársa. Helmut Marko, a Red Bull motorsport tanácsadója ugyan egyeztetett Vettellel, de ő sem ígért semmit egykori protezsáltjának.

inkább várnia kellett, mert számomra nyilvánvaló volt, hogy alapvető változások jönnek a 2022-es pilótapiacon. Például, biztos voltam abban, hogy lesz üresedés a Mercedesnél, de nem csak ott” – mondta az osztrák veterán az F1-insider.com-nak.

A Mercedesnél papíron továbbra is van egy hely, mert Lewis Hamilton még mindig nem írta alá a szerződéshosszabbítását, de nagyon valószínű, hogy a hétszeres világbajnok folytatja a pályafutását, és Markónak abban igaza van, hogy részben pont Vettel miatt, de nagy átrendeződés történt a 2022-es mezőnyben.

„Azt tanácsoltam Sebastiannak, hogy hagyjon magának egy kis időt, ez a Red Bullra is vonatkozott. Azt akartam, hogy a megfelelő pillanatban legyen a piacon, így elfogadhatta a lehető legjobb ajánlatot. Mindenekelőtt, ő négyszeres világbajnok és nem akartam, hogy egy négyszeres világbajnok így búcsúzzon el a Forma-1-től. Barátként és a Red Bull embereként sem.”

A német pilóta a Red Bullnál érte el legnagyobb sikereit, mellette Marko, Adrian Newey és Christian Horner Forrás: Getty Images/2010 Getty Images/Mark Thompson

Hivatalosan senki sem erősítette meg a felek közeledését, de Vettel az idénynyitó Osztrák Nagydíj után a Red Bull tulajdonában lévő Servus TV vendége volt a csapat képviselőivel együtt, és a pletykák is erősödtek arról, hogy a német pilóta esetleg Max Verstappen csapattársa lehet. Marko elismerte, ezt az opciót preferálta volna, de a terv végül kútba esett.

„Amikor a Ferrari tájékoztatta őt, nálunk nem volt hely 2021-re. Akkoriban meggyőződésünk volt, hogy Alexander Albon fejlődni fog és ő versenyez majd Max Verstappen oldalán 2021-ben. Ezt mondtam Sebastiannak. Sajnos, tévedtünk, és amikor cselekednünk kellett, Sebastian már nem volt a listánkon, mert hosszú távra elköteleződött az Aston Martin mellett. Ezért Sergio Pérez volt számunkra a logikus választás.”