Vágólapra másolva!
Az idei szezonban már a Ferrarit erősíti a Mercedesszel korábban két bajnoki címet nyerő Brendon Leigh az F1 esport-bajnokságában.

Nem csak a valós mezőnyben, hanem az F1 hivatalos esport-bajnokságában is uborkaszezon van, ám egy igen nagyot szóló átigazolás így is felkavarta az állóvizet, és beszédtémát szolgáltatott a téli napokra. Történt ugyanis, hogy a kétszeres bajnok Brendon Leigh a Mercedestől átigazolt a Ferrari csapatához, hogy a 2019-es bajnok David Tonizzával alkosson egy párost az idei évtől.

Leigh mostanáig a Mercedest erősítette Forrás: Getty Images/www.joebrady.co.uk/Joe Brady

„Nincsenek szavak arra, milyen izgatott vagyok, hogy csatlakozom a Ferrari versenyzői akadémiájának esport-csapatához" – nyilatkozta Leigh, a sorozat történetének első bajnoka. Az Alfa Romeo színeiben a széria egyetlen magyarjaként induló Bereznay Dániel korábbi csapattársa jókora meglepetést okozott a bejelentéssel, hiszen azóta a Mercedest erősítette, amióta 2018-ban az F1-es csapatok (a Ferrari kivéve, amely 2019-től szállt be) csatlakoztak a mezőnyhöz.

Érzem, hogy a csapat egy egységet alkot, ami egy nagy győztes családdá tesz minket. Már alig várom, hogy munkához lássak a csapattal és viseljem a Ferrari vörös színeit" – mondta a kétszeres bajnok.

Leigh és Tonizza alkotja a Ferrari idei párosát

Leigh az utóbbi két szezonban nem tudta megismételni korábbi sikereit. 2019-ben címvédőként 77 ponttal csak ötödik lett az összetettben, miközben Tonizza a Ferrarival 184 pontot gyűjtve bajnok lett. Tavaly a brit versenyző már csak a hatodik helyre ért oda 84 ponttal, ekkor viszont legalább megelőzte a hetedik helyen záró olaszt. Leigh-nek minden bizonnyal az idén csapaton belül is nehezebb dolga lesz, hiszen legutóbb 2018-ban, Bereznay személyében volt erős, őt legalább időnként legyőzni képes csapattársa. A Mercedes egyelőre nem jelentette be, hogy kit szerződtet a helyére.