Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek egyik legnagyobb szponzorációs bejelentésének tartja az Aston Martin és a Cognizant együttműködését Lawrence Stroll, az autógyártó elnöke. A kanadai üzletember kijelentette, mindenből a legmagasabb szintet akarja megszerezni a csapat számára.

Tapasztalt és sikeres munkatársak szerződtetése után új főszponzort is bejelentett a héten az Aston Martin. A Lawrence Stroll irányítása alatt álló csapathoz az elmúlt hónapok során csatlakozott Michael Jordan korábbi marketingfőnöke, Jefferson Slack, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és Matt Bishop, a McLaren korábbi kommunikációs igazgatója is.

Nagy célokkal tér vissza az Aston Martin a Forma-1-be Forrás: Aston Martin F1 Team

Stroll itt még nem állt meg, a Cognizant révén új névadó főszponzort is szerzett a csapatnak, ami a pénz mellett technológiával is segíti majd a folyamatot, hogy az Aston Martin a Forma-1 legkiválóbb csapata legyen.

„Úgy akartunk visszatérni az Aston Martinnal a rajtrácsra, ahogy én mindig is intézem az ügyeimet – idézte Strollt a Racefans. – Ha van valamiből ötcsillagos [minőség], akkor utána kell lennie Lawrence-csillagosnak is. Én iparági óriásokkal akarok kapcsolatot és együttműködést, a létező legjobbakkal.”

Az Aston Martin már a megállapodás bejelentésekor jelezte, hogy a szponzoráción túl a csapat digitális átalakításában is számítanak a Cognizant szakértelmére. Stroll hozzátette, szerinte az IT jelenti a Forma-1 jövőjét, a dolgok internete, a felhőalapú működés, a mérnöki munka digitalizálódása, az adatelemzés és a mesterséges intelligencia mind szerepet játszik majd a sportágban. „Új gyárat építünk, és azt akarom, hogy okosgyár legyen, 5G-s. A Forma-1-ben manapság egy IT-s partner a legfontosabb partner, ami a legnagyobb hozzájárulást adja.”

A csapat az egyre kevesebb tesztlehetőség és a lerövidülő edzések miatt is fontosnak tartja, hogy minél gyorsabban tudják elemezni az adatokat, ezért „a világ legjobb digitális partnerét” keresték. Úgy vélte, a Cognizant révén „mennyei” együttállás alakul ki a két fél között, részben azért is, mert Brian Humphries, a szponzor ügyvezetője Stroll-lal, győztes csapattal és az Aston Martin révén ismert márkával akart együttműködni, ami a Cognizant számára világszerte megjelenést biztosít.

Stroll mindenből a legjobbat akarja a csapatnak, hogy az világbajnok lehessen Forrás: DPPI/Dppi

„Ahhoz, hogy az üzlete növekedni tudjon, felsővezetőkre van szüksége, nem feltétlenül a sörivó közönségre, ha átérzi, hogy mire gondolok – mondta Stroll. – Világos, hogy ők a névadó szponzorunk, és úgy gondolom, ez az elmúlt évek legnagyobb kereskedelmi tranzakciója, ami történt ebben a sportágban. Ez egy óriási, több éves partnerség.”

Stroll elmondta, a Cognizant szakemberei és Andy Green technikai igazgató vezetésével az Aston Martin F1-es csapatának tagjai már hetek óta egyeztetnek, már a tervek hosszú listáját összeállították. „Először az adatokra összpontosítunk, hogy miként segíthetnek nekünk sokkal gyorsabban feldolgozni az autóról származó adatokat – mondta. – Ez azonnal megkezdődik.”