Vágólapra másolva!
Nem akar leépítéseket végrehajtani a Ferrari a Forma-1-ben bevezetett költségplafon miatt, ezért lehetséges, hogy csökkentik a fizetéseket. Megkezdték a szakemberek áthelyezését más részlegekre.

A Forma-1-es csapatoknak idén a pályán kívül kell szembenézniük az egyik legnagyobb kihívással, ami a költségplafon bevezetése. A sportág történetében először kell majd a résztvevőknek a meghatározott, évente 145 millió dolláros büdzsén belül maradni, ez elsősorban a gyári támogatással rendelkező élcsapatoknak lesz nehéz.

Maranellóban nehezen alkalmazkodnak az új szabályhoz Forrás: Ferrari

A Ferrari is elfogadta a szabály bevezetését, de Mattia Binotto csapatfőnök többször is jelezte, hogy az olasz munkajogi szabályozások miatt a Scuderiának gondot okozhat az előírás drasztikus alkalmazása. Korábban felmerült, hogy a Ferrari az IndyCarban is megjelenne, hogy új feladatot találjanak munkatársaiknak, ez lekerült a napirendről, de a probléma továbbra sem oldódott meg.

A Motorsport.com olasz kiadása szerint Binotto kevésnek tartja a költségplafon bevezetésére adott hathónapos időszakot, és

teljesen elhibázott döntésként értékelné a munkaerő esetleges leépítését.

Ennek elkerülése érdekében létrehoztak a Haasnak egy önálló részleget Maranellóban, itt folytatja a munkát Simone Resta, akinek a fizetését a továbbiakban az amerikai istálló fedezi.

Restát várhatóan további 40 szakember követi majd, a szintén magas fizetésű Jock Cleart pedig hivatalosan a Ferrari pilótaakadémiájához, az FDA-hoz helyezték át, ami szintén az F1-es csapattól eltérő költséghelyen működik. Ezt tervezik a sportautós részleggel is, ahol felmerült egy új Le Mans-i sportprogram is, valamint az utcai autógyártás terén is, ahol növelni akarják a darabszámokat.

Jock Clear (balra) a fiatal pilóták mentora lesz, papíron Forrás: Getty Images/Charles Coates

Ezek a beavatkozások azonban várhatóan nem oldják meg teljesen a problémát, így felmerült, hogy az elbocsátások elkerülése érdekében csökkenthetik a fizetéseket, ami érzékeny helyzetet teremt, mert könnyen felmondásokhoz vezethet, különösen a Maranellóban alkalmazott külföldi munkavállalók körében.

Ez különösen kellemetlen a Ferrarinak egy olyan helyzetben, amikor azon kellene dolgozniuk, hogy visszatérjenek az élmezőnybe. A koronavírus miatti lezárások és a Forma-1 megszorító intézkedései tavaly már visszavetették a Scuderia fejlesztéseit, és lehetséges, hogy a költségplafon bevezetése is hátrányos helyzetbe hozza az olaszokat a brit konkurenciával szemben.