Vágólapra másolva!
Daniel Ricciardónak teljes erőbedobással kell belevetnie magát a munkába a McLarennél, ha felkészülten akar nekivágni a 2021-es szezonnak. A csapat erőltetett menetben igyekszik segíteni neki.

Kemény, most kezdődő együttműködésük szempontjából nagyon fontos két hónap elé néz Daniel Ricciardo és a McLaren. A Renault-tól a wokingiakhoz szerződő 31 esztendős ausztrálnak januárban és februárban kell a lehető legjobban integrálódnia új csapatába ahhoz, hogy utána a lehető legtöbbet kihozza a rendelkezésére álló mindössze másfél tesztnapból, a várhatóan márciusi szezonkezdetre pedig már a McLaren teljes értékű tagjaként érkezzen.

Ricciardo már a McLaren csapatpólójában feszít

„Egy új pilóta érkezése mindig izgalmas kihívást jelent. Nagyon metodikus megközelítés és kompetencia elegye szükséges ilyenkor, mert biztos vagyok benne, hogy a mérnökök már alig várják, hogy tonnányi információval és megoldással halmozzák őt el, de közben a helyes dolgokat kell tenni – nyilatkozta Andreas Seidl csapatfőnök Ricciardo beilleszkedéséről a The-Race.com-nak. – Nem lesz sok idő tesztelni a pályán, kevesebb, mint korábban bármikor, ami nagyobbá teszi a kihívást. A cél elérni, hogy olyan legyen, mintha Daniel már régóta McLarent vezetne és együtt dolgozna a mérnökökkel, miközben valójában csak most jön az első versenye."

Ezzel párhuzamosan azonban van egy programunk, ami a kommunikációs, a marketing és az üzleti oldalról, csapattagként is integrálja őt. Mindehhez január elejétől teljes gőzzel fogunk neki. Nincs sok időnk. Sok értekezletünk lesz, mind online, mind személyesen a McLaren központjában. A cél, hogy a lehető leghamarabb otthon érezze magát nálunk, utána pedig már az első futamtól kezdve a teljesítményen lehessen a hangsúly."

Ricciardo a Renault-tól érkezve Sainz helyét vette át Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Seidl szerint a pilótákat érinti a legérzékenyebben az is, hogy mindössze három tesztnap lesz a szezon előtt, azaz egy versenyző másfél napot vezethet majd csupán.

Szerinte még annál is nagyobb feladatot kell leküzdenie Ricciardónak, mint a csapatnak azzal, hogy Renault-ról Mercedes-motorra váltanak.

„Ha rangsorolnom kellene, a kevesebb téli tesztelésnek a pilótára van a legnagyobb hatása.

Másodsorban az aerodinamika megértése válik nehézzé és az ehhez kapcsolódó beállítás-optimalizálás, például a hasmagasság beállítása. A harmadik tényező összességében a megbízhatóság. Nem mondanám, hogy szükségszerűen az erőforrás van a lista tetején, mert azzal kapcsolatban sok mindent el lehet végezni a próbapadon, mint például a teljesítmény optimalizálását. Ezeket a dolgokat akkor is lehet tesztelni, ha az autó nem köröz a pályán. Úgyhogy remélem, hogy az erőforrás szempontjából simább dolgunk lesz, mert egy igen jó munkacsoporttal működünk együtt a Mercedes motorrészlegénél."

James Key is várja már a Ricciardóval közös munkát Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

James Key, a McLaren technikai igazgatója Carlos Sainz esetéhez hasonlította Ricciardo érkezését. A szakember a Toro Rossónál korábban mindkét pilótával dolgozott együtt, és ahogy 2019 elején Sainzal, úgy most Ricciardóval hozta össze néhány év elteltével újra a sors. Akárcsak a spanyol, az ausztrál pilóta is sokkal tapasztaltabb lett az évek alatt, ráadásul a más csapatoknál szerzett tudása is felbecsülhetetlen lehet.

„Amit Daniel nyújt nekünk, az egy igazán jó referencia. Nagyszerű volt a Toro Rossónál, mert már ott nagyon értette a technikai részt, és pontosan olyan volt a megközelítése, mint manapság. Azóta viszont sokkal több tapasztalatra tett szert.

Ebből a szempontból is várom, hogy együtt dolgozzak vele."