Vágólapra másolva!
Az 57 esztendős Jock Clear tartalmas, több mint 30 évre visszanyúló F1-es pályafutással a háta mögött egy számára nem teljesen ismeretlen, de mindenképpen új fejezetet jelentő időszaknak vég neki a királykategóriában, a Ferrari ugyanis fiatal pilótái, köztük Mick Schumacher trénereként számít rá az elkövetkező években.

Jock Clear a 80-as évek végén kezdett dolgozni a Forma-1-ben. A Lola tervezőmérnökéből 1989-ben a kompozitrészleg vezetője lett a Benettonnál, ezután tevékenykedett a Leyton House-nál és a Lotusnál, 1995-re pedig csatlakozott a Williamshez, mint David Coulthard versenymérnöke. Első világbajnoki címét 1997-ben, Jacques Villeneuve-vel nyerte, akivel a kanadai pilóta F1-es debütálásakor, 1996-ban kezdett együtt dolgozni.

Clear és Villeneuve 8 éven át dolgoztak együtt Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

1999-ben követte Villeneuve-öt a British American Racing-hez, a később Hondává, majd Brawn GP-vé, végül pedig Mercedesszé alakuló istállónál 2014 végéig dolgozott, ez idő alatt pedig két világbajnoki címet nyert, a másodikat Lewis Hamilton teljesítménymérnökeként,

de nem csak a brit pilótával, hanem Nico Rosberggel és Michael Schumacherrel is dolgozott együtt a Mercedesnél, a hétszeres világbajnoknak a versenymérnöke is volt.

A Ferrarihoz 2015-re csatlakozott, mint a versenycsapat koordinálásáért felelős mérnök, majd 2019-ben, a mindössze egyéves tapasztalattal Maranellóba szerződött Charles Leclerc szolgálatába állították, a fiatal monacói pilóta beilleszkedését és fejlődését volt hivatott segíteni.

„Jock általánosságban segít engem a hétvégéken, például abban, hogy miként működöm együtt a mérnökeimmel. Próbál segíteni, hogy milyen irányba induljak el és miként fejezzem ki magam. Nagyon fontos, hogy világosan adjam a mérnökök tudtára, hogy mit akarok. Az emberek alábecsülik ennek a jelentőségét.

– nyilatkozott Leclerc 2019 nyarán a Clear-rel közös munkáról.

Clear és Leclerc a 2019-es Kínai Nagydíjon Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Hasonló lesz a rutinos mérnök feladata a továbbiakban is, csakhogy ezentúl nem Charles Leclerc-t, hanem Mick Schumachert, illetve a Ferrari versenyzői akadémiájának növendékeit fogja segíteni. „Jock nagyszerű személyiség, igazi profi, aki már sok éve a Ferrari tagja. 2020-ban pilótatréner volt, egy olyan mérnök, aki támogatja a versenyzőket annak érdekében, hogy vezetési szempontból a legjobbat nyújtsák. Vizsgálja a versenyíveket, hogy miként fékeznek, miként kanyarodnak, gyorsítanak, kezelik a gumikat. Egyszóval biztosítja a fejlődésüket" – nyilatkozta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke.

Jövőre Mick a Haasnál megkezdi a tapasztalatszerzést az F1-ben, de az F2-ben is lesznek fiataljaink, mint például Robert [Shwartzman]. De ott van Callum [Ilott] is, aki a tesztpilótánk lesz jövőre és a szimulátorban, valamint szabadedzéseken is vezet majd. Jock feladata az lesz, hogy segítse ezeknek a pilótáknak a fejlődését és próbálja meg kiaknázni a bennük rejlő potenciált."

Jövőre egyértelműen Mick Schumacher felkészítése kapja majd a legnagyobb hangsúlyt Forrás: NurPhoto/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

Clear prioritása 2021-ben természetesen Mick Schumacher fejlesztése lesz, hiszen a 21 esztendős német van a Ferrari fiataljai közül a ranglétra tetején.

Binotto korábban nem zárta ki, hogy a hétszeres világbajnok fia akár már 2023-ban Ferrarit vezethet, ehhez azonban komoly fejlődést kell mutatnia.

Ezért fontos, hogy tudjuk, vannak ügyfélcsapataink vagy partnereink, amelyekre számíthatunk, hogy tovább fejlesztik a versenyzőinket" – nyilatkozta Binotto Mick Schumacher bemutatkozásáról.