Vágólapra másolva!
Az utóbbi évek legnagyobb Forma-1-es balesetét túlélő Romain Grosjean úgy véli, a glória mellett annak köszönheti az életét, hogy eszméleténél maradt a bahreini horrorbukásban.

A 2020-as szezon több szempontból is igazán emlékezetesre sikeredett a Forma-1-ben, ám nem sokon múlt, hogy tragédia árnyékolja be. Romain Grosjean bahreini horrorbukása kétségtelenül az elmúlt évek legnagyobb balesete volt, a francia pilóta csodával határos megmenekülése pedig többeknek az idény legfelemelőbb pillanatát jelentette. Így van ezzel Sebastian Vettel is, akinek nem sok oka volt az örömre az idén, Grosjean életben maradása azonban mindenképpen olyan esemény volt, ami felülírt mindent, ami a német pilótával történt.

Grosjean Dr. Ian Roberts segítségével kimászik a lángok közül Bahreinben Forrás: F1TV

Hogy a Haas versenyzője mindkét kézfején könnyebb égési sérülésekkel megúszta a bukást, több dolognak is köszönhető. Jól vizsgázott a balesetben a monocoque, azaz a túlélőcella, amiben a versenyző ül, illetve a tűzálló overál is, de a legnagyobb szolgálatot kétségtelenül a 2018-ban bevezetett fejvédő bukókeret, a glória tette. Ugyanakkor ezzel együtt is lehetett volna sokkal súlyosabb a baleset, amennyiben Grosjean elveszíti az eszméletét a 60g-s becsapódás következtében, és nem tud azonnal belefogni saját kiszabadításába, majd önerőből nem tudja elhagyni a lángoló autót.

– mondta egy közösségi médiában közzétett videóban Grosjean, majd hozzátette, szeretné, ha az agyat vizsgáló szezonzorokkal megértenék, hogy mit csinálhatnának jobban a sisakkal és a fejtámasszal a biztonság növelése érdekében, hogy „egy versenyző egy ekkora becsapódásnál is eszméleténél maradjon és tisztában legyen azzal, hogy mit kell tennie."

A francia versenyző bal kezén még mindig kötés van, de a jobb a fenti kép tanúsága szerint szépen meggyógyult

Grosjean úgy véli, hogy akadnak még „szürke" zónák a biztonság terén, noha sok mindenre rájöttek már az évek során. A balesetének vizsgálata ezek feltérképezésében segíthet.

Nem vagyok benne biztos, hogy utóbbi jó nekem, de mindenre emlékszem, és úgy hiszem, hogy néhány biztonsággal kapcsolatos szürke zónát már most jobban értünk, és vannak, amelyeket szerintem ezután fogunk megértni."

Például, hogy pontosan mekkora szerepe volt a különböző biztonsági berendezéseknek Grosjean életben tartásában. Az szinte bizonyos, hogy a glória nélkül halálós sérüléseket szenvedett volna, mert a sisakja találkozott volna a védőkorláttal, de akad más is, ami végezhetett volna vele. „A glória nélkül ma nem lennék itt, hogy hozzátok beszéljek. Nem újdonság, hogy teljességgel a bevezetése ellen voltam. de az az egyik legnagyobb biztonsági intézkedés az utóbbi években. Emellett ott van az overál, amit ellenállóbbá tettek az idei évre és 10 másodperccel tovább bírja a tűzben. A szabályok 20 másodpercet írnak elő, én 28 másodpercig voltam a lángok között, és megúsztam kisebb égéssel a jobb, valamint egy kicsit komolyabb de nem annyira komoly égéssel a bal kezemen."

Grosjean a baleset alatt és után is végig magánál volt Forrás: Andy Hone / LAT Images/Motorsport Images

„A kasztni is évről évre erősebb, és most igy egyben maradt és a monocoque megvédett. Képes voltam kimászni és kijönni a lángok közül.

Ebben az esetben pedig ki tudja, hogy a helyszínre érkező mentőegység ki tudta volna-e szabadítani az égő autóból.

Megmenekülése mindenesetre nagy hatást gyakorolt a döbbenetes képsorokat a bokszutcából, autójuk mellől figyelő vetélytársakra. Nem csoda, hogy bár sportszempontból Lewis Hamilton történelmi hetedik vb-címét nevezte meg a szezon fénypontjának, összességében Sebastian Vettelnek Grosjean túlélése miatt marad emlékezetes a 2020-as idény.

A legfontosabb az idén az volt, hogy nem veszítettünk el egy versenyzőt" – nyilatkozta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.