Vágólapra másolva!
Az FIA elnöke leszögezte, hogy Romain Grosjean látványos balesete után az autósportok egészében kell folytatni a biztonsági fejlesztéseket. A bahreini pálya tervezésében közreműködő Hermann Tilke szerint ilyen ütközés nem történt korábban.

Romain Grosjean bahreini balesete a Forma-1 történetének egyik legemlékezetesebb ütközése lett, de szerencsés véget ért, mert a Haas pilótája kisebb égési- és lábsérüléssel ki tudott szállni az autója égő roncsából, miután 53 g-s erővel a szalagkorlátnak csapódott és átszakította azt.

Az FIA elnöke további fejlesztéseket sürget Forrás: Harold Cunningham/FIA

Grosjean esetében az FIA által kötelezően előírt biztonsági fejlesztések és a mentés folyamata is jól vizsgázott, de felmerült a kérdés, hogy miért szakadt át a szalagkorlát, miért tört ketté az autó és miért kapott lángra.

A bahreini pálya tervezésében közreműködő Hermann Tilke szerint több szerencsétlen tényező összjátéka miatt alakultak így az események.

„Ha elég nagy az erő, egy adott pillanatban minden el fog törni. Több tényező is összejátszott. A baleset egy egyenesben történt, ahol a bukóterek keskenyebbek és a szalagkorlát párhuzamos a pályával. A becsapódás szöge 90 fok volt, ha élesebb lett volna, az autó csak horzsolta volna a szalagkorlátot, ami elnyelte volna az energiát” – nyilatkozta a Der Standard című lapnak.

Tilke szerint nem egyértelmű, hogy például gumifallal kiegészítve a baleset következményeit enyhíteni lehetett volna, rámutatott, hogy az akár még ronthatott volna is a helyzeten, ha beszorult volna az autó. „Az FIA szigorúan ki fogja vizsgálni az esetet. A rendszer már évtizedek óta működik. Ilyen baleset ebben a formában először történt.”

Grosjean túlélte a hatalmas balesetet, ez a fejlesztéseknek köszönhető Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Tolga Bozoglu

Jean Todt, az FIA elnöke a szövetség év végi díjátadóján elismerte, „ijesztő várakozásai” voltak a baleset láttán, és csak az nyugtatta meg „óráknak tűnő másodpercek” után, amikor látta Grosjeant kikászálódni a roncsból. Abban minden érdekelt egyetért, hogy az F1-ben további biztonsági fejlesztésekre van szükség, de Todt nem állna meg a csúcskategóriáknál.

– szögezte le a Racefans kérdésére. – Nem mondom, hogy minden hétvégén előfordul, de elsősorban nemzeti bajnokságokban túl gyakori, hogy sportbírók, versenyzők vagy navigátorok halnak meg és ezt meg akarjuk fékezni. Romainről persze sokat beszélünk, mert világszerte élőben láthatták a történteket a tévében, hiszen ez a Forma-1.”

„Természetesen megnyugtató, hogy ki tudott szabadulni, de azt is meg kell értenünk, hogy az autó miért szakadt ketté, és az üzemanyagtank feltehetőleg miért kapott lángra. Ezeket meg kell fejtenünk, ahogy az összes többi baleset után is megtettük. Nem csupán a médiában látható ütközéseket vizsgáljuk meg, hanem a motorsportokban történő összes balesetet világosan tanulmányozzuk, hogy tanulhassunk belőlük.”

„Ez nyilvánvalóan eredményt fog hozni és talán az a legjobb, hogy mindig még ambiciózusabbak leszünk azzal kapcsolatban, hogy mit akarunk elérni a biztonság terén. Ha megnézik, hogy az elmúlt évtizedben mit vittek véghez az elődjeim, a csapatom és én magam is, nagyon biztató a helyzet a további biztonsági fejlesztések érdekében.”

Az Év Kiemelkedő Tisztségviselője-díjat László Attila érdemelte ki Forrás: Harold Cunningham/FIA

Az FIA év végi díjátadó gáláján az Év Kiemelkedő Tisztségviselője-díját László Attila kapta, aki német túraautó-bajnokság (DTM) 2018-as hungaroringi fordulóján szenvedett súlyos balesetet, és a bal lábát térd alatt amputálni kellett. A sportbíró nagy akaraterővel felépült és visszatért, szimulátorozik és a Zengő Motorsport meghívására egy Cupra TCR-t is kipróbált. Todt elnöki különdíjban részesítette a Grosjean megmentésében résztvevő bahreini sportbírókat és a bahreini autósport-szövetséget is.