Vágólapra másolva!
Mattia Binotto, a Ferrari F1-es istállójának csapatfőnöke megnevezte Sebastian Vettel maranellói sikertelenségének okát és elmondta, a német pilóta szerinte miért nem lett világbajnok a Scuderiával.

Sebastian Vettel többször hangoztatta az idén, hogy kudarcot vallott a Ferrarival, hiszen nem érte el a Maranellóba szerződésekor kitűzött célt, azaz nem lett világbajnok a vörösök színeiben. Szerinte ennek sok oka lehet, búcsúfutama után azonban nem ezeket elemezte, inkább azt emelte ki, hogy a sikertelennek titulált hat éve során rengeteget tanult, és inkább ez fog megmaradni benne, mint az, hogy nem lett világbajnok. Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke azonban megnevezte, hogy szerinte Vettel miért nem ért fel a csúcsra.

Vettel mostanra túltette magát azon, hogy nem lett világbajnok a Ferrarival Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

A négyszeres világbajnokot rendesen elbúcsúztatta a Ferrari, kapott trófeát, Leclerc-től sisakot, főnökeitől pedig szép szavakat. Laurent Mekies, a szezonzárón a betegség miatt távolmaradó Binottót helyettesítő sportigazgató azt emelte ki, hogy Vettel a katasztrofális 2020-as szezon során is példamutatóan viselkedett. „Még ilyen körülmények között is összetartott minket, a nehézségektől függetlenül mindig konstruktív és pozitív maradt. Így kell vezetni egy olyan nagy csapatot, mint a mienk, mind a pályán, mind a Maranellóban."

Vettel elmondta, hogy

A német pilótának 2017-ben és 2018-ban volt reális esélye a vb-címre, de mindkétszer elbukott. Mindkét évben követett el hibákat ő és a csapat is, igazságot tenni ezért aligha lehet azzal kapcsolatban, hogy kinek a hibája volt inkább a kudarc, Mattia Binotto a Beyond the Grid podcastban azonban érdekes választ adott arra, hogy Vettel miért nem nyert világbajnoki címet a Ferrarival.

Binotto elmondta, ő miben látja az utóbbi hat év kudarcainak okát Forrás: NurPhoto/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

„Erre nem könnyű válaszolni. Az egyértelmű, hogy a Ferrari felsővezetésében az utóbbi hat évben rengeteg változás történt.

Vettel ferraris pályafutása rögtön egy nagyon fontos személy távozásával indult, Luca di Montezemolo, az őt az istállóhoz hozó korábbi elnök ugyanis már nem volt a pozíciójában, mire a négyszeres világbajnok bemutatkozott, utódja, Sergio Marchionne pedig 2018 nyarán elhunyt, így ő sem lehetett végig jelen Vettel ferraris évei alatt. A csapatfőnöki pozícióban Maurizio Arrivabene 2019 eleji menesztése törte meg a folytonosságot, de akadtak más lényeges személyi változások is, elég például a Mercedesszel azóta rekordot rekordra halmozó James Allison technikai igazgató 2016-os kiválására gondolni.

Sergio Marchionne 2018-as halála mélyütés volt a Ferrarinak Forrás: AFP/Piero Cruciatti

Vettel saját elmondása szerint ugyanakkor már megemésztette az évek során történteket, és utolsó versenye után nem törődött mással, csak azzal, hogy hálát adjon a csapatnak az együtt töltött időért.

Normál körülmények között nem én vagyok a világ legérzelmesebb embere, nem az utolsó futamra fogok emlékezni, miután a 14. helyen végeztem, de az összképet nézve az egy olyan nap, amit megőrzök magamban. Elköszöntem sok embertől, akikkel rengeteget dolgoztam együtt az utóbbi években. Ők hiányozni fognak."

„Szerintem majd az idő eldönti, de olyan sokat tanultam ettől a csapattól és olyan sokat adtak nekem, amiért nagyon hálás vagyok. Ez túlmutat a világbajnoki címeken és győzelmeken. Nyilván ezeket hajszoltuk, előbbi pedig végül nem jött össze, ez azonban semmin nem változtat. Csak jót kívánok ennek a csapatnak."