Vettel és Albon borzalmasan versenyezett, Hamiltont senki sem tudta megközelíteni

Forma-1, Eifel Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, aramco logo
NUERBURG, GERMANY - OCTOBER 11: Sebastian Vettel of Germany driving the (5) Scuderia Ferrari SF1000 runs wide during the F1 Eifel Grand Prix at Nuerburgring on October 11, 2020 in Nuerburg, Germany. (Photo by Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Vágólapra másolva!
Nem mindenki számára alakult kimagaslóan a 2020-as Forma-1-es szezon, ugyanakkor voltak olyanok, akiknek sikerült bizonyítaniuk, illetve olyanok is, akik hozták a tőlük megszokott magas szintet. A GPhírek csapata értékelte az idei évad 20 állandó pilótáját.

Rendhagyó szezonon van túl a Forma-1 2020-as mezőnye, amely július és december között a koronavírus-járvány miatt közel 4 hónappal később kezdődő évadban 17 versenyt teljesített. Ez öttel kevesebb futam, mint amennyi eredetileg szerepelt az idei versenynaptárban, a csökkentett nagydíjszám azonban a legkevésbé sem nyomta rá a bélyegét az izgalmakra, legalábbis ami az első helytől hátrébb történteket illeti, hiszen Lewis Hamilton és a Mercedes az idén is megállíthatatlan volt és tükörsimán zsebelte be a világbajnoki címet.

Sohasem kezdődött ilyen későn a szezon, az Osztrák Nagydíjat július 5-én rendezték Forrás: AFP/Darko Bandic

Ettől eltekintve azonban nem unatkozhattunk: végignézhettük a Ferrari 40 éve nem látott mértékű szenvedését, avathattunk két új győztest, köszönthettünk két új és két visszatérő helyszínt, valamint megkönnyebbülten sóhajthattunk fel, amikor Romain Grosjean túlélte az elmúlt évtizedek legnagyobb balesetét.

Természetesen mint mindig, most is akadtak olyan versenyzők, akik egész éves teljesítményébe csak nagyítóval lehetne belekötni, illetve olyanok is, akiknek a legvadabb rémálmaiban fog csak előjönni a 2020-as szezon. A GPhírek négyfős stábja arra vállakozott, hogy saját szemüvegén keresztül értékelje minél tárgyilagosabban, helyenként azonban óhatatlanul is egy kis szubjekitivitással fűszerezve a magunk mögött hagyott idény főszereplőit, azaz a pilótákat. Alább a 20 állandó versenyző szöveges értékelése olvasható, cikkünk végén pedig táblázatba foglalva megmutatjuk, szerintünk kik voltak 2020 legjobb, illetve leggyengébben teljesítő pilótái.

Nem mind a 20-an lehettek felhőtlenül boldogak az idei teljesítményükkel Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason

Mercedes

Lewis Hamilton (1. hely, 347 pont)
Lewis Hamilton teljesítményébe az idei szezonban sem lehetett belekötni. 11 győzelmével és összesen 14 dobogós helyezésével toronymagasan végzett az élen a pontversenyben és zsebelte be hetedik világbajnoki címét. Miután Bottas a szezonnyitón legyőzte, sokan már a végletekig kiélezett bajnoki csatát vizionáltak, Hamilton azonban a következő kilenc futamon nyolcszor a pole-ba kvalifikált, hatot pedig meg is nyert, a földbe döngölve ezzel a finnt.

Hamilton az idén utolérte Michael Schumachert a világbajnoki címek számában, amihez aligha kell bármit is hozzáfűzni Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

A szezonnyitót leszámítva – ahol Albon kilökéséért büntetést kapott – csak a második silverstone-i futamon; Monzában; Szocsiban, illetve Abu-Dzabiban nem tudott nyerni, ezek közül két futamon büntetést kapott (zárt bokszutcába való behajtás, rossz helyen elvégzett próbarajt), utóbbin pedig koronavírus-fertőzése miatt nem volt száz százalékos állapotban. (M. D.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk10910109,75

Valtteri Bottas (2. hely, 223 pont)
Bottas idén nem sokat tett azért, hogy javítson a Mercedesnél nyújtott teljesítménye alapján róla kialakult, egyre kevésbé pozitív képen, de a kötelezően elvárt eredményeket így is hozta. Noha az időmérőkön látni a javulást és olykor okoz némi fejfájást Hamiltonnak, a brit pilóta szinte bármilyen versenyszituációban maga felé tudta billenteni a mérleg nyelvét, ennek is köszönhető, hogy a finn versenyző csak négyszer győzte le csapattársát, ebből Hamiltont háromszor megbüntették, egyszer pedig a koronavírus utóhatásaival küzdött.

Bottasnak az idén is a második hely maradt Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Hamad I Mohammed

Csapatjátékos hozzáállásával, nem konfrontatív stílusával jól belesimul a Mercedesnél a Hamiltonra épülő gépezetbe, de a futamokon nyújtott középszerű teljesítményével ez csak addig lesz elég, amíg az ellenfelek közelebb nem kerülnek hozzájuk. (A. V.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk65555,25

Red Bull

Max Verstappen (3. hely, 214 pont)
Nehéz eldönteni, hogy ő vagy Hamilton tette le a legjobb teljesítményt az asztalra. A szezon végéig volt matematikai esélye az összetettbeli 2. helyre, amitől leginkább öt kiesése fosztotta meg, melyek közül legfeljebb a szahírival kapcsolatban lehet vitatkozni, hogy részben az ő hibája volt-e. Albont 17–0-ra verte meg az időmérőkön, két győzelmet és további kilenc dobogót szerzett, teljesítményéről azonban talán az a tény árulja el a legtöbbet, hogy a Török Nagydíjat leszámítva a futamokon legfeljebb a Mercedesek előzték meg.

Verstappen két győzelmet szerzett az idén Forrás: Getty Images/Bryn Lennon/Bryn Lennon

Szinte tökéletes idényébe egyedül a Magyar Nagydíj rajtja előtti autótörése, valamint a törökországi megforgásai rondítanak bele, ezzel együtt a 2020-as idény után egyértelműen kijelenthető, hogy Verstappen megérett a világbajnoki küzdelemre, már csak egy arra alkalmas autóra van szüksége. (S. M.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 9910 10 9,75

Alexander Albon (7. hely, 105 pont)
Miután a 2019-es Belga Nagydíj előtt átvette Pierre Gasly helyét, a legtöbben úgy vélték, hogy Alex Albon személyében Max Verstappen végre megfelelő hátvédet kapott. A thai versenyző kiegyensúlyozottabb volt francia elődjénél, kilencből nyolcszor pontot szerzett, ez pedig újoncként elég volt. A 2020-as szezonra azonban megnőttek az elvárások. A szezonnyitón úgy tűnt, hogy képes lesz ezeknek megfelelni (Hamilton valószínűleg a győzelemtől fosztotta meg, amikor kilökte), végül azonban csapattársával összehasonlítva rendkívül gyenge szezont produkált. Kivétel nélkül az összes időmérőn kikapott Verstappentől, és 3 tizeden belülre is csak egyszer került csapattársához képest, aki a mindkettejük által befejezett, összesen 11 futam mindegyikén legyőzte.

Albon nem tudta bizonyítani, hogy helye van a Red Bullban, így az év végén leváltották Sergio Pérezre Forrás: 2020 Pool/2020 Pool/Andrew Boyers

Kétszer állt dobogón (Verstappen 11-szer, azaz egy kivétellel az összes futamon, amit befejezett, miközben minden kiesése technikai hiba miatt történt), a kaotikus Toszkán Nagydíjon és Sergio Pérez motorhibájából profitálva Bahreinben, a mezőny második leggyorsabb autójával pedig csak hetedik lett a pontversenyben. Ez még úgy is édeskevés, hogy a Red Bull közismerten a nehezebben vezethető autók közé tartozik. (M. D.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 43 4 4 3,75

McLaren

Carlos Sainz (6. hely, 105 pont)
A tavalyi remek szezonjának és a ferraris szerződésének tudatában sokan kíváncsian figyelték idei szereplését. A szezon első felében eléggé ingadozóan teljesített, de ebben szerepet játszott a silverstone-i defekt, a belgiumi technikai hiba és a mugellói baleset, melyek közül egyikért sem hibáztatható. Az Olasz Nagydíj mindenképpen kiemelkedik az idei futamai közül, hiszen azt kis szerencsével akár meg is nyerhette volna.

Sainz az Olasz Nagydíjon szerzett második helyével a McLaren idei legjobb eredményét ért el Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A valódi fordulat azonban inkább a Szocsiban elkövetett csúnya hiba után következett be, onnantól kezdve ugyanis kivétel nélkül a 4. és a 7. pozíció között végzett, amivel nagyban hozzájárult a McLaren konstruktőri dobogójához. Minden bizonnyal a maranellóiaknál is kiegyensúlyozottan fogja szállítni a pontokat, amennyiben az autó alkalmas lesz rá. (S. M.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 78 8 8 7,75

Lando Norris (9. hely, 97 pont)
Nagyon erősen kezdett, hiszen a szezonnyitón megszerezte eddigi egyetlen dobogóját és leggyorsabb körét, majd a Stájer Nagydíjon is remekül hajrázott. Bár a Magyar Nagydíjat leszámítva mindig pontot szerzett, amikor a körülmények lehetővé tették, sokszor beleszürkült a mezőnybe. Az egyik kivétel a monzai verseny, amely számára is pechesen alakult.

Norris pályafutása első dobogóját ünnepelte a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon szerzett harmadik helyével Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

A közel-keleti futamokra újra formába lendült, és kétszer csak a célbaérő Mercedesek és Red Bullok előzték meg, egyszer pedig a mezőny végéről lett pontszerző. Szintén a javára írandó, hogy az időmérőkön végül 9–8-ra legyűrte Sainzot. Bizonyította, hogy a tavayi hatalmas pontkülönbség nem volt reális, ugyanakkor a nagy áttörés még mindig nem jött össze. Ricciardo ellen szintén nem lesz könnyű dolga, de az ausztrál versenyző sem veheti félvállról új csapattársát. (S. M.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 7 7 7 7 7

Racing Point

Sergio Pérez (4. hely, 125 pont)
Zsinórban hatodik éve győzte le aktuális csapattársát, az időmérőkön pedig 10-4 arányban múlta felül Lance Strollt. Tavalyhoz képest ráadásul nőtt a kettejük közötti átlagos időkülönbség a kvalifikációkon, ami megint csak a mexikóit dicséri. Az általános vélekedés szerint a mezőny harmadik leggyorsabb autójának számító RP20-assal odaért a negyedik helyre a pontversenyben a két Mercedes és Verstappen mögé, azaz mondhatni hozta a kötelezőt még úgy is, hogy koronavírus-fertőzése miatt kihagyott két versenyt.

Sergio Péreznek élete első F1-es futamgyőzelméről maradhat igazán emlékezetes a 2020-as szezon Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Mario Renzi - Formula 1

Ennél több pontot is gyűjthetett volna, az elszalasztott lehetőségek azonban jórészt nem neki, hanem a csapat impotenciájának tudhatók be, mint például a rossz döntés Imolában, ami a dobogójába került. Tizenöt futamon indult, 13-at fejezett be (a két kiesést egyaránt műszaki hiba okozta), mindegyiket pontszerző helyen, a Szahíri Nagydíjon pedig – noha ebben a szerencsének is volt szerepe – megszerezte élete első Forma-1-es győzelmét. (M. D.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 8 8 9 8 8,25

Lance Stroll (11. hely, 75 pont)
Nincs könnyű dolga Strollnak, mert a nagyra tartott Pérez oldalán kellett volna helytállnia, és a monzai futamig úgy tűnt, hogy édesapja jól döntött, amikor a mexikói pilótát küldte el a Racing Pointtól, de „a gyerek" teljesen szétesett azután, hogy eldőlt csapattársa sorsa. Jöttek a balesetek, a rosszul intézett koronavírus-fertőzés és a középszerű teljesítmények, amelyek között az isztambuli pole pozíciója (és a verseny első etapja), valamint a szahíri 3. hely jelentett kivételt.

Strollnak törökországi pole-ja volt az idei csúcspont Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

Stroll esetében olykor megcsillan a tehetség, de négy szezon után is túl ritkán, és a Forma-1-ben csak úgy fér bele, hogy valaki a mezőny 3. legjobb autójával a 11. lesz az összetettben a csapattársa mögött 50 ponttal, ha az édesapjáé az egész istálló. (A. V.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 6 6 6 6 6

Renault

Daniel Ricciardo (5. hely, 119 pont)
A várakozásoktól elmaradó 2019-es szezon után Ricciardo azt nyújtotta a Renault-nál, amiért leszerződtették: időmérőn mindössze kétszer kapott ki a tehetséges Ocontól, az esetek többségében megbízhatóan szállította a pontokat, amikor az autója lehetővé tette, akkor a dobogó közelébe került, és kétszer el is érte azt. Ricciardo csak 6 ponttal maradt el Péreztől az egyéni pontverseny 4. helyén, és az ellenfele számára kedvező, neki viszont balszerencsés Szahíri Nagydíj nélkül jó esélye lett volna, hogy az élcsapatok mögött a legjobb pozícióban zárjon.

Az Eifel Nagydíjon Ricciardo megszerezte a Renault 2016-os visszatérése utáni első dobogós helyezését Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A Renault-val ennél többet nem lehetett várni tőle, és különösen nagy tett ez úgy, hogy májusban még magára haragította főnökét, mert korán eldöntötte, hogy a McLarenhez távozik. Ricciardo miatt csupán azért lehet hiányérzetünk, mert ha még mindig a Red Bullban ülne, lett volna, aki felszedi a lepattanókat Verstappen kiesései után. (A. V.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 8 8 9 8 8,25

Esteban Ocon (12. hely, 62 pont)
Nem tudta bizonyítani, hogy tavaly miért követelt neki ülést a Forma-1-es közvélemény nagy része. Az egyik legszürkébb teljesítményt nyújtotta az egész mezőnyben, hiszen nagy hibát nem vétett, de pozitív értelemben sem nagyon volt emlékezetes megmozdulása. Persze ott van a Szahíri Nagydíjon szerzett dobogója, de a Mercedesek balul sikerült kerékcseréje mellett abból a szempontból is szerencséje volt, hogy gyengébb időmérős eredménye miatti szabad gumiválasztásának köszönhetően egy kiállással teljesíthette a futamot.

Ocon szahíri dobogójának örülhetett, másnak viszont nem nagyon, hisz jócskán alulmaradt Ricciardóval szemben Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Tolga Bozoglu

Kétségtelen, hogy őt többször sújtották technikai hibák, mint Ricciardót, de a vele szemben mutatott teljesítménye így is nagyon kevés. Ez a szereplés aligha lesz elég ahhoz, hogy a Renault meghosszabbítsa szerződését, a Mercedes üléséről már nem is beszélve. Jövőre Fernando Alonso ellen bizonyíthatja, hogy ennél jóval több van benne. (S. M.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 5 6 6 5 5,50

Ferrari

Charles Leclerc (8. hely, 98 pont)
A Ferrari tehetségét egy hajszál választja el attól, hogy az egyéni teljesítménye alapján Hamiltonnal és Verstappennel lehessen egy lapon említeni, de ez idén még hiányzott. Leclerc többször is elképesztően szerepelt a reménytelennek tűnő Ferrarival; a két dobogós helye és a szahíri időmérős köre önmagáért beszél, de a nagy igyekezetében hajlamos rombolni maga körül, elsősorban a rajtok alkalmával.

Leclerc két idei dobogós helyével és számos remek időmérős teljesítménnyel bizonyította, hogy rossz autóval is képes kiugró eredményt elérni Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

Ezt lehet magyarázni azzal, hogy neki kellett (és kell a továbbiakban is) a vállán vinnie a Ferrarit, de a Forma-1-ben a hosszútávú siker egyik kulcsa a következetesség és a helyzetfelismerés képessége. Leclerc a mezőny egyik csiszolatlan gyémántja, aki jövőre Vettel árnyéka nélkül szárnyra kaphat, ezt az időmérős és a versenytempója egyaránt sugallja, ahogy a gumikezelési képessége is. (A. V.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 7 9 9 8 8,25

Sebastian Vettel (13. hely, 33 pont)
Miután 2019-ben kikapott csapattársától, Sebastian Vettel nemhogy visszavágni nem tudott az idén Leclerc-nek, hanem még nagyobbra ásta a szakadékot közte, és a fiatal monacói között. Leclerc átlagosan 4 tizeddel verte őt az időmérőn és tizenegyszer juttatta Q3-ba a Ferrari által valaha épített egyik legrosszabb autót, miközben Vettelnek ez csupán háromszor jött össze. Ekkora különbség csak a Red Bull és a Williams kettőse között volt megfigyelhető, de egyik esetben sem egy négyszeres világbajnok volt a szenvedő fél.

Vettelnek az idei év is katasztrofális volt Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

Szezon előtti kirúgása, a Ferrari szokásos impotens stratégiai döntései és elrontott kerékcseréi, valamint döbbenetesen gyenge idei autója együttérzést válthat ki Vettel helyzete iránt, ami korántsem volt könnyű, egy ilyen sikeres pilótától azonban ez a produkció így is kevés. Számtalan ki nem kényszerített hiba, nagyon gyenge időmérős és annál valamivel jobb, de még úgy is gyenge versenytempó. Vettel az idén teljesen el volt veszve, és talán még ennél is rosszabb értékelést kapna, ha nem lett volna nyilvánvaló, hogy a Ferrari sem töri össze magát azért, hogy segítsen rajta. (M. D.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 5 4 4 4 4,25

Alpha Tauri

Pierre Gasly (10. hely, 75 pont)
Az Olasz Nagydíjon aratott szerencsés győzelme könnyen elterelheti a figyelmet egész éves teljesítményéről, pozitív irányba változtatva annak valódi értékét, ám 2020-as szezonja a monzai siker nélkül is elismerésre méltó lenne. Miután 2019-ben kirúgták a Red Bulltól, az idei évre egyértelműen az Alpha Tauri vezérbikájává lépett elő, 12-szer jutott be az időmérő harmadik szakaszába és 13-szor végzett jobb helyen a kvalifikáción, mint csapattársa, Danyiil Kvjat.

Gasly a monzai dobogón, élete első Forma-1-es győzelme után Forrás: AFP/Miguel Medina

Nagyrészt ennek köszönheti, hogy a mindkettejük által befejezett futamokon 8-5 arányban verte az oroszt, a pontok tekintetében pedig 75-32 elosztásban végzett előtte négy hellyel (10. lett az összetettben). A szezon végére egy kicsit visszaesett a teljesítménye, az utolsó két időmérőn Kvjat egyaránt legyőzte, de összességében sikerült bizonyítania, hogy a tavalyi lefokozás nem feltétlenül a legjobb döntés volt a Red Bull részéről. (M. D.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 8 8 8 8 8

Danyiil Kvjat (14. hely, 32 pont)
Kvjatnak akadtak ígéretes villanásai elsősorban test-test elleni küzdelemben, főleg Albon ellen, de a Red Bullnál nem könyörülnek meg senkin, aki másodszor is kap második esélyt, de a hasonló cipőben járó csapattársa következetesen gyorsabb nála. Gasly átlagosan két hellyel előrébb rajtolt Kvjatnál és lehet mondani, hogy a szerencsés, monzai győzelme miatt irreálisan nagy a 47 pontos különbség, de az orosz pilóta akkor szerezte meg a 4. helyet Imolában, amikor Gasly műszaki hiba miatt kiesett előle.

Kvjat (előrébb) kikapott Gaslytól, ez pedig könnyen lehet, hogy F1-es pályafutása végét jelenti Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Becsületére legyen mondva, hogy szorgalmasan és lojálisan versenyzett azután is, hogy kiderült, az év végén elküldik az Alpha Tauritól, talán ez a fegyelmezett hozzáállás segít majd neki, hogy sikeres legyen a Forma-1-en kívül, egy másik kategóriában. (A. V.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 5 6 5 5 5,25

Alfa Romeo

Kimi Räikkönen (16. hely, 4 pont)
Az első futamot leszámítva kivétel nélkül célbaért, ebből viszont csak kétszer szerzett pontot, ami viszont leginkább az autó gyengeségének volt köszönhető. A Toszkán Nagydíjon Leclerc csak a büntetése miatt, Vettel meg még úgy sem tudta megelőzni, ezen kívül még kétszer fordult elő, hogy mindkét Ferrarinál hamarabb intették le.

Räikkönen nem tudott csodát tenni a gyengécske Alfa Romeóval Forrás: Alfa Romeo

A portimaói első köre – ami az FIA szerint az év F1-es megmozdulása volt – szintén a pozitívumok közé sorolható, az viszont már kevésbé, hogy a közvélemény által nem túl nagyra értékelt Giovinazzi felülmúlta őt az időmérőkön, ráadásul pontot is eggyel több alkalommal szerzett. Jövőre minden bizonnyal utoljára mutathatja meg, hogy helye van a mezőnyben. (S. M.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 5 6 8 7 6,50

Antonio Giovinazzi (17. hely, 4 pont)
Az olasz pilóta legnagyobb eredménye, hogy megtartja állását 2021-re – a garázsajtón dörömbölő ferraris akadémisták könnyen kigolyózhatták volna az ülésből, de jövőre Callum Ilott és Robert Svarcman nem, csak Mick Schumacher kapott átszállójegyet az F2-ből az F1-be, ő is a Haasnál. Második szezonja ugyanolyan volt, mint az első: korrekten, feltűnésmentesen vezetett, de semmi olyat nem mutatott, amitől mindenki autót követelne neki hosszú távra.

Giovinazzi az idén sem villant meg Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Murad Sezer

A csapattársával szembeni erős kezdést nem tudta meglovagolni a házi csatában, a szezon előrehaladtával kiegyenlítődött a küzdelmük, végül mindketten ugyanannyi (4) ponttal zártak és szinte ugyanannyiszor győzték le egymást az időmérőkön – ez nem feltétlenül az a teljesítmény, amit egy levezető Räikkönennel szemben kevesen ismételnének meg. Giovinazzi egy-egy alkalmi (pl. a nürburgringi) villantáson túl főleg a nyitókörökben bemutatott pozíciójavításokkal hívta fel magára a figyelmet. (G. J.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 56 6 65,75

Haas

Romain Grosjean (19. hely, 2 pont)
Sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint az előző két évben, ugyanakkor az autó gyengesége miatt kiemelkedőt sem tudott nyújtani, de ezúttal legalább Magnussen szintjét képes volt hozni. A Magyar Nagydíjon még nem ő használta ki a csapat előtt adódó pontszerzési lehetőséget, a Nürburgringen viszont többek között Vettel és Kvjat előtt fejezte be a versenyt.

Grosjean utolsó F1-es szezonjának legemlékezetesebb, egyben legrémisztőbb pillanata a bahreini horrorbukás volt Forrás: F1TV

Az első silverstone-i viadalon fekete-fehér zászlót kapott a Sainzcal, majd Ricciardóval szembeni védekezése miatt, legnagyobb hibáját viszont Bahreinben követte el. A Kvjattal történő ütközés persze nem volt olyan súlyos rontás, mint ami lett belőle, ezzel együtt mégiscsak egy ilyen manőverrel sikerült lezárnia F1-es karrierjét. Az értékelésbe ugyan nem számít bele, de legfontosabb feladatát sikerült abszolválnia, amikor ki tudott menekülni az égő autóból.(S. M.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 35 7 6 5,25

Kevin Magnussen (20. hely, 1 pont)
A sokáig vándormadárnak számító Magnussennek eljött a hattyúdala, alighanem utoljára láttuk a világbajnokságban. Kétségtelenül egyetlen pontszerzésekor, a Hungaroringen szerepelt legemlékezetesebben: a csapat kiváló megérzésének hála a felvezető körben száraz pályás gumira váltott, s amikor később a riválisok megtették ezt, hirtelen a 3. helyen találta magát, persze csak átmenetileg. (11 körön át maradt a pozícióban, a mclarenes debütáló versenyét követően karrierjében eddig erősebb autókkal is lényegében összesen tartózkodott ennyit a virtuális dobogón.)

Magnussen feltűnésmentesen, egész szezonban egy kirívóan gyenge autóval küszködve távozott az F1-ből Forrás: Andy Hone / LAT Images/Motorsport Images

Az egyik leggyengébb autóval nehéz ennél több rivaldafényhez jutni, és Magnussen az idei szezonban bőven előforduló káoszfutamokon sem manőverezett elég szemfülesen. Grosjeannal folytatták az előző években tapasztalt dinamikát, hol egyikük, hol másikuk ment jobban, ami összességében kiegyenlített párharcot eredményezett, de idén legalább nem ütköztek. (G. J.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 75 7 6 6,25

Williams

George Russell (18. hely, 3 pont)
A Szahíri Nagydíj után nehéz Russellről nem potenciális szupersztárként beszélni, de a Williamsnél ennél felemásabb kép alakult ki róla. A tehetségét nem érdemes megkérdőjelezni, ezt alátámasztja tavaly Kubica, idén Latifi már-már megalázóan sima legyőzése az időmérőkön, de a lengyel veterán tavaly pontot szerzett és Russell szemszögéből ez a csúfság majdnem idén is előfordult. Latifi kétszer is közel került a pontszerzéshez a 11. helyen, másodszor pont akkor, amikor Russell amatőr hibát elkövetve a biztonsági autó mögött a falhoz csapta a Williamst.

Russell a Mercedesnél bizonyította, hogy top autóban is képes kimagasló teljesítményre, a szezonjába azonban becsúsztak még kezdő hibák Forrás: Getty Images/Bryn Lennon/Bryn Lennon

Második teljes szezonjában ezt még el lehet nézni neki, és az eddig látottak alapján elég intelligens versenyző ahhoz, hogy belássa, a Mercedesnél (majd egyszer) a nyers tempója mellett mindig minden helyzetből ki kell majd hoznia a lehető legtöbbet. Szerencséjére, a mostani Williamsnél minden szempontból csak jobb lehetőségekre számíthat a Forma-1-ben. (A. V.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 88 7 87,75

Nicholas Latifi (21. hely, 0 pont)
Az állandó mezőny egyetlen újoncáról, egyben pont nélkül záró tagjáról esett a legkevesebb szó az idén, és akkor is többnyire abban a kontextusban, hogy csapattársa mindig legyőzte az időmérőn.

Latifi elcsatázgatott a mezőny hátsó részében, de akárcsak Giovinazzi az Alfa Romeónál, ő sem alkotott maradandót Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Bryn Lennon - Formula 1

A mezőny egyik leggyengébb autóját vezető Latifi teljesítményét nehéz értékelni egy láthatóan kiemelkedő tehetség oldalán, de a Russell által tavaly szintén elnyomott Robert Kubicához képest a kanadai formája kevésbé ingadozott. Többnyire közelebb volt Russellhez, mint Albon Verstappenhez, arcpirítóan gyenge hétvégéje vagy botlása nem akadt. (G. J.)

Adorján ViktorGerse JózsefMajer DánielSebők MátéÖsszesen
Értékelésünk 65 6 6 5,75

Teljes értékelésünk

Adorján Viktor

Gerse József

Majer Dániel

Sebők
Máté

Átlag

Lewis Hamilton

10

9

10

10

9,75

Max Verstappen

9

9

10

10

9,50

Charles Leclerc

7

9

9

8

8,25

Daniel Ricciardo

8

8

9

8

8,25

Sergio Pérez

8

8

9

8

8,25

Pierre Gasly

8

8

8

8

8,00

Carlos Sainz

7

8

8

8

7,75

George Russell

8

8

7

8

7,75

Lando Norris

7

7

7

7

7,00

Kimi Räikkönen

5

6

8

7

6,50

Kevin Magnussen

7

5

7

6

6,25

Lance Stroll

6

6

6

6

6,00

Antonio Giovinazzi

5

6

6

6

5,75

Nicholas Latifi

6

5

6

6

5,75

Esteban Ocon

5

6

6

5

5,50

Valtteri Bottas

6

5

5

5

5,25

Romain Grosjean

3

5

7

6

5,25

Danyiil Kvjat

5

6

5

5

5,25

Sebastian Vettel

5

4

4

4

4,25

Alexander Albon

4

3

4

4

3,75

Így pontoztunk

1-es és 2-es osztályzatot senkinek sem adtunk, mert nem akadtak borzalmas vagy egyértelműen nagyon gyenge teljesítmények. 3-ast választottunk, ha valaki következetesen gyenge teljesítményt nyújtott vagy az F1 szintjéhez képest nagy hibákat követett el. 4-est kapott az a pilóta, aki csalódást keltően szerepelt vagy kulcspillanatokban hibázott. 5-öst érdemelt az a versenyző, akinél akadtak hiányosságok és nem hozta az eredményeket még akkor sem, ha jó tempóra volt képes. 6-ost adtunk, ha a versenyző jól teljesített, de nem hozott ki mindent az autójából, 7-est, ha ennél egy árnyalattal versenyképesebb volt az illető. 8-as már nagyon jó eredmény a körülmények függvényében, 9-es pedig kimagasló szereplés, hajszálnyi pontatlanságokkal. A 10-es egyértelműen kiváló teljesítmény.