Vágólapra másolva!
Úgy érezte, stílusos lesz énekléssel búcsúznia a Ferraritól, azon pedig meglepődött, hogy a 14. helye után trófeát kapott. Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke leszögezte, Sebastian Vettel örökre a Ferrari-család tagja marad.

Sebastian Vettelt és a Ferrarit is érték meglepetések a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon, amely egy korszak végét jelentette mindkét félnek, hiszen a négyszeres világbajnok utolsó versenyét teljesítette a vörösök színeiben. A német pilóta többek között dallal búcsúzott a szívéhez közel álló csapattagoktól, míg a Ferrari több apróbb gesztussal, valamint egy óriási trófeával köszönt el tőle, ami még Vettelt is meglepte.

A szerelők a futam előtt sorfalat álltak a négyszeres világbajnoknak Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

„Nyilvánvalóan sok hullámhegyet éltem meg az egész csapattal, és minden alkalommal, amikor igazán izgatott lettem, valamilyen okból kifolyólag elkezdtem énekelni, ezért úgy gondoltam, hogy szép lenne még egyszer utoljára énekelni egyet – nyilatkozta arról, hogy miért dalolt nagyjából egy percen át a csapatrádióba a futam levezető körében. – A dal, amivel elköszöntem tőlük, egy nagyon-nagyon híres olasz dal, az Azzurro Adriano Celentanótól. Megváltoztattam a szöveget, úgyhogy remélem nem kerülök bajba a szerzői jogok miatt. Úgy gondolom, hogy ez jó módja volt kifejezni a hálámat."

A csapat is igyekezett kifejezni az övét Vettel irányába. A szerelői sorfalat álltak neki a futam előtt, utána pedig mindannyian a német sisakfestését ábrázoló maszkot öltöttek és egy óriási trófeát adtak át neki, amelynek talapzatán fel volt tüntetve az összes Ferrarival aratott győzelme. „Én is meglepődtem. Nyilvánvalóan korábban sosem kaptam trófeát a tizennegyedik helyért, úgyhogy ez mindenképpen szép emlék marad" – mondta Vettel.

Így búcsúztak Vetteltől

A jövőre már az Aston Martin színeiben versenyző négyszeres világbajnok szerint „ez az év bizonyos szempontból a csapattal megélt szép időkre való reflektálásról szólt" és bár „nehéz év volt, most, távolabbról visszatekintve szerintem sokat tanultam. Nagyon izgatott vagyok azzal kapcsolatban, ami rám vár, de egyúttal szomorú is vagyok, hogy elhagyom a csapatot, még ha ez a döntés már rég meg is született."

Remélem Laurent [Mekies] és a sok szenvedélyes srác miatt, akik a bokszutcában dolgoznak, hogy a dolgok jóra fordulnak. Ugyanakkor ahogy mondtam, izgatott vagyok amiatt, ami előttem áll, ami egy nagyszerű új fejezet a karrieremben."

Ő a Ferrari történetének harmadik legeredményesebb pilótája, ami a győzelmek számát illeti Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

Vettelt az Abu-dzabi Nagydíjat betegsége miatt kihagyó Mattia Binotto is elbúcsúztatta, kiemelve, hogy bár a vb-cím nem jött össze, így is sokat kaptak tőle. „Ő a harmadik legeredményesebb versenyző a Ferrari történelmében, hiszen csak Michael Schumacher és Niki Lauda nyert nála több versenyt a Scuderiával – mondta a Ferrari csapatfőnöke. – Elég csak megnézni a számokat, hogy lássuk, milyen nyomot hagyott Sebastian Maranellóban a velünk töltött hat éve során.

Ez sajnálatos, de ilyen az élet, egy csapatnak és egy pilótának is. Egy dolog biztos, még ha a következő szezontól a riválisunk is lesz, mindig is a Ferrari-család tagja marad."

A McLaren is elköszönt Sainztól

A következő szezonra a Vettel helyére érkező Carlos Sainznak is búcsúzkodással telt az utolsó versenye amellett, hogy a McLaren a konstruktőri harmadik helyért hajtott, amit végül meg is szerzett. A wokingiak egy különleges videóval készültek, amelyet a közösségi médiában hoztak nyilvánosságra. Ebben többek között Lando Norris, Tom Stallard (Sainz mérnöke), Zak Brown és Andrea Stella is olaszul üzen a Ferrarinak, arra kérve a vörösöket, hogy vigyázzanak majd a spanyolra. Az üzenet minden sorát egy másik személy mondta.

A McLaren videója

„Barátainknak, a Scuderia Ferrarinál és a híres tifosinak. Ma egy üzenetet szeretnénk átadni nektek. A legrégebbi és legkeményebb ellenfeleink közé tartoztok. Tiszteljük a történelmeteket és az örökségeteket, miként a sajátunkat. Évezünk minden csatát a vörös csapattal. A McLaren és Ferrari olyan, mint két ellentétes töltés, amelyek vonzzák egymást. Az ellenfeleink, de a barátaink is vagytok egyben. Tiszteljük a Scuderiát és a tifosit, úgyhogy ebben az időszakban, amelyben mindenkinek szüksége van a jószándékra, küldünk nektek egy ajándékot.

Sainzot is meghatotta a McLaren gesztusa. „Erre keltem. Furcsa, hogy egy kis videótól az ember miként érezheti magát ennyire különlegesnek és szeretettnek. Ez csúcs a mclarenes barátaimtól. Köszönöm, barátaim, találkozunk a pályán!" – írta a spanyol a videóra reagálva.