Vágólapra másolva!
Nagyobb dicséretet nem is kaphatott volna Charles Leclerc a tőle és a Ferraritól is elköszönő Sebastian Vetteltől, aki kettejük sisakcseréje során, saját fejvédőjén üzent a fiatal monacói pilótának.

Nem csak a szerelőktől, mérnököktől és más csapattagoktól, hanem Charles Leclerc-től is elbúcsúzott a múlt vasárnap utolsó ferraris versenyét teljesítő Sebastian Vettel. A fiatal monacói pilótával két éven át voltak csapattársak, ez idő alatt pedig több csörtéjük is akadt, a pályán és azon kívül is előfordultak köztük nézeteltérések. Összességében azonban jól kijöttek egymással és mindig tisztelték a másikat, ez pedig mit sem változott közös időszakuk végéig. Jól mutatják ezt a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után történtek.

Senkit ne tévesszenek meg a sisakok, bal oldalt Leclerc sisakjában Vettel, jobb oldalt Vettel sisakjában Leclerc látható Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

A versenyzők között a tisztelet kifejezésének legfőbb módja, hogy sisakot cserélnek. Akad olyan, aki ezt rendszeresen megteszi másokkal, és gyűjti a riválisai, kollégái fejvédőit. Most a két Ferrari-pilóta is így tett, mindketten átadtak egy példányt a másiknak, Leclerc ráadásul azt, amellyel az Abu-dzabi Nagydíjat teljesítette, és amelynek festésével Vettel előtt tisztelgett.

A sisakjának festését olykor versenyről versenyre változtató négyszeres világbajnok nem a különleges abu-dzabi festésű bukójával ajándékozta meg Leclerc-t, hanem az alap festésével ellátott verzióval, ez alighanem azonban mit sem zavarja a 23 éves monacóit, a fejvédőre írt üzenet ugyanis vélhetően kárpótolja:

Bármit is csinálsz, légy boldog és mosolyogj! Köszönök mindent! Seb" – állt a Leclerc-nek címzett üzenet Vettel sisakján.

A sisakcsere pillanatai

Ennél nagyobb dicséretet alighanem nem kaphatott volna Leclerc, hiszen Vettel olyanok ellen versenyzett eddigi F1-es karrierje során, mint Michael Schumacher, Lewis Hamilton, Fernando Alonso vagy Max Verstappen. Leclerc is üzent egyébként neki, de az ő sisakjáról nem volt leolvasható, hogy mi írt.

Később azonban a jövőre is a Ferrarinál versenyző pilóta a közösségi médiában méltatta Vettelt. „Annyit tanultam tőled emberként és versenyzőként is ebben a két közös évünkben. Köszönöm, hogy hajtottál, hogy folyamatosan fejlődjek. Megtiszteltetés volt a csapattársadnak lenni és őszintén a legjobbakat kívánom neked. Nagy pilóta és nagy Ember" – írta Leclerc.

A Vettel sisakján látható üzenet

A futam utáni interjúk során a jövőre már az Aston Martinnál versenyző Vettel is elmondta, hogy bár voltak nehéz pillanataik, Leclerc hiányozni fog neki. „Hiányozni fog. Olykor okozott nekem fejfájást. Nagyon más szakaszában vagyunk a karrierünknek és az életünknek is. Ő egy jó srác és nagy dolgokat érhet el. A jövő embere, aki remélhetőleg hozzá méltó autót fog kapni."