Vágólapra másolva!
Szinte semmilyen elvárása nem volt a Mercedesnek vele szemben, a Lewis Hamiltont helyettesítő George Russell azonban jött, látott, és kis híján győzött Bahreinben, amivel reményei szerint fejtörés elé állította Toto Wolffot az istálló jövő évi pilótafelállásával kapcsolatban.

George Russell beugrása a koronavírusos Lewis Hamilton helyére a Szahíri Nagydíjon alighanem több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt. Noha végül csak a kilencedik helyen végzett, a hétszeres világbajnokot helyettesítő brit könnyedén megnyerhette volna első mercedeses futamát, amitől egy elrontott kerékcsere, majd egy defekt választotta el.

A 22 esztendős pilóta egész hétvégén, és különösen az időmérő edzésen, valamint a futamon nyújtott jó teljesítménye – valamint a tény, hogy ha a csapat nem hibázik a bokszkiállásnál, valószínűleg Valtteri Bottas előtt végzett volna – sokakban megkérdőjelezte a Mercedes döntését, miszerint jövőre is a Bottas-Hamilton kettőssel vágnak neki az idénynek. Még maga Russell is elejtett egy megjegyzést arról, hogy reméli, Toto Wolffot azért gondolkodóba ejtette ezzel kapcsolatban.

Forma-2, Szahíri Nagydíj, sprintfutam, rajt
Forma-2, Szahíri Nagydíj, sprintfutam, Daruvala, Mick Schumacher, Callum Ilott
Forma-2, Szahíri Nagydíj, sprintfutam, Mick Schumacher, Callum Ilott
Forma-2, Szahíri Nagydíj, sprintfutam, Mick Schumacher, Prema

Forma-2, Mick Schumacher, Prema Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Günther Steiner, Mick Schumacher, Haas Automation logo, Szahíri Nagydíj

Forma-2, Trevor Carlin, Helmut Marko, Szahíri Nagydíj
Forma-2, Ross Brawn, Mick Schumacher, Prema Racing, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Andrea Stella, Fernando Alonso, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Günther Steiner, Haas F1 Team, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj, Honda logo
Forma-1, George Russell, Mercedes, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Alain Prost, Esteban Ocon, Renault, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Peter Bonnington, George Russell, Mercedes, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj, rajt
Forma-1, Szahíri Nagydíj, rajt
Forma-1, Szahíri Nagydíj, safety car
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Valtteri Bottas, Charles Leclerc
Forma-1, George Russell, Valtteri Bottas, Carlos Sainz, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Red Bull Racing, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Romain Grosjean, Günther Steiner, Haas F1 Team, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Lando Norris, Alexander Albon, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Lando Norris, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Szahíri Nagydíj, George Russell, Mercedes

Forma-1, Szahíri Nagydíj, Pietro Fittipaldi, Haas
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari

Forma-1, Szahíri Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Kevin Magnussen, Haas, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Jack Aitken, Williams Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Cyril Abiteboul, Fernando Alonso, Renault, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Szahíri Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Pietro Fittipaldi, Haas, Jack Aitken, Williams, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Szahíri Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point

Forma-1, Szahíri Nagydíj, Racing Point

Forma-1, Lawrence Stroll, Sergio Pérez, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Lawrence Stroll

Forma-1, Marcin Budkowski, Esteban Ocon, Renault, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Szahíri Nagydíj

Forma-1, Szahíri Nagydíj, Esteban Ocon, Lance Stroll

Forma-1, Andy Stevenson, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Szahíri Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Lance Stroll, Sergio Pérez, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Racing Point, Szahíri Nagydíj, Racing Point logo

Forma-1, Otmar Szafnauer, Sergio Pérez, Lance Stroll, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Lance Stroll, Racing Point, Szahíri Nagydíj
Forma-1, Cyril Abiteboul, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Renault, Szahíri Nagydíj

A rendkívül csalódott Russell a futam után azért megpróbálta megtalálni a pozitívumokat is a szahíri hétvégében és arról beszélt, hogy jó visszaigazolás volt neki ez a pár nap azzal kapcsolatban, hogy vélhetően a Williamsnél is jó munkát végez. „Elképesztően keményen dolgozom a Williamsszel, hogy mindent kisajtoljak, ami lehetséges. Olyan sokszor előfordult már, hogy azt éreztük, elképesztően jó munkát végeztünk. Szerintem az emberben mindig van valamennyi bizonytalanság. Nekem személy szerint ez a hétvége nagyszerű visszaigazolás volt arról, hogy valószínűleg nagyon jó munkát végeztünk a Williamsnél az idén.

Utóbbi mondatával Russell kétségtelenül arra utalt, hogy nem lenne ellenére, ha már 2021-ben átülhetne a Williamsből a Mercedesbe, és nem kellene megvárnia a 2022-es szezont. Valtteri Bottas ugyanakkor szerződéssel rendelkezik a világbajnok istállóval a következő szezonra, Lewis Hamilton hosszabbítása pedig bár még nem történt meg, a következő hetekben a hétszeres világbajnok is aláírhat.

Toto Wolff csapatfőnök ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy jövőre a Bottas-Hamilton kettőssel állnak rajthoz, 2022-vel kapcsolatban pedig még nem döntött, de szavaiból érződött, hogy Russell mostani teljesítménye felé billentheti majd a mérleg nyelvét.

Russell meggyőzte a Mercedest arról, hogy helyt állna náluk Forrás: Getty Images/Bryn Lennon/Bryn Lennon

„Ő a Williams pilótája és szerződése van a Williamsszel, a mi versenyzőpárosunk pedig Valtteriből és Lewisból áll, úgyhogy 2021-re nem látom ezt reális helyzetnek” – nyilatkozta az osztrák Russell jövő évi szerződtetéséről.

„George mindig is Mercedes-pilóta volt. Most a Williamsnél versenyez, ők pedig büszkék lehetnek arra, amit vasárnap elért. Tudni fogják, hogy a köridejei a Williamsben valószínűleg a mércét jelentik. Nekünk most meg kell látnunk, hogy mit tartogat a jövő. Arról még nem döntöttem, hogy ez számunkra mit jelent."

Wolffnak felvetették azt is, hogy utólag nem érzi-e úgy, hogy túl korán hosszabbították meg Bottas szerződését a következő évre, mire ő csak annyit mondott: „Nem. Mindig csak a rendelkezésre álló információ birtokában tudunk döntést hozni." Ebből sem nehéz kiolvasni, hogy ha korábban is megbizonyosodhattak volna arról, hogy Russell milyen teljesítményre képes a Mercedesben, akkor más lehetett volna a helyzet.

Wolff: Russell bizonyította, hogy számíthat rá a Mercedes

Noha a csapat rádiójának meghibásodása miatt elestek a győzelemtől, Toto Wolff szerint inkább örülniük kell, hogy nem a világbajnoki csata alatt történt ilyesmi, valamint amiatt is boldogak lehetnek, hogy George Russell jól teljesített.

Innen nagyon meglepő lenne, ha Russell előbb-utóbb nem kapna ülést a Mercedesnél Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

„Nem akartunk magas elvárásokat támasztani vele szemben, de túlteljesített, túlteljesített és túlteljesített. Túlteljesített pénteken, majd az időmérőn is, amikor mindössze pár századra volt Valtteritől, majd túlteljesített a versenyen is. Hihetetlen volt a futama.

„Úgyhogy ez nem egy szomorú nap, hanem egy olyan nap, amelyből csapatként tanulunk. Amikor keményen csatázunk a vb-címért, nem szeretném, ha újra elromlana a rádió. Valamint megtanultuk azt is, hogy George Russellre számíthatunk a jövőben. Megvan benne minden potenciál és minden hozzávaló, amire a jövő sztárjának szüksége van. Ebből a szempontból szomorú vagyok az eredménye miatt, és hogy mit érhetett volna el az első futamán a Mercedesszel, másfelől azonban boldog vagyok a teljesítménye miatt."

Bottas: Könnyű bolondnak tartani engem

Noha neki is kijutott a balszerencséből a második kerékcserénél, Valtteri Bottas teljesítménye a verseny első felében sem volt meggyőző. A rajtnál pozíciót veszített Russell-lel szemben, aki ahogyan azt Wolff is elmondta, a számára kényelmetlen kuplunggal is simán lerajtolta őt. „A rajt maga rendben volt, de utána egyszer csak nagyon kipörögtek a kerekeim. Nem tudom, hogy miért, de ez történt, mielőtt felváltottam második fokozatba. Természetes, hogy ezután lendületet veszítettem" – ecsetelte a történteket Bottas.

Noha jóval frissebb gumikon hajtotta végre, Russell bravúros előzése sem eshetett jól Bottasnak Forrás: Daimler AG/© LAT Images for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd/Lat Images

Ezután az első kerékcseréig két másodperc körüli távolságból követte újdonsült csapattársát, majd a kiállás után több mint 8 másodperces hátrányba került, amit elkezdett ledolgozni, végül azonban mielőtt utolérhette volna Russellt, bejött a biztonsági autó és megtörtént a katasztrofális kerékcsere. „Igazán küszködtem azzal, hogy közel kerüljek hozzá, de ezen a pályán nehéz is követni a másikat, ha az ember három másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest – értékelte az első etapját Bottas, majd rátért a másodikra. – Elég jól zárkóztam fel, a keményeken jó volt a tempóm, az autó egyensúlya is sokkal jobb lett.

A csata végül elmaradt, Bottas pedig nem tudta megmutatni, hogy képes lett-e volna megelőzni Russellt, így mindenkiben ott maradhatott a kétely amiatt, hogy a verseny első felében kikapott tőle. Ráadásul láthatóan Toto Wolffot sem nyűgözte le a finn teljesítménye, a német Sky-nak ugyanis azt mondta Bottasról: „Beszélnem kell vele és a csapatával, de ma nem csillogott."

Bottas teljesítményétől csapatfőnöke sem volt elájulva Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Bottas ugyanakkor úgy érzi, hogy kár őt kritizálni.

Könnyű azt mondani, hogy jön egy új srác és megveri azt, aki évek óta a csapatban van. Ez nem ideális, de vannak, akik tudják [az okokat]."