Vágólapra másolva!
A Renault egyedül maradt a motorgyártók között a fejlesztés jövő évi befagyasztása elleni véleményével. Nem ok nélkül tartanak ki az álláspontjuk mellett, hogy 2022-ig engedélyezzék a tuningolást.

A Honda jövő év végi távozásával ismét háromra apad a Forma-1-es motorgyártók száma. Közülük kettő támogatja, hogy az erőforrásokon ne lehessen fejleszteni a 2021-es szezont követően, miután a Ferrari változtatott a véleményén, így már csak a Renault jóváhagyása hiányzik a kezdeményezés elfogadásához.

Ez viszont aligha fog könnyen menni: Marcin Budkowski, a gyártó ügyvezető igazgatója kifejtette, miért vonakodnak beállni a sorba.

Alapvetően nem a befagyasztást ellenzik, hanem a menetrendet,

ugyanis az eredeti forgatókönyvhöz igazodva úgy kalkuláltak, hogy 2022-ben még bevetnek egy izmosabb motort.

A Renault nem akar befagyasztást 2021 végétől Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

„Nem ellenezzük, amíg megfelelő az ütemezés – mondta Budkowski a hibernációról. – A jelenlegi állapot szerint 2023-tól jelentősen korlátozott lesz a fejlesztés. Ez szinte egyenértékű a befagyasztással, mert a belső égésű motoron és az akkumulátoron nem lehet javítani 2023-tól, és 2026-ban jön egy új technológia."

A Ferrarihoz hasonlóan pártolják, hogy 2026 helyett már 2025-ben jöjjön az új, részleteiben egyelőre nem kidolgozott motorformula, de akkor sem támogatják a befagyasztást a közeljövőben.

„Ez esetben azt mondanám, valamikor 2022 folyamán kellene megtörténnie a rögzítésnek – mondta az ügyvezető. – Egyeztetés kérdése, hogy az év végén vagy már közben. Ezt támogatjuk."

Másképp terveztek előre Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Hangsúlyozta, nem zárkóznak el a tárgyalástól, de nem engedhetik veszni hagyni a kemény munkájukat.

„Korábban kezdeményeztük a korai befagyasztást, de úgy döntöttek, nem történik meg. Időt és energiát szántunk arra, hogy kifejlesszünk egy új motort."

A Renault az egyetlen motorgyártó a Forma-1-ben, amelynek nem lesz ügyfele 2021-ben, mivel a McLaren átvált a Mercedeshez. Ha nem születik egyezség a korábbi befagyasztásról, nekik kell majd ellátni a Red Bull csapatait, már amennyiben maradnak a Honda távozását követően.