Vágólapra másolva!
Perre ment az egykori Force India eladásakor pórul járt Dmitrij Mazepin, mert a csődbiztosok Lawrence Stroll konzorciumát választották, így megalakulhatott a Racing Point. Az ügyben felbukkant Toto Wolff és a Mercedes is.

Bíróságon támadta meg az egykori Force India eszközeinek értékesítését Dmitrij Mazepin, az F2-ben versenyző és várhatóan jövőre a Haas színeiben bemutatkozó Nyikita Mazepin édesapja az Uralkali nevű cégén keresztül. A felperes azt kifogásolja, hogy a csődbiztosok, G Rowley és J Baker nem a lehető legjobb ajánlatot fogadták el a csődeljárás során.

Vitatják a Racing Point megalakulásának körülményeit Forrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

A hét elején lezárult tárgyalásokról a Racefanstudósított terjedelmes elemzésben, ebből kiderül, hogy a csődbe jutott Force India megmentésére és a hitelezők ellentételezésére egy „A” és egy „B” terv alakult ki.

Az „A” terv szerint a céget jogfolytonossággal és az eszközeivel együtt értékesítették volna a sikeres pályázónak, ehhez azonban az addigi tulajdonos, Vijay Mallya indiai hitelezőinek is hozzá kellett volna járulniuk.

Végül nem ez a forgatókönyv valósult meg, hanem a „B” terv, e szerint csak a vállalat eszközei kerültek új kézbe, a Force Indiát működtető és az F1-es indulási joggal is rendelkező gazdasági társaság nem. Ebből később bonyodalmak is születtek, mert a Racing Point eredetileg csak két évvel később lett volna jogosult pénzdíjakra az F1-ben, de ezt a vitát külön eljárásban rendezték a Haasszal.

Strollhoz hasonlóan Mazepin is a fia útját egyengetné az F1-ben Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Limited/Joe Portlock - Formula 1

A csődbiztosok szerint Stroll eredetileg az „A” terv alapján akarta átvenni a csapatot, de az indiai hitelezők követeléseitől tartva végül átváltott a „B” tervre, az Uralkali ezt kifogásolja, arra hivatkozva, hogy a végül elvesztett pályázatra sokat költöttek és elestek egy globális marketing platformtól, ami az F1-es csapatban rejlő reklámlehetőségekre utal.

Az alperesek álláspontja szerint szorított az idő (az ügyet a 2018-as nyári szünet során rendezni kellett, a Racing Point a Belga Nagydíjon már az új felállással állt rajthoz), és az Uralkali ajánlata nem volt elég jó, az orosz fél viszont úgy véli, hogy nem voltak egyenlők az esélyek, és a csődbiztosok Strollnak kedveztek a folyamatban.

Stroll zavaros körülmények között vette át a csapatot, vitát kellett rendeznie a jogdíjkifizetések körül, majd megbüntették a csapatát a tavalyi Mercedes lemásolása miatt Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

„Stroll úr mindig is a preferált pályázó volt a csődbiztosoknál és a Mercedesnél is (ami a Force India jelentős beszállítója és amivel a csődbiztosok szorosan együttműködtek). A csődbiztosok jelentős támogatást adtak Stroll úrnak a végső ajánlat előkészítése során, amibe benne foglaltatik (de nem kizárólagosan), hogy augusztus 5-én (az ajánlatadás utolsó köre előtt) bizalmas információt adtak át a részére az Uralkali első körös ajánlatának részleteiről” – idéz a Racefans.

A felperes sajtóhírekre hivatkozva emlékeztetett, hogy a Mercedes már 2018 májusában „érdeklődött egy B csapat kialakítása” iránt, és ezt a Force India, valamint Stroll révén kívánták elérni. Azt is állították, hogy Rowley-t a Mercedes-csapat jogásza, Oliver Rumsey 2018 májusának végén „benyomta” a Force Indiához, hogy „megágyazzon” a csődeljárásnak. „Ezáltal, ahogy állítják, a csődbiztosok elfogultak voltak egy vevő iránt, amit a Mercedes választott ki, vagy másképp, Stroll ajánlata iránt” – tette hozzá a Racefans.

Wolff vett Aston Martin részvényeket, de azt állítja, hogy csak az autógyárhoz van köze, a Racing Pointhoz nincs Forrás: Getty Images/Xpb Images

A szaklap szerint a dokumentumokban idézett emailekből kiderül, hogy Stroll már a csődeljárás előtt is tőkeinjekciót ajánlott a Force Indiának, ennek része lett volna a Mercedes „B csapat” felállás is, de az egyeztetések megszakadtak, amikor az istállót működtető cég csődbe jutott.

Mi volt a Mercedes és Wolff szerepe?

Az ügy egyik legérdekesebb eleme, hogy Toto Wolff és közvetetten a Mercedes is közreműködhetett a folyamatban. A Racefans tudósítása alapján a felperes szerint Rowley segíthetett Strollnak összerakni a 90 millió fontos ajánlati anyagot, de a csődbiztosok azt állítják, hogy az ötlet Otmar Szafnauertől származott, majd „Toto Wolff dolgozta ki.” Az Uralkali azt is kijelentette, hogy „az ajánlatok beérkezése után, egy órán belül Rowley úr megvitatta a pályázatokat a Mercedest képviselő Toto Wolff-fal. Wolff úr azt mondta Rowley úrnak, hogy Mazepin úr ’lekéste a bulit’, ő [Wolff] már 10 napja előrehaladott tárgyalásokat folytatott Stroll úrral és csak Lawrence Stroll pályázatát támogatná.”

Wolff viszont később visszahívta Rowley-t, és azt mondta, hogy a Mercedes pártatlan marad és bárki is lesz a győztes, készek együttműködni vele. Ezt a Racefans azzal egészítette ki, hogy a szakportált akkoriban független források arról tájékoztatták, hogy „Mazepin felhívott magas beosztású döntéshozókat a Mercedesnél, és felvetette, hogy az Uralkali jövőbeli kamionmegrendelései máshova is kerülhetnek. 7.000 járművet említettek.”

A Mercedes és a Racing Point több szálon is kötődik egymáshoz Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Wolff ettől függetlenül később tájékoztatta Rowley-t és Mazepint, hogy a Mercedes „egy nagyon előnyös megállapodást” kötött Stroll-lal, „ezért ő volt a preferált pályázójuk.” A portál megkérdezte Wolffot az ügyről a Török Nagydíj során, de a csapatfőnök azzal hárított, hogy folyamatban lévő ügyről van szó, amiben ők nem érintettek.

Vesztegetéssel is vádaskodnak

Az Uralkali azt is állította, hogy Stroll még az „A” terv kapcsán meg akarta vesztegetni Mallyát azzal, hogy a csapatfőnök megtarthatott volna némi részesedést, ezzel „méltósággal távozhatott” volna, de a bíró álláspontja szerint ez nem tekinthető vesztegetésnek. Stroll személyes szóvivője szerint a vádak Paul Ostlingtól, az Uralkali egyik igazgatójától származnak, de a szóvivő azt mondta, ezeket Mallya is „nonszensznek” nevezte.

Ítéletet egyelőre nem hirdettek, de még karácsony előtt várható az elsőfokú döntés, amit valószínűleg fellebbezés követ majd.