Hatalmas nyomás alatt ért el történelmi eredményt Lance Stroll

Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Lance Stroll, Racing Point
ISTANBUL, TURKEY - NOVEMBER 14: Pole position qualifier Lance Stroll of Canada and Racing Point celebrates in parc ferme during qualifying ahead of the F1 Grand Prix of Turkey at Intercity Istanbul Park on November 14, 2020 in Istanbul, Turkey. (Photo by Clive Mason/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Utolsó lehetőségét használta ki a karrierje első Forma-1-es pole pozícióját szerző Lance Stroll arra, hogy megszerezze az első helyet a Török Nagydíj időmérő edzésén. A kanadai pilóta 23 év után szállított rajtelsőséget Kanadának.

Lance Stroll 76 nagydíjhétvége óta tartó Forma-1-es pályafutása első pole pozícióját szerezte meg a Török Nagydíj időmérő edzésén, miután remekül kovácsolt előnyt az intermediate gumik felrakásából. A 22 esztendős pilóta Jacques Villeneuve 1997-es Európa Nagydíjon szerzett rajtelsősége óta az első kanadai, aki pole pozíciót ér el a Forma-1-ben, ráadásul ő az első pole-t szerző kanadai, akit nem Villeneuve-nek hívnak, ez korábban ugyanis Jacques Villeneuve mellett csak édesapjának, Gilles-nek sikerült. Nem csoda, hogy Stroll alig találta a szavakat élete egyik legkülönlegesebb pillanata után.

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Török Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Török Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, Török Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Tiffany Cromwell, Török Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Török Nagydíj, 2020 szombat

Forma-1, Alpha Tauri, radar, Török Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Török Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Török Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Török Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Otmar Szafnauer, Racing Point, Török Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Török Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Török Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, eső, Török Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Török Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Romain Grosjean, Haas, Török Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull, Török Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Török Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Max Verstappen, Christian Horner, Jüri Vips, Red Bull, Török Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, medical car, Török Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo, Török Nagydíj, 2020 szombat
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Török Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Esteban Ocon, Mark Slade, Renault, Török Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Török Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, George Russell, Williams, Török Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Daniel Ricciardo, Karel Loos, Renault, Török Nagydíj 2020, szombat

Forma-1, Nicholas Latifi, Williams, Török Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Alexander Albon, Christian Horner, Red Bull, Török Nagydíj, 2020 szombat

Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Török Nagydíj 2020, szombat
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Daniel Ricciardo, Renault

Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes

Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Esteban Ocon, Renault

Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari

Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Lance Stroll, Racing Point, Sergio Pérez
Forma-1, Török Nagydíj, időmérő, Lance Stroll, Racing Point, Max Verstappen, Red Bull

Miután a Q1-ben és a Q2-ben is nyilvánvaló volt, hogy az esőgumi a legjobb választás a vizes isztambuli aszfaltra, a Q3-ban ez már nem volt ennyire egyértelmű. Esteban Ocon és Sergio Pérez voltak azok, akik bevállalták az intermediate abroncsokat az utolsó szakaszra, pár perc után a mexikói pilóta pedig át is vette rajtuk a vezetést. Ekkor Ocon, Ricciardo és Räikkönen kivételével mindenki intermediate gumikra váltott.

Úgy tűnt, hogy ezek után Pérezé lehet a pole, az utolsó, lila első szektorral induló gyorskörét azonban nem tudta befejezni, mert Antonio Giovinazzi előtte csúszott ki.

„Nagyszerű eredmény ez a csapatnak, nem számítottunk erre – értékelt a végül harmadik helyen záró Pérez. – A végén nem volt szerencsém, utolértem Giovinazzit, aki egyszerűen nem állt félre. Remek időmérő volt, az elején is elég erősek voltunk. A pályán elfoglalt helyezés volt ma a kulcs, hogy üzemi hőfokon tudjuk tartani a gumikat. Szerintem jó pozícióban vagyunk a futamra, egyértelműen inkább harmadiknak jobb lenni, mint másodiknak, mert holnap a rajtnál nagy lesz a különbség a két oldal között."

Nem maradt azonban Pérez balszerencséje ellenére pole pozíció nélkül a Racing Point, Lance Stroll ugyanis nagyot hajrázva behúzta élete első rajtelsőségét. „Nem is tudom szavakba önteni ezt az érzést. Sokkot kaptam. Nem számítottam ilyen jó eredményre, nem tűntünk túl versenyképesnek a harmadik szabadedzésen, most azonban annyira örülök. Igazán jól összeraktam azt a kört a végén,

Megvolt a magabiztosságom az autóban, úgyhogy egyszerűen csak minden kanyarban maximumon voltam, szépen összeraktam a kört."

Stroll megjegyezte, hogy az utóbbi hetek nagyon kemények voltak a számára, először Mugellóban nagy balesetet szenvedett, utána pedig elkapta a koronavírust, úgyhogy jó érzés volt neki élete első pole pozíciójával visszatérni „Amint megkaptam az intermediate gumikat, tudtam, hogy jók lehetünk. Ez karrierem egyik fénypontja, felnőve az ember ilyenekről álmodik, úgyhogy nagyon különleges pillanat ez."

Az első három helyezett közül Max Verstappen lehetett a leginkább csalódott. A holland pilóta a teljes időmérőt uralta, és úgy tűnt, a Q3-ban sem lesz legyőzője, végül azonban Stroll elhappolta előle a rajtelsőséget. „Már a Q1-ben is megpróbálkoztunk az interrel, de nem volt tapadásunk.

– nyilatkozta a holland arról, hogy mit érzett, amikor a végén ő is megkapta a köztes esőgumikat. – Természetesen egy kicsit csalódott vagyok. Persze holnap jól teljesíthetünk a versenyen, de amikor mindig első vagy aztán a végén mégis második leszel, az nyilván nem az, amit szeretnél. A pontokat holnap osztják, remélem, hogy jó versenyünk lesz."