Plüssmacis logóval győzte le a Ferrarit a hedonista lord csapata

Forma-1, Hesketh Racing, Divina Galica, női F1-es pilóta
Divina Galica of Great Britain sits aboard the #14 Olympus Cameras with Hesketh Racing Hesketh 308E Cosworth V8 as Lord Alexander Hesketh sits astride the front left tyre at the team launch on1st January 1978 at the Silverstone Circuit in Towcester, Great Britain. (Photo by Getty Images)
Vágólapra másolva!
Fényűző szokásaival és pazar eredményeivel rövid fennállása ellenére is üde színfoltja volt a Forma-1 történetének a Hesketh Racing. Sokáig viccnek tartották a szereplésüket, de náluk debütált egy későbbi világbajnok, és futamgyőzelmet is arattak.

Három-négy-öt évtizeddel ezelőttről származnak a legjobb sztorik az F1 különc csapatairól, bokszutcai kuriózumairól, szerencsevadászairól. A '70-es, '80-as években megannyian próbálták ostromolni az autósport csúcsát, és köztük az egyik üde színfolt a 70. születésnapját a múlt hétvégén ünneplő Lord Alexander Hesketh istállója volt.

– ismerte el a nemes az F1 Racing magazinnak.

Lord Hesketh szmokingban, az autó bal első kerekén ülve csapata utolsó évében, 1978-ban. A volán mögött egy női pilóta, Divina Galica Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Matt Green

Nehéz vitatkozni vele: a tagok ruházatára beceneveket nyomtattak, Monacóban jachton szállásolták el még a szerelőket is, akik kedvükre kóricálhattak a sportkocsikkal vagy a helikopterrel. Az egyik brazil nagydíjhétvége éjszakáján a tulaj a pilótájával és egy egzotikus szépséggel tért vissza a szállodába, és hevesen reklamált, amiért a hölgyet nemkívánatos vendégnek nyilvánították. A logójuk egy plüssmaci volt, az egyik autójukat egy buja Penthouse magazinos festéssel látták el. A későbbi FIA-elnököt, Max Mosley-t kotkodácsolással idegesítették. Első főtervezőjüket leitatással szerződtették le.

Patakokban folyt vendégeiknél a lenge öltözetű lányok által felszolgált pezsgő,

találtunk olyan képet a világhálón, amin a bokszutcai táblán olyan felirattal hívták be a pilótát, hogy KOKTÉL => (azaz koktél jobbra).

Sokáig nem is vették őket komolyan. Egészen addig (na jó, kicsit már korábban is), amíg egy versenyen le nem győzték a vb-cím felé masírozó Niki Laudát és a Ferrarit.

A társadalmi elitből az autósport elitjébe

A korszak aranyásói közül a társadalmi háttere miatt kilógott a fiatal Hesketh, hiszen örökölt vagyonának hála nem koszos garázsokban építtette és bütyköltette az autóit, nem kellett hajkurásznia a befektetőket. Mint mondjuk vele közel egyszerre Frank Williams, aki az ínséges időkben utcai telefonfülkékből intézte üzleti hívásait.

A kép bal oldalán a báró Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

A báró alig múlt húszéves, amikor támogatni kezdte versenyző barátját, a Bubbles becenéven ismert Anthony Horsley-t az egyik alacsonyabb kategóriában. Későbbi csapatmenedzsere nem igazán bizonyult sikeresnek, de kiváló megérzéssel tett javaslatot, amikor 1972-ben kerestek egy második pilótát.

„Bubbles Jamest ajánlotta. Viszont először úgy láttam vezetni, hogy falnak ütközött Silverstone-ban, gyakorlatilag pont előttem" – mondta lord Hesketh a Motorsport Magazine-nak.

Hogy ki ez a James? James Hunt, egy későbbi világbajnok karrierjének adott fontos löketet, mert

az sem tántorította el tőle, hogy a sok balesetből eredően kedvezőtlen volt a megítélése,

és kirúgta az F3-as csapata. „Éreztem, hogy elképesztően tehetséges, Bubbles is ezt gondolta róla."

James Hunt a Hesketh autójában Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Hunt jól szerepelt a szezon végén a Forma-2-ben, s miután 1973-ban ugyanitt hamar kiderült, hogy nem fognak a győzelmekért versengeni, a nemes úgy döntött, a Forma-1-be nevez a Marchtól bérelt autóval, Hunttal a volán mögött. Kicsivel ez előttről származik az anekdota, hogy miért kotkodácsoltak Max Mosley-nak: még az F2-kaland idején történt, hogy a csapat tagjai az egyik bokszutcában kört alkottak és fohászkodtak „Az ég nagylelkű pipijéhez" (Szűz Máriához), hogy szerezzen nekik motort, mert az előző kölcsönzése lejárt. Mosley meglátta őket, és intézett nekik egyet. „Onnantól mindig Bicester nagylelkű pipijének hívtuk, és kotkodácsoltunk, amikor megláttuk. Ez bosszantotta" - mesélte lord Hesketh.

Fényűzés és fényes sikerek

Két bajnokságon kívüli futamon Hunt villantott – ezek történetével részletesebben ebben a cikkben foglalkoztunk –, első F1-es versenyén, Monacóban pedig pontszerző helyen haladt, amikor pár körrel a leintés előtt elszállt egy szelep a motorjában és kiesett. Nem rossz bemutatkozás, jelezte a potenciált.

A fényűzés természetesen már itt megjelent a kikötőben horgonyzó jachttal, és az extravagáns csapatot sokáig nem fogadták be. „Sokan nem vettek minket komolyan – nyilatkozta a lord a Guardiannak, felhozva az egyik edzést példaként, ahol elszenvedtek két műszaki hibát.

A hosszú napi munka során felgyülemlett feszültség levezetésének is megadták a módját, a műhelyből rendszeresen átrepültek Londonba. „Összegyűltünk a Hilton bárjában, Martinit, Slingert és Wallbangert iszogattunk hajnali négyig, aludtunk egy keveset, és hétkor keltünk, hogy elkezdjük a munkát Towcesterben" – árulta el a csapatmenedzser Horsley. Ilyen hozzáállással az ég is egymásnak teremtette őket a legendás playboy hírében álló Hunttal. Ne feledjük, a '70-es években járunk, az egészséges életmód divatja nélküli világban.

Philip herceg, Lord Hesketh, James Hunt és "Bubbles" Horsley az egyik Brit Nagydíjon Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

De az életvitel nem ment a munka rovására, gyorsan jöttek az eredmények: Hunt a második futamán pontot szerzett, a harmadikon 4. lett alig három másodperccel lemaradva a győztestől. „Utólag azt állította, és biztos igaza volt, hogy az új légbeömlővel nyert volna." – mondta lord Hesketh. Az ugyanis megsérült az első kör végi tömegbalesetben, melyet a dúvad Jody Scheckter idézett elő, és az újraindításhoz le kellett cserélni a fordulatszámot 400-zal visszafogó régi változatra.

A csapat szárnyalt, még abban az évben bezsebelt egy-egy 3. és 2. helyezést.

Nem bántásképp és az eltérő körülmények tudatában említsük meg, hogy az F1 jelenlegi legfiatalabb alakulatának, a Haasnak öt év alatt sem jött össze a dobogó, nemhogy rögtön a legelsőben. És nem egy világverő masina volt az a megvásárolt March, amivel 1973-ban csak Hunt szerzett pontot.

A felirat alatt látható az említett plüssmacis logó Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

A pilótán túl jelentős hozzáadott értéket adott Dr. Harvey Postlethwaite, akiből később a Ferrari főtervezője lett. „Bubbles úgy vélte, nincs értelme megvenni egy F1-es autót, ha nincs aki továbbfejlessze – közölte a báró. – Addig puhítottuk finom burgundi fehérborokkal [Postlethwaite-t], amíg el nem fogadta az ajánlatot." Ő a „Doki" becenevet kapta, Hunt a „Szupersztárt", míg a főnök a „Mecénás" volt.

Horsley a Race to perfection című dokumentumfilm-sorozat egyik epizódjában beszélt arról, hogy két arca volt az istállónak. „Nagyon komolyan vettük a munkát, odafigyeltünk a részletekre, keményen tepertünk. Szeretném hinni, hogy minden téren olyan profik voltunk, mint a többi csapat – mondta. Ugyanakkor a szórakozás terén

A győzelem is összejött

A következő két esztendő is jól alakult a Hesketh számára, immár saját autóval. Bár megszaporodtak a karambolok és a műszaki hibák, Hunt 1974-ben három további dobogót jegyzett, valamint látványos vezetéssel a pole-ból indulva megnyerte a bajnokságon kívüli silverstone-i versenyt. A rajtnál rakoncátlankodott a kuplungja és erőlködésében letépte a sebességváltó markolatát, a visszaesést követően mégis győzött, egy vakmerő manőverrel átvéve az 1. helyet.

Ezt megünnepelve a lord birtokán az egész csapat a dísztavakban pancsolt részegen.

1975-ben pedig a Forma-1 szezonjában is arattak egy győzelmet, Hollandiában. Hogy érzékeltessük, erre összesen 23 szervezet volt képes a történelemben (amennyiben a Toro Rossót és az Alpha Taurit ugyanannak vesszük) – nem rossz egy tivornyázónak bélyegzett társaságtól.

A Holland Nagydíjon Hunt a 3. rajtkockából indult a vizes pályán, amely lassan felszáradt, és az élmezőnyből elsőként kereket cserélve került az élre. Az év világbajnoka, Niki Lauda felzárkózott rá és támadta közel 20 körön át, de Hunt visszaverte és megszerezte első győzelmét. Korábban Argentínában már majdnem összejött neki, de ott megingott a nyomástól, ahogy a veszélyes környezetben tartott, tragikus Spanyol Nagydíjon is az élről esett ki.

Hunt 1975-ben Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

„Mindennél többet ért, hogy legyőztük a két vörös autót. Mindenkinél jobban tiszteltem a Commendatorét" – nyilatkozta lord Hesketh. A bajnokságot Hunt és a Hesketh is 33 ponttal a negyedik helyen zárta, a két évvel korábban a bajnokság első két helyén végző Tyrrell és a Lotus együtt gyűjtött ennyit. Pedig a csapat csak egyetlen autót indított, viszont egyre gyakrabban rákényszerült, hogy egy másikat kikölcsönözzön lelkes kalandoroknak és bevételre tegyen szert, a báró pénze ugyanis kezdett fogyni.

Hamar véget ért a kaland

A költséges hobbinak és a brit gazdaság recessziójának meglett a böjtje, a lord Hesketh egyéb érdekeltségeiből származó források elapadtak. Ennek előjeleként már 1975-ben is visszavett a luxusból; hiába,

nem olcsó mulatság Nizzából Monacóba helikopterrel hozatni friss croissant-t és újságot az illusztris vendégeknek.

A Hesketh Racing első főtervezője, Dr. Harvey Postlethwaite 1994-ben a Tyrrell csapat tagjaként Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Ilyen eredményes csapatért napjainkban (egy vírusmentes világban) sorban állnának a befektetők, de a Hesketh Racing menthetetlenül lejtőre került: az 1975-öt követő két idényben egyetlen pontot sem szereztek, míg 1978-at már az jellemezte, hogy a selejtezőkön sem jutottak túl, és szezon közben lehúzták a rolót. Lord Hesketh ekkor már nem is járult hozzá a finanszírozáshoz.

Hunt 1976-ban már a McLarennél versenyzett, és Lauda balszerencséjének köszönhetően bajnokká avatták, dobbantott Postlethwaite is. „Lesújtó volt, amikor ki kellett lépnünk. Majdnem főbe lőttem magam" – mondta a báró, aki szerint az első három idény 350 ezer fontot emésztett fel, érzése szerint nem kirívóan nagy összeget.

A Penthouse magazin festésével díszített modell egy történelmi autós eseményen Forrás: Getty Images/2011 Darrell Ingham/Darrell Ingham

Fél évtizedig tartott tehát csak a kaland, de a sajátos hangulatú Hesketh Racing feledhetetlen pillanatokkal és sztorikkal írta be magát a Forma-1 históriájába.

A báró azért nem vált földönfutóvá, egy ideig politikai pályán helyezkedett el. Elmondása szerint „időnként rendkívül bosszantó volt, de utólag a világ minden kincséért sem hagyta volna ki", többek között Margaret Thatcher beosztottjaként is dolgozott a kereskedelmi és ipari minisztériumnál.