Vágólapra másolva!
A finn pilótára jellemző, sallangmentes formában próbálták bejelenteni, hogy Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi is az Alfa Romeo versenyzője marad, de a 2007-es világbajnok lazaságát csapattársa nem bírta nevetés nélkül.

Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi még legalább a jövő év végéig a Forma-1-es mezőny tagja marad, így a szurkolóknak várhatóan továbbra sem kell lemondaniuk a 2007-es világbajnok humoros megmozdulásairól. Valószínűleg ő az egyetlen pilóta napjainkban, aki azzal is nagy nevetést tud kiváltani, ha csendben marad, és ezt a szerződéshosszabbítás bejelentése alkalmából is bizonyította.

Räikkönen és Giovinazzi a sajtóközlemény mellett az Alfa Romeo Twitter-csatornáján, videoüzenetben is próbálta megosztani a maradásuk hírét a rajongókkal, inkább kevesebb, mint több sikerrel. „Sziasztok! Nagyon örülünk, hogy az Alfa Romeónál folytathatjuk. Ő és én is. Úgyhogy… Köszönjük szépen… Ciao!”

A mezőny doyenje az általa kevésbé kedvelt formális interjúk során fegyelmezettebb volt, kijelentette, egyszerűen azért marad a Forma-1-ben, mert továbbra is ezzel akar foglalkozni. „Ha nem élvezném a vezetést és a versenyzést, semmilyen szerződést sem írtam volna alá az évek során, vannak kevésbé mókás és élvezetesebbek is, de ez az élet része.”