Komoly döntés elé állíthatja Hamiltont az F1-es pilóták fizetésére vonatkozó új szabály

Forma-1, Portugál Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
PORTIMAO, PORTUGAL - OCTOBER 24: Pole position qualifier Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP talks in a press conference after qualifying ahead of the F1 Grand Prix of Portugal at Autodromo Internacional do Algarve on October 24, 2020 in Portimao, Portugal. (Photo by Sam Bloxham - Pool/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Lewis Hamiltont érintheti a legérzékenyebben az a sajtóhírek szerint az FIA, a Forma-1 vezetői és a csapatok egyhangú támogatását élvező szabály, amely pár év múlva lecsökkentheti a legjobban kereső pilóták fizetését.

Jövőre bevezetik a Forma-1-ben a főként az amerikai major sportokból ismert költségplafont, amely 2021-től évi 145 millió dollárban limitálja a csapatok által elkölthető összeget. A felső határ ezután évente 5 millióval csökken, 2023-tól pedig 135 millió dollárban állandósul. Ebbe az összegbe azonban nem tartozik bele többek között a versenyzők és a három legjobban fizetett csapattag bére. A Portugál Nagydíj utáni ülésén az F1 Commission azonban sajtóhírek szerint úgy döntött, hogy ezekre a kiadásokra is limitet vezet be.

A pilóták fizetését a költségplafon bevezetésével sem korlátozzák Forrás: AFP/Lluis Gene

Természetesen mint a legtöbb pénzügyi részlet, a versenyzők fizetése is a csapatok által féltve őrzött titkok közé tartozik a Forma-1-ben, az erre vonatkozó becslések azonban egybehangzóan Lewis Hamiltont tartják a jelenlegi mezőny legjobban kereső tagjának, nagyjából 40 millió dolláros gázsival.

A szerződéshosszabbítás előtt álló hatszoros világbajnok eddig kétszer kötött három éves szerződést a Mercedesszel (a második ilyen kontraktust egy évvel a lejárta előtt két évvel meghosszabbította), a Portugál Nagyíj alatt pedig arról beszélt, hogy az eddigiekkel ellentétben most nem feltétlenül akar három évet hosszabbítani. Az FIA elnöke, az F1 vezetői és a csapatfőnökök megbeszélése után azonban lehet, hogy át fogja gondolni a terveit, a The-Race.com értesülései szerint ugyanis

egyhangú támogatottságot kapott az a terv, amely 2023-tól a versenyzők fizetését és a három legjobban fizetett csapattag bérét is bevonná a fizetési sapkába.

Ezen felül a két pilóta éves javadalmazása együttesen legfeljebb 30 millió dollár lehet, ami azt jelenti, hogy többek között Hamiltonra is megszorítás vár. Igen ám, de a korábban megköttetett szerződéseket tiszteletben kell tartani, így ha a Mercedes világbajnoka az idén kettő helyett három évre vagy annál többre hosszabbít (már amennyiben 2022 után is versenyezni szeretne), elkerülheti, hogy 2023-tól lecsökkenjen a bére.

Hamilton komoly döntés előtt áll Forrás: Getty Images/Sam Bloxham/Glenn Dunbar

Alternatíva lehet, hogy csak egyéves hosszabbítást ír most alá, a 2022-es szezonig pedig eldönti, hogy mihez kezd azután. Toto Wolff szavai azonban nem ezt valószínűsítik. „Más világ van most, a koronavírus igazán megváltoztatta, hogy miként intézzük az üzleti ügyeket.

Mindannyian a munkánkra kell koncentrálnunk, Lewisnak a vezetésre, nekem a csapat vezetésére, Ola Källeniusnak pedig a Daimler irányítására."